2011. március 19., szombat

Barátaim végre elkezdték az életüket...

A kamaszból nem egy csapásra lesz felnőtt. A munka, az önellátás, az együtt élés, de talán leginkább a gyermek nevelés az, amik felnőtté tesznek valakit. Mikor egy fiatal férfi ragaszkodik a függetlenségéhez, az agglegény státuszához, és sztárolja a szabadságát, akkor csak palástolja a bizonytalanságát, a félelmét. Az élet -szerintem- valójában a gyermekkel kezdődik.

Nem tudom, hogy én voltam koravén, vagy a többiek lassúak, de már hét éve megkezdtem az életemet, és kedvenc barátaim csak most szánták rá magukat szent szingli életük feláldozásának, és gyermek nemzésére. Így fürtökben lógnak az apró babák mindenfelé, és a macsók apukákká alakultak. Javukra kell írjam, hogy jól áll nekik, és elvezik.

Így történt tehát, hogy három apróság és a tavasz első napjainak beköszöntével kisebb kerti gyülekezőt szerveztünk Bishopék telkén, ahol megismerhettük Nimródot (Ramirez), Líviát (Buxa), és ismét láthattuk Leventét (Bishop). Az aprólékok még nem voltak önjárók, mert 4-8 hónapos kör közt mozogtak, de már néztek, és kicsit kommunikáltak is.

A gyermekeim után Levi volt a rangidős.

Édua már a felnőttekkel együtt gondoskodtak a kisebbekről, és segített tüzet rakni, sütni.

Bálint a maga másfél évével igazi szeniornak számított, egyedül sétált, vigyorgott, és huncutkodott.

Apa és fia összenéz: :-)

Marci első sorban a piros lézerkard formájú szappan buborék "fújó"-val hadonászásban élte ki magát, majd édesség pusztító üzemmódba váltott.

A telken körbe szaladgáltunk a gyermekeink után, a többiek csak riadtan figyelték, hogy mi lesz velük a vihar utáni csend végével kezdődő gyerek utáni futkározás időszakában. Néha szánva kérdezték: hogy bírjátok hárommal ? :-) Nem tudják, hogy ez ez örömteli teher, és erőfeszítés nélkül megy.

Sajnos még nincs nyár, és hamar elindult a nap nyugvópontja felé, így hűvösödni kezdett, de mégis kinn voltunk, és egyre többet leszünk. Örömmel láttuk, hogy mindenkiben egy új élet virága nyiladozik, ahogyan sarjaikra csodálkozván jönnek rá az életük valós értelmére... persze ahhoz még kell pár hónap, ezt is meg kell tanulni.

Kalandpark, napsütés, tavasz, egy tökéletes nap...

Nagyon készülődtünk a március 15 miatt megnyúlt négy napos hétvégére, de nem csak a hossza, hanem a beharangozott első tavaszi napok miatt. Jól kitaláltuk, hogy elmegyünk valahova, és ott is alszunk, hogy a gyerekek végre ne itthon legyenek bezárva a falak közé, és szaladhassanak amennyit akarnak.

Már régóta el szerettünk volna menni a Sobri Jóska Kalandparkba Kislődre, ahol számos különleges szórakozási lehetőséggel várják a gyerekeket, és biztos voltam benne, hogy a mieink ezt imádni fogják.

Már napokkal előtte beharangoztuk, hogy megyünk, és viszünk bicajt, görkorit, lehet lovagolni, kötélpályán próbára tenni a bátorságát mindenkinek, szóval nagy kaland lesz, és ennek megfelelően a gyerekek borzasztóan várták az eseményt, bár be kell valljam, hogy én is.

No nem az izgatott, hogy majd én is kipróbálom a park nyújtotta lehetőségeket, hanem az az öröm, hogy boldogan látom majd a három kis földszintest ujjongani, és szaladni játéktól játékig, illetve az, hogy mindezt lefényképezhetem. Meg a meleg és a napsütés persze.

