2012. június 30., szombat

Évzárók

Az év végével egymást követik az évzárók, és mindenhol műsorokkal színesítik a programokat a szervezők. Mivel Édua első évét tölti a suliban, nagyon érdekelt minket, hogy hol, és milyen hangulatban tölti a napjait, és én is mindenképpen szerettem volna megoldani, hogy megnézzem a műsort.
 Így félre toltam a munkát, és anyuval és a fiúkkal együtt elmentünk a suliba.
A gyerekek verseltek, magyarul és németül énekeltek, miközben hangszerekkel tették gazdagabbá a hangzást. Együtt, és külön is szerepeltek, így Édua is. (Bálint viszont nem, és ezért szomorkodik mögötte :-) )
 Este a Kis Zenede évzáróját is meglátogattuk, ahol Éduáék a színpadon alakítottak karácsonyi táncműsort.
 Marcinak is tetszhetett, mert a szokványos izgágaságát levetkőzve, feszült figyelemmel leste a műsort.
 Cukik voltak a kislányok, mindenki vitte a saját kis plüss állatkáját, és azokkal táncoltak. Édua "Pitty"-t vitte, ami a német óra kiemelkedő teljesítményéért birtokolható vándor trófea :-)

Vendégség Ildiéknél...

Ildi az angol tanárunk. Hasonló cipőben járunk, mert egykorúak a gyerekek, egyszerre mentek suliba először, és ugyanolyan kérdések merülnek fel nyaraláskor és így tovább. Így aztán sokat beszélgetünk, sztorizunk, és baráti kapcsolatban vagyunk. Tőlük kaptunk meghívást egy kellemes vendégeskedésre.
 
  A gyerekek nagy örömmel próbálgatták végig a lányok (Sári és Flóra) játékait, mi pedig érdeklődve néztük végig a zeg-zugos ház érdekességeit, rejtett finomságait.
 Árpi klassz paradicsomos tészta költeményével vendégeltek meg minket.
 Utána pedig lágyan ringattak a zongora muzsikával a kellemes punnyadásba. Árpi nagy élvezettel vette elő kedvenc darabjait, mi pedig szívesen hallgattuk, hiszen ritkán ér hasonló élmény.
A gyerekek ugyanekkora örömmel klimpíroztak, de Édua volt a legkitartóbb, akit valóban zenei oktatásban lenne érdemes részesíteni.
 
Lassan itt a karácsony, és ez a hangulatos este nagyon jól hozzá tett az ünnepi hangulatunkhoz is.

Mikulás Ünnepség Esterházán

 Idén is meghívást kaptunk Svetlanától és Herceg Esterházy Antaltól (alias: Trondytól) a fertődi mikulás ünnepségre, melynek a pikantériája, hogy a herceg úr alakítja a mikulás szerepét.
 Idén nem volt olyan rettenetesen hideg, és nagy hó, mint tavaly, ezért kellemesebben telt a várakozás, és a gyerekek jót játszottak a kertben, még birkóztak is és gurulgattak is egymáson, meg a lejtőkön.
Aztán megjelent a Mikulás, de idén nem szánon, hanem hintón érkezett, és nem a hátsó kertben parkolt le, hanem a főbejárathoz. 
 A gyerekek és a helyiek nagy tömegben gyűltek a püspök ruhás "télapó" köré, és nagy örömmel rázogatták a kezét, s néhány szerencsés finomságokat is kaptak.
 Aztán a menet szépen lassan elbandukolt abba a mellék épületbe, amelyben a mikulás műsor készült.
 Itt zenés dalokkal és versekkel köszöntötték a Mikulást, majd mindenki kapott egy kis ajándék csomagot, gyümölccsel, dióval, és kevésbé rettenetes édességekkel.
 A mi gyermekeinket a mikulás minden évben -úgy tűnik- felismeri, és korábbi megbeszéléseink szerint igazítja őket pár intelemmel és dicsérettel az éppen aktuális helyes útra.
 A műsor után kézműves foglalkozások kezdődtek, ahol a gyermekeink mikulás hangulatú díszdobozokat és díszeket készítettek. A szomszédos szobából süteményeket, forró csokit, és hasonló finomságokat zsákmányoltunk, melyek igazi télies buli hangulatot teremtettek.
Ezek után már nem is volt nagy igény a hercegi lakosztályban megrakott asztalok finomságaira, noha speciális édességeket is ajánlgattak nekünk.

Érdekes módon a herceg úr nagyon hasonlított a mikulásra, ami Marcinak fel is tűnt, de el oszlattuk a gyanúját. :-)
Számomra különösen nagy öröm, hogy a hercegi párról készített fényképemet feltették a nappalijuk falára, ahol a régi festmények közt válik talán az én munkám is az ő történelmük részévé.

