2011. október 9., vasárnap

Montenegrói nyaralás 7. nap

Ma reggel ismét felébredtünk. :-)

Esett az eső, és már elkezdtem aggódni, hogy mit kezdünk, amikor kitisztult, és a nap további részében szikrázó napsütésünk volt. Orsi viszonylag későig aludt, s csak utána mentem el Éduával pékhez, közértbe és még bankba is, és így megdöntöttük a késői indulás rekordját, és csak 11-kor startoltunk. Eddig a legszimpatikusabb Safari Beachre mentünk,

ahol a gyerekek megrohanták a csúszdákat, én pedig 6 poggyásszal (némileg voltam csak karácsonyfa, és főleg akkor volt ez klassz, mikor egy cucc leesett, majd utána újabb 3-4 hagyta el a rendeltetési helyét, mire az egyet felvettem, tehát lehetett újra szervezni) kimentem a parthoz. Ilyenkor igyekszem elhagyni a kiépítettebb részt, és a „senkiföldjéig” húzódni, bár ez sincs messze szerencsére, és ezt szeressük itten.

Mire felfújtam Krokit, felállítottam a sátrat, betettem a cuccokat és átöltöztem, már jött a családom. Lekentük egymást, és Édua már indult is a habok közé. Marcival azt kezdtem játszani, mikor láttam, hogy menne a vízbe, de a hidegsége, vagy a hullámok, vagy nem tudom éppen mi miatt: fél tőle, hogy bementünk, és ugráltunk, ha jött egy hullám. Így egyedül is bejött a neki derékig (így hullámoknál akár vállig) érő vízbe.

Haladunk, egy hete a lábujját sem merte betenni. Aztán a hullámok elől menekülőset játszott, majd az első nedves részen csattogott a kifutó habokban, majd be-bementünk vizesedni, és most már majdnem egyedül ugrál a hullámokon. Édua ezzel szemben csak megszáradni jön ki néha. Bálint is tart a víztől, de karon simán elvan, nem fél, csak a hidegségét nem kedveli, ha belelógatjuk. De nem csak a vízben lehet játszani. Ma egész komoly homokvárat építettünk, vizes árokkal, híddal bástyákkal, gyilokjárókkal, belső udvarral, de aztán az érdeklődés alább hagyott.

Mivel elég későn jöttünk ki, pont a legdurvább UV alatt kezdtünk strandolni, és tartottunk a következményektől. A krém elég jól megvédett, de így is mindenki megégett kicsit itt, kicsit ott, de nem durván. Holnap korábban jövünk ki.

Voltunk fagyizni a közeli étteremnél, ahol korábban a hajóforma részben is ettünk, és a masztiffos afférunk volt, meg korábban is ettünk már. Már mosolyognak ránk előre. Itt egyébként nagyon kedvesek, tudnak némileg angolul, és az EGYETLEN hely, ahol van babaszék. Fagyi után a strand sátorba húzódva fejtettem a keresztrejtvényt, de a szél egyre durvábban kezdett a kezdeti alighoz képest, bár be kell valljam, hogy a durvább szokásosabb, mint az alig. Mikor már mindhárom gyerek mellettem kucorgott a sátorban, akkor indulót fújtunk, és összecsomagoltunk.

Éhesek voltak, így ismét az említett étteremhez mentünk, a csúszdákhoz közeli részére a kör alakú teraszon. Ezen a részen volt a pizza kemence is, és ez most különösen érdekessé vált, mert a gyerekek pizzát kértek. A pizza készítő bácsi attraktívan csinálta a műsort a gyerekeknek,

akik érdeklődve figyelték a pult melletti asztal lapján ülve, hogyan lesz vékony és kerek a tészta, majd válik díszessé, és sül meg. A srác végül az orruk elé tette a sercegő ebédet. Jó volt.

Marci továbbra is fényevő, azaz az apró finomságokkal él túl, reggelit nem nagyon eszik, ebből a pizzából is csak egy szeletet, és ez így megy már egy hete. Hogy ne haljon éhen, egy fagyit az ebéd után ismét kaphattak, és haza indultunk az erős szél által kavart homokvihar, és az erős sugárzás elől.

