2012. december 26., szerda

Nógrádi kiránydulás, egy tökéletes nap...

Talán ez volt az utolsó kellemes meleg nap az idei évben. Ezt ugyan előre nem tudhattuk, mint ahogyan azt sem, hogy ennyire tökéletesen fogjuk magunkat érezni.
 Zsuzsit és Gábort a fotózás kapcsán ismertük meg még évekkel ezelőtt, azóta viszont nekik is megszületett kép apró gyermekük, és ma már önjáróak, és egyre inkább tudunk közös programokat szervezni. Így döntöttünk ezúttal is.
 Neki feszültünk Nógrád megyének, és egy közepes autózást követően megérkeztünk a Nógrádi Várhoz, ahol vaskos tejföl ködben találkoztunk a vár tövében, hogy megmásszuk a kis várdombot, és felfedezzük a gyerekekkel azt a geoládát, melyet előre kinéztünk.
 Így tehát csapatosan elindultunk felfelé az izgalmas ködben, a harmatos fűben, és csodáltuk a különleges jelenségeket. Fenn a telefonokat gps üzemmódba kapcsoltuk, és közösen kerestük az elrejtett ládát, melyet kicsit veszélyes helyre tettek, a meredek sziklás hegyoldalba, a várfal tövébe.
 Megfelelő óvatossággal, még a gyerekekkel is megközelíthettük a ládát, ami a várfal sziklás tövébe elég jól volt ágyazva, de megleltük. Édua ügyesen felvitte a biztonságos, sík várudvarra, ahol körbe vettük, és kitöltöttük a láda naplót, és mindenki elvett valami apróságot a ládából, és tett bele a hozottakból egy másikat.
 Az oszladozó ködben kisütött a nap, és újabb családosok ostromolták meg a várat. Marcival vissza kommandóztunk a szúrós bokrokkal övezett várfal menti búvóhelyre, és vissza építettük a ládát, majd Bálinttal ugráltunk a kisebb kőrakásokról, amíg a nagyok körbe járták az erőd többi részét.
 Aztán autóba ülve elmentünk Diósjenő cukrászdájába, ahol sütizett a csapat, jól bekajált a meglepően friss édességekből. Innen tovább állva, a szomszédos erdőbe mentünk sétálni. Út közben egy különlegesen magas farakást leltünk, ami megihletett minket a fotós oldalról, így leparkoltunk, és hosszasan állítgattuk az elképzelt fényképet.
Azt előre sejtettük, hogy a fotózás nem marad ki, így piros ruhákat és színes öltözékeket vettünk fel, de Zsuzsi és Gábor autójában további kiegészítők sor is lapult, melyek nélkül nem valósulhatott volna meg az alábbi fotó. Bár azt gondolom, hogy nem ez volt a legnagyobb feltétel.
 Három gyerekkel egy ilyen fénykép megvalósítása szinte esélytelen volna, de legalábbis nagyon zaklatott. Nem is beszélve róla, hogy öttel pedig még nehezebb. Mégis azzal, hogy együtt voltunk és közösen akartuk a fényképet, könnyebben átléptük a korlátozó körülményeket, oszlott a teher is, máris megvalósíthatóbbá vált a kihívás. Örülök ennek a különleges fotónak, és mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy ez egy közös kép. Sajnos csak az én kártyámon lett eredménye, de a közös fotózás eredménye.
 Vicces volt, hogy a fotózás során az arra járó turisták lelkesen érdeklődtek, hogy melyik magazinnak, vagy naptárnak fotózzuk a képet, és megsértődtek, amikor szentül állítottuk, hogy kizárólag saját célra készülnek a képek. Mókásak az emberek...
 Felmentünk aztán a hegyre, és elsétáltunk egy kört a gyerekekkel, de nem nagyon bírták a hosszú sétát, mi meg a cipekedést (ahogyan őket vittük), szóval nem volt hosszú a téma, de mégis nagyon jól esett a kis séta.
 Az autókkal aztán még keresgéltünk valami sűrűn faleveles környéket, hogy sok színes képet készítsünk, de nem volt még elég a földön, és a nap egyre csak lejjebb kúszott.
 Azért találtunk egy patak félét, amin szép tükröződéseket leltünk, és készítettünk egymás családjáról képeket, ami azért jó, mert magunkról nem tudnánk ilyeneket. A miénk nagyon jól sikerült, köszönet érte !
 Miután haza indultunk, betértünk egy hegyi étterembe, ahol a vártnál sokkal nagyobbat és jobbat ebédeltünk. Olyan jó érzéssel indultunk haza, hogy a világ azonnal tökéletes pompájában virágzott nekünk.
Az érzést csak fokozta, hogy a gyerekek bealudtak hazafelé, mi pedig kellemesen és lágyan ringatózva haladtunk hazafelé, lágy zenét hallgatva, és asszonyi hajsimogatástól bódultan kerültem szépen a hipertérbe, és hirtelen már otthon is voltunk. Csodás nap volt !