A gyerekek még játszottak egy adagot az osztrák barátok gyermekével, akivel minden évben találkozunk itt, és mi is beszélgettünk egy kicsit, de aztán indultunk haza, hogy időben érkezzünk. Így is minden aprólékot elnyomott az álom a ringatózó hazaúton.

2012. június 20., szerda

János 60...

Elég sok idő telt el augusztus 29 után, hogy mindenki hazaérjen a nyaralásokból, vagy a külföldi tartózkodásából, hogy édesapám 60. évfordulóján összejöjjenek, és együtt lepjék meg Jánost.
 
 Gondolom, ha dátumon tartottunk volna egy ilyen trükkös, titkos összejövetelt, akkor hamarabb lebukunk, de így teljes volt a meglepetés.

 A család mellett kollégák, és a baráti kör egy hányada is eljött, és együtt énekeltünk a meglepett szülinaposnak. Torták, italok, muzsika fogadta, és percekig nem tért magához.

 Általában ő szervezi az eseményeket, és ő az, aki az utóbbi időben mindenkinek más és más torta készítésével csillogtatja meg tudását, de ezúttal akasztották a hóhért, és ez szokatlan szerep volt.

 A pátyi étteremben a felső szinten a külön teremben a gyerekek többféle játékot találtak, és azokon hosszan játszottak, de ugyanekkora örömet jelentett nekik a sötétben való sikítozás a szomszédos teremben, és a tolóajtó húzogatása is.

 Az étterem jelentősebb attrakciója viszont a bowling pálya volt. Annak idején napokat egész töltöttünk Szentendrén, szüleim kiterjedt baráti társaságával egy eldugott, koszos kis szocreál kocsmában, ahol fillérekért lehetett tekézni. Nagy volt a vidámság, viccelődés, iszogatás, eszegetés.

 Sajnos bezárt az a hely, és azóta csak a méregdrága plaza bowling helyek maradtak. Vicces, hogy míg Amerikában ez inkább a munkás osztály sportja, nálunk a tehetőseké lett...

Minden esetre jó volt felidézni a régi összejöveteleket, és ezúttal golyóba dugott ujjal, fotocellás pályán, sematikus kijelző helyett monitoron, csilingelő telefon hangok helyett polifónikus dallamok mellett ünnepeltünk célba hajigálás mellett.

Ja, és egy generáció shiftelődött. Akkor mi voltunk olyan dugó janik, mint most a mi aprólékaink, akik terpeszállásban próbálják elgurítani a tonnás golyót.

2012. június 18., hétfő

Édua táncbemutatója...

Növekszik ez a kislány, és egyre szebben, összeszedettebben mozog. Nagy örömmel csinálja, izmosodik, hajlékonyabbá válik, és szebb lesz a mozgása.
Emlékszem, az anyukájának is a kecses mozgása, lágy léptei, finom röppenése keltette fel a figyelmemet, és nagyon örülök, ha a kislányomban is ugyanez a kis tündér jelleg ölt testet.

 A Kis Zenede felkérést kapott egy zene művész testvérpár egyéni előadására, melynek vizuális élményét fokozta a színpad apró angyalkáinak kecses előadása.

 A kellemes cselló, hegedű és zongora kíséret mellett a zene ütemére libbentek, ugráltak, lendültek a kislányok. Öröm volt nézni őket.

 A nagyobbak tánca is szép volt, már látszott a koncentrált mozdulatok sora, a harmonikus hullámokat leíró végtagok lendületében rejlő tudatosság.


Remélem Édua szűnni nem akaró lelkesedése, művészi érzéke, szép alkata, és tehetsége önbizalmat, és sok pozitív eredményt hoz majd neki. Siker élményt, magabiztosságot, elégedettséget. Nekünk már így is tetszik. :-)


Nagyi 60 éves...

Mi voltunk az unokák, majd mi lettünk a felnőttek, a szüleinkből nagyszülők lettek, és nagyszülőinkből dédszülők. Rohamosan telnek az évek, és mi megpróbáljuk megtalálni az örömet, elcsípni a pillanat aromáját, még ha olyan nagyon gyorsan is illannak el.

Ebben az évben lett 60 Orsi anyukája, és az én apukám is. Ennek alkalmából természetesen egy kis ünneppel próbáltunk megemlékezni mindkettőnek a születésnapjáról. Jánoséról később, most Éváról írok, illetve a kis Ábelről, akinek ugyanekkor tartottuk a 70... :-) na jó, csak a 7. születésnapját.

Nagyi a már régóta ígért ékszer családot kapta Orsitól

Anyósomék nem tartanak fenn nagy baráti társaságot, de a család bensőséges. Így tehát bensőséges családi körben telt az ünneplés.

