2009. szeptember 29., kedd

Kellemes hétköznapok, családozás.


Kellemesen telnek itthon a napok. Lassan vége a nyárnak, és hűvösödnek, rövidülnek a napok. Nem tudunk nagyon eljárkálni sétálni a gyerekekkel a környékre, amit szeretünk. Megérkezett 2m széles ágy matracunk, ami reggelre rendszeresen megtelik 3 gyermekkel a szüleik mellett.

Marci továbbra is nagyon szeret oviba járni, és még Édua sem sokallt be vele. Édua JazzBalettre fog járni, és mindkét ovis gyermekem hittanra. Bálint sokat alszik, és sokat eszik. Már 4kg felett van. Csöndes, és nagyon jól tűri, hogy a tesók rángatják, feszegetik a szemhéját alvás közben, vagy dörzsölgetik, simogatják.

Nagyon jó tesók, vigyáznak rá és babusgatják, de még pici az öcsi, és résen kell lenni. Sugi mama és János papa elvitték a hét végén a nagyokat kicsit kirándulni,

lovardába, reptérre, étterembe és ilyenek, nem csoda, hogy a gyerekek nem nagyon akartak haza jönni. Mi eközben igyekeztünk kihasználni az időt, hol fáskamra építéssel, hol fényképezgetéssel.

2009. szeptember 19., szombat

Kis otthoni együttlét...

Igazából úgy terveztem, hogy egy egész hetet otthon töltök pihenéssel, és a frissen jött jövevény szemlélgetésével, fényképezgetésével, a nagyok jelenlétének magamba szívásával, és anyu kényeztetésével, de természetesen alig lett belőle valami.
Ennek ellenére öröm látni és megélni, hogy a "nagyok" milyen szeretettel figyelgetik, szeretgetik a kis tesót, és élvezni ezeket a nyugodt és áldott pillanatokat. Csak Karácsonykor éreztem még hasonló békét és örömet.
Mikor az első gyermekemet vártuk, az anyával ellentétben bennem nem épült fel kilenc hónap alatt a gyermek áldás hangulata, és hónapoknak kellett eltelnie, hogy el tudjak kezdeni másképpen gondolkodni. Aztán volt már egy két éves lánykám, mikor megszületett Marci, és ott sem voltam tökéletesen tisztában, hogy mi vár rám, mert gyermekemként csak egy emberkét tudtam elképzelni, sem azt, hogy fiú legyen, sem azt, hogy még egy. De vallom én is, hogy az életnek nem az elkövetkzendő állapotait kell várni, nem azt, amikor majd nagy leszek, amikor már nem járok suliba, amikor majd saját keresetem lesz, amikor majd lesz rá pénzem, amikor majd lesz gyermekem, amikor már nagyobbak lesznek, amikor már ismét kettesben tudunk azt, amit akkor nem és így tovább, hanem a pillanatot kell rögzíteni. Ez számomra nagyon nehéz. Azért is, mert replül az idő a folyamatosan túlvállalt tennivalók sokaságából felépült életemben, de főleg azért, mert a memóriámból a legkedvesebb emlékek is törlődnek. (Ezért aztán blogot írok, fényképezek, kamerázok, és minden hasonló, hogy "kimentsem a játékállást" egy későbbi időpontra.) Szóval a harmadik gyermekemnél már gyakorlott szülőként készültem, és úgy a baba várás fázisait, mint a születés utáni pillanatokat, porszívóként szívom magamba, hogy ne felejtsem, és őszintén szólva úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb hatással is van ezért rám. Olyan ez, mint megkóstolni a helyi ételeket, kipróbálni a helyi táncot, és ha nem is a mi stílusunk, de ráhangolódni, megpróbálni, ráérezni egy távoli ország minden rezdülésére, hogy tényleg elmondhassuk, hogy jártunk ott, és kipróbáltuk. Hát én szeretném valóban tudni, milyen az, apának, és három gyermekes apának lenni, és emlékezni a levegőtlen fulladásra nagy pocakkal 40 fokban, a fájdalomra a szülészeten, a könnyekre, s a sok örömre és emlékre, fürdetésre, fókuszálatlan tekintetekre, és minden apró kis mozzanatra, még ha közvetve is kapom őket.