Valóban szépen sütött a nap, de elég erős szél fújt, és bicajokkal a tetőn a kisautó nem nagyon akart 120-nál többel menni, de ez nem okozott problémát, csak hát nem volt olyan nagyon meleg na. Ráadásul másnapra esőt mondtak, így lemondtunk az ott alvás lehetőségéről, de még így is nagyon vártuk azt a napot, mely végül tényleg tökéletesen sikerült.

A park töredék része volt üzemben, mégsem volt nagyon hiányunk. Nem működött a vízi dodge'em, a csúszdák, a vízi dolgok, nem lehetett lovagolni, és számos egyebet, aminek még a létezéséről sem tudtunk, de biztosan visszajövünk nyáron, és akkor kiderítjük.

Egyik első választásunk a drótkötél pálya volt, mely utána szinte az egész napunkat kitette. A gyerekek heveder beülőt kaptak, melyen két karabiner is fityegett, hogy biztosítsa őket, egy kerekekkel felszerelt harmadik karabiner, és egy sisak alkotta a felszerelést.

Sok pálya volt. Marci és Édua először a bébi pályára mentek, melynek kötelei fejmagasságunkban, járó felületei derék magasságban voltak. A gyerekek érezték, hogy fenn vannak, de nem félelmetes magasságban, és megtanulhatták egyedül csattintani a karabinereket az előttük, és utánuk levő drótkötél szakaszokra, változatosan bonyolított járó felületeken: drótkötél, mozgó pallók, fityegő farudak, lengő folyosók, stb.

Marci különösen komolyan vette az akadályokat egymás után, és nagyon ügyes volt. Éduától -akiben biztos vagyok, hogy extrém sportoló lesz- ezt vártam, szépen vették az akadályokat egymás után.

Ugyan letört pár körme, és nehézséget okozott neki a karabinerek csatolása, de derekasan küzdött velük.

Marci és Bálint az alap pályák után a további lehetőségeket mentek felfedezni, de Éduát nem lehetett lebeszélni azokról a pályákról, melyeken a fejünk felett, akár 10m magasságban kellett egyedül megoldani a biztonsági csatolók kezelését, és a hosszú gurulásokra elrugaszkodni.

A pályák biztonságosak voltak, ha oda figyel az ember, esélye nincs a balesetnek, és örömmel figyeltem, de Édua keze elfáradt, és a nehézségek miatt kissé kétségbe is esett.

A srácok szépen, megfontoltan haladtak a köteleken.

Még Bálint is olyan kíváncsian kukucskált a háti hordozóból, hogy végül kivettük, hagy próbálkozzon.

Örömmel sétálgatott egyes részeken. Szerencsére itt a völgyben szélcsend volt, és így kellemes hőmérséklet is. Jól érezte mindenki magát.

Az első pályát leküzdve tovább lehetett menni a gyerek 1,2,3 -as pályákra, majd a nagyobbaknak, felnőtteknek, és az extrémeknek szóló változatokra is, de ezeket majd csak jóval később fogjuk kipróbálni.

Persze pont egy olyan magasságon szállt inába a bátorsága, ahova már alig tudtam utána mászni, de végül önállóan döntött a folytatás mellett. Később: az alábbi kézzel húzott szakasz után, ahol kikészült a kiscsaj keze, már nem tudtam felmászni a nagy magasságba a lányom után, és kellett egy 10 percet a lelkére beszélni, hogy folytassa az utat, de büszke voltam rá, hogy egyedül oldotta meg a helyzetet, és gyűrte le a kétségbe esését.

Nem maradt benne semmi negatív érzés szerencsére, sikerként élte meg.

Utána Édua is kipróbálta Marci kedvencét, a hófánk pályát. A mozgó járda felvitte őket, és a műfüves sáncon lelökve ezerrel lecsúsztak a gumibelsőkre hasonlító gumigyűrűkben. Nagyon élvezték.