Kalandozás a Vasúttörténeti Emlékparkban

Már régóta terveztük -mert mindenkitől hallottok, hogy mekkora király a park- hogy meglátogassuk mi is a VTEP-ot.
 A nagy területű parkban a játszótértől a terepasztalokon át a régi mozdonyok és vasúti kocsik mind megtalálhatóak, és mindezt élmény szerűen mutatják be a gyerekeknek, de szerintem a felnőtteket sem hagyja hidegen.
 Első körben a kisvasutat akartuk kipróbálni, amelyre a tengeri "banán"-hoz hasonlóan rá lehet ülni, és a parkon keresztül kasul vezető sínpáron lehet végig utazni vele.
 Kevésbé tetszett, hogy ennek költsége vetekedett a park belépőjével, mely elvileg mindenre feljogosított, de nem lehetett kihagyni, látszott, mennyire tűzbe hozták a srácokat.
 A füstös képű masiniszta mögött felsorakoztak az utasok, és várták, hogy az állomás főnök elindítsa a szerelvényt. Be kellett várni a másik vonatot, de érkezése után indulhatott a túra.
 A csapat sok esetben eltűnt a kiindulási környékről, de újra és újra felbukkantak, így tudtam róluk készíteni képeket. Nagyon élvezték.
A vonatozás után elballagtunk a nagyok felé, amerre hatalmas mozdonyok és kocsik sorát találtuk. Erre állt ez a régi csaja sínautó is, de láttunk hatalmas kézi hajtányokat, és kisebb motoros sínautókat is.
 A vonat fordító körül, kör alakban épült a mozdonyok otthona (vagy remíz, vagy fűtőház ?), és köztük sugarasan a sínpárok. A rozsdás sugaras forma megihletett, de sajnos nem tudtam olyan magasra kerülni, hogy ebből érdekes képet készíthessek.
 Végig jártuk a gyerekekkel a mozdonyokat, és meséltünk róluk. Mindegyikben volt valami zord báj, ami tisztelet teljes csodálkozásba fulladt.
 A gyerekek nagy örömmel rohangáltak a nagy területen, és mindent megnéztünk amire volt időnk. Valószínűleg kétszer ennyi dolgot érdemes lenne, ha egy kicsit többet tölthetnénk itt, vagy újra jönnénk.
 A nagy hangárban aztán számos régi vonatot és mozdonyt fedeztünk fel. A hatalmas kazettás ablakok olyan különleges fényeket és hátteret adtak, melyek egész fotózásoknak adhatnának terepet.
 A beeső fényekben így is szép képeket lehetett készíteni.
 Ha egy kicsit rákészültünk volna, lehetne itt szép fényekkel díszíteni a régi vonatokat, és különleges fotókat készítgetni a múlt század eleji hangulatban.
 A gyerekek persze megmásztak mindent. Belátogattak a vagonokba, megmásztak minden lehetőséget, bekukkantottak minden kis zugba.
 A félköríves épület végén maketteket találtunk, és körben volt pár kis üzlet, melyek a vasút történettel voltak kapcsolatosak. Itt nyaltunk fagyit is.
 Ekkoriban már a nap lassan elindult nyugovóra, és a szép lapos fényekben jó képeket lehetett készíteni. A gyerekek szerencsére partnerek voltak benne, bár egyre türelmetlenebben.
 A kapu felé indultunk, ahol el lehet hagyni a parkot, de még útba ejtettünk egy játszó teret, ahol jót kergetőztünk és bújócskáztunk.
 Jó pár mozdony is megtekintésre várt, amelyeket nem csak megmászni lehetett, de bele lehetett menni, kinyitni a kazánt, bemászni a vontatott szenes kocsiba, és így tovább, de sajnos ekkor már Bálint türelmetlen volt kicsit, és szétszakadt a csapat.
 Még sikerült együtt bemenni a terepasztalokat rejtő épületbe, ahol profi módon felépített, komoly terepasztalokon száguldoztak a füstöt pöfögő és világító mozdonyok, de mozgott az egész: dolgoztak a bányában a csillék, forogtak a daruk, és minden olyan nagyon érdekes volt, hogy a gyerekeket lenyűgözte.
Sajnos a morózus bácsi nem nagyon hagyta, hogy körbe nézzük az asztalokat. Marcira is rászólt, amikor bement kettő közé, amitől az érzékeny lelke megbántódott, és Bálint is nagyon zokon vette, amikor egy kocsit megkaparintott, és erőszakkal elvettük tőle, hogy eredeti helyére visszategyük.
Szóval elromlott a jókedv a végére, de mivel az utolsó állomásnak gondoltuk a helyszínt a parkban, így indulóra fogtuk. Beültünk a -Bálint szavaival élve-  "kofferautónkba", és haza gurultunk, miközben a fiúcskák mély álomba szenderülve álmodoztak egy saját gőzmozdony zakatoló izgalmáról.

