2011. március 19., szombat

Kalandpark, napsütés, tavasz, egy tökéletes nap...

Nagyon készülődtünk a március 15 miatt megnyúlt négy napos hétvégére, de nem csak a hossza, hanem a beharangozott első tavaszi napok miatt. Jól kitaláltuk, hogy elmegyünk valahova, és ott is alszunk, hogy a gyerekek végre ne itthon legyenek bezárva a falak közé, és szaladhassanak amennyit akarnak.

Már régóta el szerettünk volna menni a Sobri Jóska Kalandparkba Kislődre, ahol számos különleges szórakozási lehetőséggel várják a gyerekeket, és biztos voltam benne, hogy a mieink ezt imádni fogják.

Már napokkal előtte beharangoztuk, hogy megyünk, és viszünk bicajt, görkorit, lehet lovagolni, kötélpályán próbára tenni a bátorságát mindenkinek, szóval nagy kaland lesz, és ennek megfelelően a gyerekek borzasztóan várták az eseményt, bár be kell valljam, hogy én is.

No nem az izgatott, hogy majd én is kipróbálom a park nyújtotta lehetőségeket, hanem az az öröm, hogy boldogan látom majd a három kis földszintest ujjongani, és szaladni játéktól játékig, illetve az, hogy mindezt lefényképezhetem. Meg a meleg és a napsütés persze.

Valóban szépen sütött a nap, de elég erős szél fújt, és bicajokkal a tetőn a kisautó nem nagyon akart 120-nál többel menni, de ez nem okozott problémát, csak hát nem volt olyan nagyon meleg na. Ráadásul másnapra esőt mondtak, így lemondtunk az ott alvás lehetőségéről, de még így is nagyon vártuk azt a napot, mely végül tényleg tökéletesen sikerült.

A park töredék része volt üzemben, mégsem volt nagyon hiányunk. Nem működött a vízi dodge'em, a csúszdák, a vízi dolgok, nem lehetett lovagolni, és számos egyebet, aminek még a létezéséről sem tudtunk, de biztosan visszajövünk nyáron, és akkor kiderítjük.

Egyik első választásunk a drótkötél pálya volt, mely utána szinte az egész napunkat kitette. A gyerekek heveder beülőt kaptak, melyen két karabiner is fityegett, hogy biztosítsa őket, egy kerekekkel felszerelt harmadik karabiner, és egy sisak alkotta a felszerelést.

Sok pálya volt. Marci és Édua először a bébi pályára mentek, melynek kötelei fejmagasságunkban, járó felületei derék magasságban voltak. A gyerekek érezték, hogy fenn vannak, de nem félelmetes magasságban, és megtanulhatták egyedül csattintani a karabinereket az előttük, és utánuk levő drótkötél szakaszokra, változatosan bonyolított járó felületeken: drótkötél, mozgó pallók, fityegő farudak, lengő folyosók, stb.

Marci különösen komolyan vette az akadályokat egymás után, és nagyon ügyes volt. Éduától -akiben biztos vagyok, hogy extrém sportoló lesz- ezt vártam, szépen vették az akadályokat egymás után.

Ugyan letört pár körme, és nehézséget okozott neki a karabinerek csatolása, de derekasan küzdött velük.

Marci és Bálint az alap pályák után a további lehetőségeket mentek felfedezni, de Éduát nem lehetett lebeszélni azokról a pályákról, melyeken a fejünk felett, akár 10m magasságban kellett egyedül megoldani a biztonsági csatolók kezelését, és a hosszú gurulásokra elrugaszkodni.

A pályák biztonságosak voltak, ha oda figyel az ember, esélye nincs a balesetnek, és örömmel figyeltem, de Édua keze elfáradt, és a nehézségek miatt kissé kétségbe is esett.

A srácok szépen, megfontoltan haladtak a köteleken.

Még Bálint is olyan kíváncsian kukucskált a háti hordozóból, hogy végül kivettük, hagy próbálkozzon.

Örömmel sétálgatott egyes részeken. Szerencsére itt a völgyben szélcsend volt, és így kellemes hőmérséklet is. Jól érezte mindenki magát.

Az első pályát leküzdve tovább lehetett menni a gyerek 1,2,3 -as pályákra, majd a nagyobbaknak, felnőtteknek, és az extrémeknek szóló változatokra is, de ezeket majd csak jóval később fogjuk kipróbálni.

Persze pont egy olyan magasságon szállt inába a bátorsága, ahova már alig tudtam utána mászni, de végül önállóan döntött a folytatás mellett. Később: az alábbi kézzel húzott szakasz után, ahol kikészült a kiscsaj keze, már nem tudtam felmászni a nagy magasságba a lányom után, és kellett egy 10 percet a lelkére beszélni, hogy folytassa az utat, de büszke voltam rá, hogy egyedül oldotta meg a helyzetet, és gyűrte le a kétségbe esését.

Nem maradt benne semmi negatív érzés szerencsére, sikerként élte meg.

Utána Édua is kipróbálta Marci kedvencét, a hófánk pályát. A mozgó járda felvitte őket, és a műfüves sáncon lelökve ezerrel lecsúsztak a gumibelsőkre hasonlító gumigyűrűkben. Nagyon élvezték.

Jó lett volna még sok mindent kipróbálni, de nem nagyon voltak még nyitva a pályák.

Elmentünk hát ebédelni. Mivel a kalandpark étterme zsúfolt volt, lementünk Balntonfüred egy sétány melletti éttermébe, és degeszre tömtük magunkat. Bálintka aludt egy kicsit, így nem volt nehéz a várakozás, míg megjött a sok finomság.



Egy kis játszóterezés után aztán bringára és görkorira pattantunk, és végig vágtáztunk a sétányon. Kiderült, hogy látványosság vagyunk a három gyerekkel, de valószínű ennek a fő oka a hátizsákban utazó kis manus volt.

Aztán vatta cukrot vettünk, mindenkinek más színűt, gondolom ízben nem lehetett túl nagy különbség.

A lemenő nap éppen oda világított a móló tövébe, ahol leültünk, és jól megörökítettük ezt a csodás pillanatot. Nagyon jól sikerült a nap, és mindenki kellemesen kifáradt. Úgy lett, ahogyan gondoltuk, nagyon megérte, és biztosan ismételni fogjuk.

Már öreg este volt mire hazaértünk, és nem kellett biztatni az alvásra. Azonnal eldőltünk, és mélyen horpasztottunk. Kár, hogy másnap már valóban esett.

4 megjegyzés:

WoodooGabi írta...

Látom imádtok kirándulni.
Köszi a Lillafüredi hozzászólást, nosza felpakolni a szép családodat és indulj, tuti az enyémektől jobb fotókra is képes vagy, ismerem a munkáidat, bár ez más téma:)

Nagy Dani, Belphnaque írta...

Köszi a biztatást ! Megnézzük, hátha a melegedő időben több helyszín is belefér, de a gyerekek a fő szempont.

Tibor írta...

Hááááááát, hogy elmúlt az idő! Orsi, meg Te nem öregedtetek, no de a gyerekek :-)Tibor

Nagy Dani, Belphnaque írta...

:-D
Sziaaa !
De jó itt látni téged !
Hát igen, mi csak fiatalodunk, a gyerekek meg csak nőnek, de ne siessék el, mert hosszabban akarom élvezni az élményt !!!
Hali !
Dani