Köszönöm, hogy velem együtt élitek ezt át !


2009. szeptember 17., csütörtök

Fotó blog...

Na, hogy ne kelljen keverni a családi eseményekkel a fotósokat (nagyon), elkezdtem egy fotó blogot is a http://photonaplo.blogspot.com/ címen.

Itt megnézheted...

Dani

2009. szeptember 15., kedd

Bálint fiam otthon...

Miután hagytuk anyut és Bálintot regenerálódni: új, sugárzóan boldog és kisimult, gyönyörű anyucit kaptunk vissza, és egy feszes, nem lila, ránctalanított babát. Ez a kórházi kiruccanás rendszeres programnak sem lenne rossz, bár lehet, hogy köze van az egy emelettel alábbi szépség sebészetnek a dologhoz. :-)


A kórházi tartózkodás alatt még voltunk bent egyszer Bubu dédivel is, és a gyerekekkel, de ez csak olaj volt a tűzre a türelmetlen hazavárásban.
Vasárnap a tesók már tűkön ültek, Édua ébredésében első szava már Bálint volt, és némi izgatott készülődés után el is indultunk a család hiányzó tagjaiért.
A gyerekek nagy örömmel ugrottak Bálintnak, és simogatták, becézgették, majd segítettek elvinni az autóig.

Bálint az előkelő első sorban kaphatott helyet, míg anyu csak a farban kapott szabad ülést. A hazafelé vezető úton Bálint szótlanul ringatózott, látszott, hogy imád utazni.
A kertbe beállva a család mint hangyák a bolyból, elő özönlöttek, és egy jó darabig nagyon észnél kellett legyek, hogy minden fontos pillanat meglegyen mind mozgó képen, mind álló képen, s még részt is vegyek az eseményekben.


Mindenki együtt akart szerepelni egy közös képen a csak képekről ismert frissen felkapott sztárral, aki kegyesen helyet adott a kívánságoknak, és egykedvű csukott szemes portrékkal állt modellt a kamerának.


A gyerekek ugyanúgy rajongtak Bálintért, és versengtek a kegyeiért.


Az új jövevény igen jó fej volt, még ajándékokat is hozott, Marci egy csodás tűzoltó helikopterrel, Édua pedig egy Turmix forma póni házzal lett gazdagabb. Nagyon hálásak voltak neki. :-)


Ebéd után aztán egy nyugodtabb periódusban Bálint végre utat adhatott leterhelt gyomrával érkező álmosságának, és finom, puha álomba merülhetett.


Este a család ismét összegyűlt egy közös fürdetésre, ahol a tesók is sokat segítettek.
Reggel 5-en ébredtünk az ágyunkban... jó lenne már a negyed éve megrendelt matrac, amin valóban el fogunk férni. Hiába, a nagy család extrém megoldásokat kíván meg.

2009. szeptember 10., csütörtök

Megszületett Nagy Bálint Nimród, harmadik gyermekünk...