Elmentünk egy közeli étterembe, amely az erdő szélére épült, és igen barátságosan fogadtak bennünket, a gyerekeket játékokkal foglalták le, így mi is ehettünk, sőt, még ajándékokat is kaptak. Finom volt az ennivaló is, így a pátyi Fenyves Csárdát tudom ajánlani.


Otthon  aztán énekkel, ajándékokkal, és persze plafonig tartó tüzijátékkal fűszerezett tortával köszöntöttük az ünnepelteket.

Marci persze szokásához híven zokon vette, hogy ŐŐőő nem kapott ajándékot, hiszen neki minden esetben kapnia kell valamit, amikor másnak szülinapja vagy hasonló van.

Azért megbékélt a sorsával, amikor kiderült, hogy van némi részesedése Ábel tortájából. :-)

Bogácsi családi kiruccanás...

Ahogyan minden évben, idén is elmentünk a bogácsi fürdőbe, hogy tábort verjünk két apartmanban, pancsoljunk a medencékben, megnézzük a helyi fesztiválokat, és egy kicsit együtt legyünk így a nyarat lezárandó.

 Kifejezetten jó idő kínálkozott, és ennek nagyon örültünk, mert ez ebben az időben már nem menetrendszerű. Édua már hamarabb megérkezett a nagyszülőkkel, mi pedig a többiekkel az ő elmondása alapján kezdtük újra felfedezni a strandot (meg a kis éttermeket).
Tudomást szeretünk róla, hogy old timer felvonulás lesz a falu szélén a pincéknél, így elballagtunk arra, és mivel a szüreti fesztivál is erre az időre esik, összekötöttük a kettőt. Ott van ez a furcsa büfé is. Nem jött meg nagyon az étvágyunk tőle. :-)
Elsétáltunk tehát a pincékhez, és vártunk.. és vártunk... és vártunk. A szép idő és a finomságok hamarosan érdekességüket veszítették, így vissza indultunk. De ekkor, mikor elindultunk végre, megjelentek az első idős autók.
Először csak retro járgányok érkeztek, és nem voltak túl sokan, így egy kicsit csalódottan indultunk vissza, bár a gyerekek nagyon élvezték a sétát, a patakot, és az együtt bohóckodást. Aztán mikor tényleg az indulás mellett döntöttünk, és megfelelően messze jutottunk az úttól, akkor jöttek meg az old timer-ek igazán, de már nem láttuk őket eléggé. :-(
 Az apartmanunk mellett pompás kis medence és tenisz pálya áll. Mindkettő nagy kedvenc. Tavaly a medence, mely fedett, de elgurítható az íves fedél, nagy szolgálatot tett, mert nem volt ilyen szép idő, és az esőben is kellemesen lehetett pancsolni. A tenisz pályát akkor korlátozott mértékben tudtuk használni, de most minden adta magát, és így mindenki játszott rajta egy kicsit.

Bálint például motorral. Az apartman házikóhoz enyhe emelkedésű rámpa vezet fel, ami pompás terepnek bizonyult a kis motorral való gyorsuláshoz. A kép bizonysága szerint, ez roppant jó móka volt !

 A kis medence mindenkinek a kedvence. Nem nagyon meleg, de nem is hideg, így kényelmes bemenni, de nem fázunk kijönni sem. Főleg, hogy a nap verőfényesen sütött, és meleg volt. Órákig voltunk benn egy huzamban, és redősre áztattuk minden porcikánkat. Nagyokat játszottunk, és persze jól kimerítettük magunkat, amitől aztán senkit sem kellett biztatni egy hatalmas alvásra.

Noszvajon is valamilyen fesztivált tartottak, amin ismert fellépők énekeltek, de ami nekem sokkal érdekesebb volt, hogy a helyiek kirakták a saját készítésű portékáikat, és így nagyon sokan a lekvárjaikat, ami már a korábbi évek tapasztalatai szerit is nagyon érdekessé vált számomra.
Nagyszüleim a környéken laktak, és gyerek korom óta imádtam a kék szilvából készített lekvárt. Ilyent egyszerűen nem lehet kapni boltokban, és csak véletlen, ha valahol mégis találok. Biztos forrásról csak Ausztriában tudok, de mire4 hazaérünk onnan, már elfogy általában a cucc (kis túlzással), és elég drága is.