Otthon minden gyerek mesézett, és én így is kaptam lehetőséget-egyet aludni, ami nagyon jól esett. Nem tudom, egyébként mi lenne velem, de így is szédülésig fáradok el este 10 körülre, nem tudom, mi lenne alvás nélkül. Mikor felkeltem, indulhatnékuk volt már, és azt találtuk ki, hogy elmegyünk az Adja Bojana torkolatához, ami csupán 7km-re volt tőlünk. Tudtuk, hogy különleges és szép, egy korábban elsüllyedt hajón felgyűlő hordalék miatt a torkolat közepén van egy sziget, kis nyaralók, de nem tudtam elképzelni, hogyan is fog kinézni.

Nem tartott sokáig, hogy eljussunk oda. Egy parkolót találtunk hangulatos éttermekkel, melyek mind a folyóra néztek, azaz az asztalok kb. a víz felett voltak a belső vonalon.

Ezt arról a kis hídról állapítottuk meg, amelyik átívelt az éttermek mellett, de az út nem nagyon vezetett már tovább. Ugyan a szigetre be lehetett volna menni, de eléggé privát útnak tűnt. A jelentősebb folytatás egy Naturistica Centar volt, ott meg nem éreztük helyünket.

Így az éttermeknél megkérdeztem, hogy lenne-e hajókirándulásra lehetőség, és rövidesen hívtak is egy kisebb, de nekünk tágas hajót, ami egy fél-háromnegyed órás úton megmutatta nekünk a környéket.

A kapitány maga volt Mr. Irdatlan (ha valaki ismeri a The Incredibles c. animációs filmet). Felhajóztunk a sziget északi spiccéhez, majd a folyó déli torkolatához, ahol a tengerbe is bementünk, majd fel a kiindulási ponthoz.

A táj szép volt, az időpont is alkalmas volt amit választottunk, mert a lapos fények nagyon barátságosan rajzolták élesre a dús vegetáció közt megbúvó kis halász házikókat, vagy nyaralókat, melyek nem szoros egymásutánban, hanem nagyobb kihagyásokkal következtek a híd környékén, majd egyre inkább elmaradoztak.

A gyerekek nagyon élvezték. Hol az orrban, hol az oldalsó korlátoknál, hol a tatnál leselkedtek, de mivel miszter Irdatlan azt is megengedte, hogy kormányozzanak, így esetenként a kapitányi trónt is uralhatták.

Aggódva ugráltunk eleinte melléjük, hogy nehogy kibucskázzanak, de később már csak Bálint miatt, mert a nagyok nem tettek veszélyes mozdulatokat. Az én szerepem valójában egy összefüggő adatrögzítés volt, hol kamerával, hol fényképezővel próbáltam elkapni a legjobb pillanatokat. Hol vakuval (szűrővel és anélkül), hol polárszűrővel, hol nélküle, hol ezzel, hol azzal az obival és látószöggel, hol kamerával, hol innen, hol onnan, de mindenki nézzen rám, de éppen átvilágítsa a szélben csapkodó haját a lemenő nap, stb.

Aztán átvettem egy kicsit Bálintot Orsitól, és egy 5 percre én is kinéztem a tájra, hogy múljon a hányingerem (ha már végig különböző lencséken át tapasztaltam csak az út részleteit). Amikor visszaértünk a hídhoz, már nem álltunk meg egy étteremben sem. Ada Bojana megadta nekünk azt, amire vágytunk.

Még megpróbáltam egy másik úton tovább menni a folyóhoz, de először hirtelen elmaradt a szembe sáv, majd az aszfalt, majd birkanyájat kergetett velünk szembe egy traktor, és ebbe már nem akartunk belesimulni, szóval hátat fordítottunk az Albán határfolyónak, és elindultunk haza. Félúton még megtorpantunk egy közértnél fagyit és más alapvető élelmiszereket vételezni, majd hazajöttünk.

Itthon kis mesenézés és gyümölcsözés után mindenki aludni tért.