Örömmel hirdetem, hogy megszületett nehéz terhesség és küzdelmes szülés eredménye képen harmadik gyermekünk.
A hosszú és igen meleg nyár és a sok tennivaló, mint a házépítés, vagy a két gyerekre figyelés, autólopás, és hasonlók eléggé megviselték Orsit, s már nagyon várta, hogy végre előbújjon a kis srác. Gyermekeink már első pillanattól kezdve be lettek vezetve a gyermek várás örömeibe, s ebben leginkább az Anna, Peti, Gergő c. könyv segített, mely hasonló felépítésű családról szóló történetein keresztül vált híressé. Nálunk is imádják a gyerekek, de mi Édua, Marci, Bálint-ként olvassuk, így a különböző történeteken keresztül nagyon hamar felfogták és megszokták az új tesó érkezésének gondolatát.
S eljöve végre a költözés, illetve a szeptember, s hosszas fájásokkal tarkított hetünk alatt még mindig nem indult meg a szülés... Orsi ezért kiingáztatta (aki nem tudja mi az, elég az, ha azt mondom: varázslaaaat !), szóval megkérdezték Bálintot, hogy mikor is jönne. Bálint megjelölte a 09.09.09. számokkal leírható dátumot, ami egy héttel volt később, s így a következő időszak már nyugodtan telt. :-)
Mire aztán eljött a dátum, Orsi az orvostól megerősítést kapott, hogy valóban nyitva a méhszáj, és igen esélyes, hogy beteljesül a jóslat.
Éjjel már "sílécben és sapkában" aludtunk, hogy bármikor indulni lehessen, de reggelre jött el az az időpont végre, hogy értelme legyen. Lassan pörgött fel a fájások egymásutánja, de végül a másfél órás dugóban araszolás elegendőnek bizonyult, hogy csak komolyra forduljon az ügy.
A kórházba érkezvén elkezdődtek a vizsgálatok és hasonló rutin szerű dolgok, s dél körülre egészen komollyá vált a helyzet. Idén szerencsére új titkos kézfogást találtunk ki Orsimmal, és így nem kellett a korábbi évek féltve őrzött, ősi ötvös szorítás - technikától rettegjek, melynek eredménye képen kis híjján eltört pár ujjam a ciklikus fájások mellékhatásaként.Orsi tehát hol fekve, hol állva nyöszörgött, míg el nem jött a pillanat, mikor a fájási energiát tolási energiává alakítva nekilátott gyermekünk materializálásának.
Nem kellett több egy szűk óránál, hogy erre irányuló próbálkozásait siker koronázza, bár meg kell jegyezzem, hogy a korábbi két alkalommal ez némileg könnyebben ment. Orsi igen magas szinten műveli a szülés mesterségét, melyet az orvosok is elismernek, de korábbi felkérések alkalmával kisebb testtömegű alanyokkal volt dolgunk. Egy ilyen köpcös fickóra nem számítottunk. :-)
Bálint tökéletes dugó-fejének jól alkalmazott tömítő funkciójával, hatásos magzatvíz permetes belépővel lepte meg az ámuló nézősereget, majd miután látta, hogy nem értik a poént, még jól le is szarta őket. Úgy ugrott a nép szanaszét, mintha egy M42-es támadó kézigránátot hajított volna közéjük. Végül megtörtént a kiegyezés, és megnyugodtak a kedélyek.Bálint mivel kissé megizzadt a nagy melóban, be kellett lássuk, hogy első utunknak a zuhanyzóba kell vezetnie, ahol fiam levetette tejfölös pakolását, melyet a frissítő masszázshoz kapott volna, de megszakítottuk kellemes időtöltését, és kicibáltuk a külvilágra. A megváltozott helyzetben ez már inkább csak zavaróan hatott, tehát nem tartóztatta, főleg, hogy a koedukált fürdő helységben azonnal egy szemrevaló fehér (pólyás) népet vélt felfedezni ködös látásán keresztül. Ugyan figyelmét lekötötte volna a friss tapasztalat szerzés lehetősége, de kegyetlen vasmarkok kapták el, és gyakorlott mozdulatokkal, pörgették a víz alatt, majd vettek lajstromba minden egyes kiálló alkatrész kiterjedését, illetve további jellemzőket (festék vastagság, teljesítmény, decibel, dpi, stb.). Szó se' róla, így éhgyomorra ez kissé sok volt neki, így kellett a nyugtató orgánumom, hogy némileg visszavegyen a lányos nyavajgásból, s mire visszamentünk Anyu várakozó karjai közé, már vadonat új, márkás öltönyben pompázhattunk, frissen belőtt séróval, manikűrözve. Bálint nagyon szép kerek, egészséges, gyermek lett. (10/10 apgar)A hatás borítékolható volt, a nőm azonnal dobott, és őt ölelte a mellkasára. Be kell valljam számítottam rá, nehéz versenyezni a 30 év korkülönbséggel. Tehát inkább a háttérből figyeltem, és paparazzo fotókat nyomtam, hogy legyen minek alapján emlékezni, újabb 30 év múltán.