Milano, egy csalódott hétvége...

Nagyon ígéretes üzleti találkozóra jött felhívás Olasz országból, ami miatt kiutaztunk Milano-ba. Befektető szeretett volna nagy értékben ékszert rendelni tőlünk.
 A találkozón komolynak tűnt az érdeklődés, de ahogyan haladtunk, egyre több esetben csendült meg a vészcsengő bennünk. Másnapra úgy találtuk, hogy pénzmosásba akarnak belekeverni bennünket, ami a felajánlott szokatlanul nagy összegek és profit miatt különösen nehéz döntés elé állított bennünket.
 Végül rájöttünk, hogy a nagy haszon csak délibáb, és sokkal több rizikóval jár az ügy, mint amit be tudnánk vállalni. Őket nem a mi "nagyszerű" designunk és alkotásaink érdekelték, csak a gyémánt és arany mennyiség, s mindezt elég kétséges módszerekkel szerették volna, így hátat fordítottunk nekik.
 Így tehát romantikus hétvégét formáltunk a Milano-i tartózkodásból, ami nem ment könnyen, mert Milano nagyon unalmas hely. Nem nagyon sikerült parkokat, helyi látványosságokat, jó éttermeket találni, az időjárás sem volt az igazi, szóval nem igazán jött be. Talán az egyetlen kivétel a Dóm és környéke volt.
 Az épület valóban lenyűgöző. Mind monumentalitásában, mind belső és külső ornamentikájában. A tetőn olyan gazdagon faragott kő csipkék és szobrok tömege található, ami egészen meglepő technológiai fejlettséget és mesterségbeli tudást feltételez.
 Rendben, az Itáliai építészet kiemelkedő színvonalát nem vonta kétségbe senki, de más megtanulni az iskola padban, más még az utcáról is felmérni, és más a többszintes tetőn karnyújtásnyi távolságban csodálni.
 Bejártuk a főtér környékét, de csak modern divat üzletek sorát találtuk (kis területen), melyek koránt sem olyan impozánsak, mint Róma, Párizs, vagy London hasonló bevásárló utcái. A sok turista közt világítottak a helyi ügynökségek miatt ide vonzott modellek, akik jól öltözött, dekoratív lánykák voltak, és nem kevesen.
Sajnos a dóm, és a helyi különlegességek sem tudták igazán feldobni a város unalmas egyhangúságát. Kipipáltuk, jártunk itt is.

Bálint születésnapjának ünneplése Sugi mamáékkal...

Az normális, hogy János papa és Sugi mama fázis késéssel jönnek felénk, azaz nem a pontos időpontja szerint jönnek köszönteni, de ez nem zavar minket, mert minden alkalommal kellemes együttlétek kerekednek belőle.
 Otthoni környezetükben a gyermekeink zavartalanul tudnak szaladgálni, örülni az ajándékaiknak, újságolni a legújabb élményeiket, szerzeményeiket.
 Bálint autós tortát kapott marcipán borítással, csoki krémmel, nyitható ajtajú zöld buszt, ami nyitható tetejűvé alakítható, és ezzel máris napokra le lett foglalva a kis srác.
 De ez még nem volt minden. Bálint színes autópályát kapott, lifttel, emelkedőkkel, körforgalommal, és a busz mellett más, korábbi kisautóknak is pompás szórakozást jelentett az épület.
 Amíg a gyerekek játszottak, Orsim igénybe vette anyukám mágikus masszázsát, mely nem csak frissítő, de sokat segít a beállt, és fájó tagok újra installálásában.
 Édua egyre inkább érdeklődést mutat a zene irányában. A hangszereit leginkább János papától kapja, és örömmel próbálgatja őket, de most kezd abba a korba kerülni, amikor talán komolyabb szintre emelkedik az érdeklődése.
A furulyájával is szívesen próbálkozik, és a szintetizátorát is örömmel próbálgatja, de úgy gondolom, hogy lassan itt az ideje megkezdeni a zenei oktatását. Ebben János papa biztosan komoly segítséget jelentene neki.