Jó lett volna még sok mindent kipróbálni, de nem nagyon voltak még nyitva a pályák.

Elmentünk hát ebédelni. Mivel a kalandpark étterme zsúfolt volt, lementünk Balntonfüred egy sétány melletti éttermébe, és degeszre tömtük magunkat. Bálintka aludt egy kicsit, így nem volt nehéz a várakozás, míg megjött a sok finomság.



Egy kis játszóterezés után aztán bringára és görkorira pattantunk, és végig vágtáztunk a sétányon. Kiderült, hogy látványosság vagyunk a három gyerekkel, de valószínű ennek a fő oka a hátizsákban utazó kis manus volt.

Aztán vatta cukrot vettünk, mindenkinek más színűt, gondolom ízben nem lehetett túl nagy különbség.

A lemenő nap éppen oda világított a móló tövébe, ahol leültünk, és jól megörökítettük ezt a csodás pillanatot. Nagyon jól sikerült a nap, és mindenki kellemesen kifáradt. Úgy lett, ahogyan gondoltuk, nagyon megérte, és biztosan ismételni fogjuk.

Már öreg este volt mire hazaértünk, és nem kellett biztatni az alvásra. Azonnal eldőltünk, és mélyen horpasztottunk. Kár, hogy másnap már valóban esett.

2011. március 18., péntek

Napos hétvége, Bazsi és Andris vendégsége nálunk...

Édua egyszercsak bejelentette, hogy hiányzik már neki Andris, aki kicsi korától nagyon kedves játszó pajtása volt azokon az eseményeken, amikor Balázzsal, Esztivel, és Andrissal együtt csináltunk programot: Szigetközben, Ausztriában síelni, vagy Pltivicén vagy ahova éppen mentünk.

Elhívtuk tehát Balázst és Andrist egy szép napos hétvégén, és hogy jól érezzék magukat, közösen sütni kezdtünk nekik, apró kis kakaós csigákat a gyerekekkel közösen.

Szeretnek főzni, sütni, segíteni, csak nem mindenre alkalmasak még, de lelkesek, és így nap mint nap egyre jobbak.

Kenik a tojást, szórják a kakaót, csavarják a csigát, és figyelemmel kísérik ahogyan sül, szóval nagy szükség van a jelenlétükre !!!

Mire a sok apró csigusz megbarnult, és illattal telt meg a napfényben fürdő konyha, megérkeztek a srácok.

A friss csiga mindenkit jobb kedvre derített, csak szegény Bálint volt nyűgös, aminek az oka is kiderült, szegény belázasodott, és még Balázs csini sapija sem segített neki.

El is nyomta a kis pockot az álom, és hosszan épülgetett a kis szervezete nyugalomban, amíg a nagyok játszottak féktelenül.

A társas játékok, mesefigurák, domino, dzsenga, és minden régi és új játék figyelmet kapott.

Mikor elunták a gyerekek a kék terem nyújtotta érdekességeket, akkor ránk csimpaszkodtak, és a társaságunkat keresték. Jobban mondván a nagy darab kivarrt tetkós rockert kezdték aprítani. :-D

Aztán kis mesenézés következett, és ezen a szakaszon kisimultak a hullámok, és mindenki elegendő oxigénhez jutott.

A "Zöldek" is szinkronba kerültek ismét, csak a kakaós csiga maradékok hoztak arcukra ismét némi érettebb színt. :-)

Levezetésképpen egy nagy össznépi társasjátékkal dolgozta le mindenki a túlzásba vitt kalória fogyasztásból származó kilókat.

Elcsendesülő házunkban még sokáig kutattunk megbúvó csigamorzsákra vadászva, de kudarcra ítélt próbálkozásnak bizonyult minden erőfeszítés.

Bálint névnapjának késedelmes ünneplése...