Ezt egy alvázmosás, karbantartás, full generál követte, mely nagyobb kín volt Orsinál, mint maga a szülés. Igen sajnáltam, főleg, hogy 3cm-ről volt alkalmam "élvezni" könnybe lábadt kétségbe esett tekintetének tüzét, és látni, hogy csillapíthatatlanul rázza a fájdalom lekűzdésére tett erőfeszítés, de minden pillanatnyi szünetben új emberként feledte az előző másodpercek kínjait, és azonnal Bálint szemeinek fényét kereste, miközben egy profi anyának hanglejtésével nyugtatgatta, becézgette őt, egészen az újabb menetig.

Amikor aztán már mindenki szalonképes lett, Orsi az orvosok megdöbbenésére felállt, és gyalogosan távozott a szülőszobától, mely oly' vegyes, és intenzív emlékeket őrzött számára.
Real Hero !!!
Kint aztán megkapta a jutalom falatot, a stikában külön erre az alkalomra vett kb. fél kilós, mogyorós Lindt csokit. Még idejében elkaptam Bálintot, és fedezékbe húzódzunk. :-) Amikor végzett vele... na jó, nem is így volt, csak színezgetem (ha nem tűnt volna fel). Ekkor már több, mint 24 órája nem evett a csaj semmit, tehát jobb volt lecsillapítani a dühét, mielőtt leharapja a vakumat, vagy kárt tesz valamelyik nővérben.

Szóval elvitték a gyerek orvoshoz a harmadszülöttemet, és így alkalmunk nyílt megközelíteni a 316-os körletet, mely orsi szolgálati helye lesz vasárnapig.
Kis rendezkedés (3 körben vittem a fotós cuccokat ki a szülőszobáról) után hagytuk őt pihenni, és Évivel (húga) elmentünk vásárolni gyógyhatású készítményeket (kenőcs, csepp, tapasz), és életellenes készítményeket (McDonalds).
Saját vállamat veregetve viszonylag rövid idő után visszaérve letettem a csomagomat, amiből kb. a 2 legfontosabb hiányzott, de megoldottuk.
Kis fiam lájtos dögönyözés, és portréjának újabb adag megabájtok formájában történő kitöltése a végét jelentette vizitemnek, és neki láthattunk a két órás dugónak hazafelé. Úr vagyok, én csak dugóban vagyok hajlandó közlekedni.
Itthon aztán gyermekeimnek és Orsi családtagjainak gyors bemutatót szerveztem mozgó és álló képekből, aminek eredményeképpen már mindenki el tudta képzelni, hogy mi a fenétől dagadt akkorára a csaj hasa az elmúlt hónapokban, és megnyugodva tértek haza.
Gyermekeim nagyon fájlalták, hogy nem mehetnek még aznap megcibálni Bálint fülét, de rutinosan átvezettem őket a problémán, s mostanra az igazak álmát alusszák.
Nekem is ezt kellene tegyem, így ha nem probléma, zárom soraimat, mindenkinek hasonló áldott és kellemes élményeket kívánok.

2009. szeptember 5., szombat

Nagy Marcikám immáron ovis...

Eljött hát az ideje Márton fiamnak is az oviba lépésre.
Miután Anyu megküzdött testi épségét nem féltve a repülő jelért, fiam már bizonyos hierarchikus alapokkal indulhatott a Méhecske csoport ranglétráján.


Persze az első héten csak beszoktató napok voltak, de hősünk látta már korábban, hogyan is megy ez, és sem meglepetésként, sem sokkhatásként nem érte a változás, így vagányan, vigyorogva és a sok játéktól mindenről megfeledkezve intett búcsút az aggódó szülőknek. Probléma letudva, fiunk ovis, padlógázzal.

2009. szeptember 4., péntek

Alvós képek reggelről...


Anya és lánya... arik, szeretem őket, csak álmukban puszilva felébrednének, így csak nézem, memorizálok, és rögzítek.


Tesók, ébredés előtt egy picivel.

2009. szeptember 1., kedd