Szóval lekvárt vadásztam, és nem volt nagyon nehéz találni, mert minden második néni azzal vonult ki az utcára. Lehetett kóstolni is mindegyiknél, de nem jutottam messzire, én már vásároltam is. Eper lekvárt is vettem, de én a savanyúbb, vagy kevésbé édes megoldások kedvelőjeként inkább a szilvát preferáltam. Vettem is egy 8 kilós vödörrel (azóta már elfogyott, és után rendeltem egy újabbat). :-D

Este az Öreg Malom étterembe mentünk családilag, és nagyot falatoztunk a finomságokból, de már mindenki az alvás határán volt a sűrű program miatt, és a kaja kóma is csak erősítette a hatást. Így otthon már nem volt gond az alvással.

A következő nap sem telt másképpen, strandoltunk, és élveztük a helyi adottságokat. Bogács ugyan retro, de folyamatosan újítgatják, bővítgetik, és megvan a maga bája, nem is beszélve azokról a különleges lehetőségekről, melyek személyes élménnyé teszik őket. A családdal együtt pedig nagyon kellemes közös program, és nyár búcsúztató.




2012. június 17., vasárnap

Etyeki Kezes Lábos

 Már régóta szerettem volna elmenni az Etyeki Kezes Lábosra, melyről azt tudtam, hogy a kézi készítésű ételek és italok fesztiválja. Arra gondoltam, hogy helyi termelők finomságait lehet végig kóstolni, és ettől már önmagában is jól leszünk, és persze lehet találni még sokféle kalandot, mely a gyerekeknek érdekes lesz.

A fesztivál példásan van megszervezve. Autóval mentünk a közeléig, ahonnan sűrűn járó, kényelmes buszok vittek egy nagy mezőről a faluba, hogy ne legyen zaj és tumultus. Ezt nagyon élvezték a gyerekek is.

A faluba érve hosszan sétáltunk, mire elértünk a központba, ahol egymást érték az árusok, mindenhol hosszú sor és tömeg volt. Ez már nem volt olyan jó, ha elosztják biztosan kellemesebben járkál az ember.

Hiányoltam az egyéni termelőket. Mindenhol az ilyenkor szokványos termékeket találtam, sorozatgyártott kürtős kalács, fagyi, töki pompos, és sok-sok pince és italmérés. Főleg ezek. Úgy tudom, hogy Etyeken van pince napok is, és az volt az érzésem, hogy ez még egy pince napok, csak más néven, hogy egy évben még egy alkalommal el lehessen adni a bort. :-S

Kicsit sétálgattunk, de a gyerekekkel nem nagyon találtuk azt a helyet, ami érdekes lett volna nekik is, így elindultunk a filmstudio irányába, amiről tudtuk, hogy bemutatókat tartanak x időközönként, és sejtettem, hogy az legalább nyújt valami érdekességet.

Itt is jól szervezett buszos megoldással találkoztunk, és az egymás után érkező mikrobuszok egyikén pár perc alatt már a filmstudiónál is találtuk magunkat.

Jegyet vettünk, és bementünk a jelentős alapterületű telekre, ahol számos épület és díszlet van felépítve a korábbi, vagy a tervezett forgatásokhoz.

Elég nagy volt a tömeg, de mi sem akartunk kimaradni, és hosszan keresgéltünk egy magaslati pontot vagy egyéb helyszínt, mely alkalmas lesz a látványos előadás megtekintésére.



Lassan aztán csak elkezdődött a műsor.

Egy filmforgatásnak megfelelően szakaszokat adtak elő nekünk a történetből, amit egy létrán ülő megafonos figura irányított.

Bankrablók érkeztek csikorgó kerekekkel, majd lőttek, robbantottak, és tűzharcba kerültek a rendőrökkel.
Később a szemközti ház tűzlétráján menekültek, majd leugrottak magasról.
Motorral ugrattak, viccelődtek, jó volt, bár fényképezni alig lehetett, és látni sem eléggé.

Később meglátogattuk az egyik épületet, amelyikben számos filmes trükköt lehetett megtekinteni és kipróbálni.

Lógtunk magas épület párkányáról, kipróbáltunk optikai csalásokat, motoroztak a srácok a zöld háttér előtt, és egy csomó érdekességet láttunk.

A filmstudió megérte.



Sajnos ezt nem lehetett elmondani az etyeki fesztivál gerincéről. Ugyan láttunk érdekes programokat, de az ennivalók és innivalók iszonyatos lenyúlásnak bizonyultak. Olyan volt, mintha elmennél a vidámparkba, és csak a cigó körhintákat találnád méregdrágán, de mivel a gyerek gyötör, hát befizeted. De pont azokat a különlegességeket amiért elmentél, nem találod, viszont egy csomó pénzed bánja.




Két példa: egy pár grillhús kenyérrel a családnak: 7000 Ft
1db krumpli spirálisan felvágva hurkapálcán sütve: 700 Ft

Nem megyünk többet.