János papa, és Sugi mama már egy ideje igencsak iparkodik eljönni, és hódolatukat tenni a legfiatalabb trónkövetelő előtt nevének napjának fényességes ünnepsége okán, de csak nem vitte rá őket a sors, mert minduntalan más jellegű tevékenységek szakították ketté ebbéli szervezkedéseiket.

A kis herceg sűrű és bozontos szemöldökének ráncolásával sokak torkára fagyasztotta már a reggeli kakajót, és tekintetének rezzenéstelen rettenete messzi földön rettegett vala. Emígyen nem hívhatták ki a sorsot jelentékeny időn keresztül, és félve az tekintetes úr haragjától, finomságokkal, és ajándékokkal elhalmozván próbálták lekenyerezni, hogy csituljon zord hangulata.

A Nagy(ságos) Bálint (alias: Döbrögi) uraság szemében ugyan nem látszott kegy, de elfogadta a néki felkínált műanyag (nyitható ajtós és tetős) /made in china/ buszt, és ebben hosszadalmasan kedvét lelte. Még a kastélyban tiszteletére tartott lakomáról is lemondott ezen huncutság kapcsán, s így fivérének és nővérének ajánlotta saját járandóságát is, akik közül főleg a fürge harcos hírében álló Márton herceg volt, aki jelentékeny mennyiségeket falt be, hogy biztosítsa harci kedvét és állóképességét a haza védelmének szükségén. (Nem csoda, hiszen a tejszínes eper gyümölcsös csoda -melyet János papa készített- még tavasszal vagy nyáron is különleges finomságnak számított volna, nem így tél vége felé).

Édua hercegné, és Sugi mama, hosszan tanulták a penna használatának bonyolult művészetét, és pihenő időkben lazításként csodás tavaszi táj pingálásával múlatták az időt.



Ugyan a fények különösképpen gyengék ezen a felvételen, de itt a hű bizonyíték rá, hogy Bálint herceg fogadta, és értékelte az ajándék buszt.

Az alattvalók megtarthatták fejeiket. :-)

Lassan tavaszodik, ideje készülni rá !

A hosszú téli bezártság után már fájó vágyakozás van bennünk egy kis meleg, egy kis napsütés után. Édua a múltkor sírásban tört ki, hogy ő már unja a sok kényelmetlen ruhát, és tavaszt, meleget akar. Nem vagyunk ezzel mi sem másképpen.

Mivel kezdjük ha vágyunk valamire ? Egyből költünk rá. Még nem tudsz síelni, de a legdivatosabb síruhád már neked van. Még el sem indultál nyaralni, de már vettél új búvárszemüveget, és tollas szettet. Mindezt hol ? A Decathlonban. Miért, mert a gyerekek bicajoznak, rollereznek, koriznak, amíg te a nyaralásról álmodozol.

Tehát álmodozunk, és ennek eszközeként felhasználtuk a sport áruházat, és elmentünk egy kis olcsó szórakozásra. Szó se' róla, a gyerekek megtalálták, mivel foglalják el magukat.

Mindennel. Görkori, roller, gördeszka, labda, bicaj, tricikli, és minden ami kapható. Bálintnak pedig minden vicc új, így neki minden az újdonság erejével hat. Bár a többiek is így voltak vele.

Nagyon örültem neki, hogy végre rászántam magam, hogy vegyek magamnak egy görkorcsolyát én is. Mindig a téli sportok mentek nekem jobban, és a korcsolya is olyan volt, amiben annak idején sok örömet leltem. Így tehát meg sem lepődtem, hogy a soros göri elsőre barátként viselkedett a lábamon. Érdekes, hogy 3-4 párt is ki kellett próbáljak, míg találtam egy minden részletében kényelmeset, de mostantól van, és fogom is használni.

A srácok Micimackó formájú, és Barbie-s bicaj dudával lettek gazdagabbak, ami nagyon jól fog jönni, ha a tavasz kidugja az első sugarait. Addig meg marad a kényszerű beltéri sport. :-(