Kalandozás a Vasúttörténeti Emlékparkban

Már régóta terveztük -mert mindenkitől hallottok, hogy mekkora király a park- hogy meglátogassuk mi is a VTEP-ot.

 A nagy területű parkban a játszótértől a terepasztalokon át a régi mozdonyok és vasúti kocsik mind megtalálhatóak, és mindezt élmény szerűen mutatják be a gyerekeknek, de szerintem a felnőtteket sem hagyja hidegen.

 Első körben a kisvasutat akartuk kipróbálni, amelyre a tengeri "banán"-hoz hasonlóan rá lehet ülni, és a parkon keresztül kasul vezető sínpáron lehet végig utazni vele.

 Kevésbé tetszett, hogy ennek költsége vetekedett a park belépőjével, mely elvileg mindenre feljogosított, de nem lehetett kihagyni, látszott, mennyire tűzbe hozták a srácokat.

 A füstös képű masiniszta mögött felsorakoztak az utasok, és várták, hogy az állomás főnök elindítsa a szerelvényt. Be kellett várni a másik vonatot, de érkezése után indulhatott a túra.

 A csapat sok esetben eltűnt a kiindulási környékről, de újra és újra felbukkantak, így tudtam róluk készíteni képeket. Nagyon élvezték.

A vonatozás után elballagtunk a nagyok felé, amerre hatalmas mozdonyok és kocsik sorát találtuk. Erre állt ez a régi csaja sínautó is, de láttunk hatalmas kézi hajtányokat, és kisebb motoros sínautókat is.

 A vonat fordító körül, kör alakban épült a mozdonyok otthona (vagy remíz, vagy fűtőház ?), és köztük sugarasan a sínpárok. A rozsdás sugaras forma megihletett, de sajnos nem tudtam olyan magasra kerülni, hogy ebből érdekes képet készíthessek.

 Végig jártuk a gyerekekkel a mozdonyokat, és meséltünk róluk. Mindegyikben volt valami zord báj, ami tisztelet teljes csodálkozásba fulladt.

 A gyerekek nagy örömmel rohangáltak a nagy területen, és mindent megnéztünk amire volt időnk. Valószínűleg kétszer ennyi dolgot érdemes lenne, ha egy kicsit többet tölthetnénk itt, vagy újra jönnénk.

 A nagy hangárban aztán számos régi vonatot és mozdonyt fedeztünk fel. A hatalmas kazettás ablakok olyan különleges fényeket és hátteret adtak, melyek egész fotózásoknak adhatnának terepet.

 A beeső fényekben így is szép képeket lehetett készíteni.

 Ha egy kicsit rákészültünk volna, lehetne itt szép fényekkel díszíteni a régi vonatokat, és különleges fotókat készítgetni a múlt század eleji hangulatban.

 A gyerekek persze megmásztak mindent. Belátogattak a vagonokba, megmásztak minden lehetőséget, bekukkantottak minden kis zugba.

 A félköríves épület végén maketteket találtunk, és körben volt pár kis üzlet, melyek a vasút történettel voltak kapcsolatosak. Itt nyaltunk fagyit is.

 Ekkoriban már a nap lassan elindult nyugovóra, és a szép lapos fényekben jó képeket lehetett készíteni. A gyerekek szerencsére partnerek voltak benne, bár egyre türelmetlenebben.

 A kapu felé indultunk, ahol el lehet hagyni a parkot, de még útba ejtettünk egy játszó teret, ahol jót kergetőztünk és bújócskáztunk.

 Jó pár mozdony is megtekintésre várt, amelyeket nem csak megmászni lehetett, de bele lehetett menni, kinyitni a kazánt, bemászni a vontatott szenes kocsiba, és így tovább, de sajnos ekkor már Bálint türelmetlen volt kicsit, és szétszakadt a csapat.

 Még sikerült együtt bemenni a terepasztalokat rejtő épületbe, ahol profi módon felépített, komoly terepasztalokon száguldoztak a füstöt pöfögő és világító mozdonyok, de mozgott az egész: dolgoztak a bányában a csillék, forogtak a daruk, és minden olyan nagyon érdekes volt, hogy a gyerekeket lenyűgözte.

Sajnos a morózus bácsi nem nagyon hagyta, hogy körbe nézzük az asztalokat. Marcira is rászólt, amikor bement kettő közé, amitől az érzékeny lelke megbántódott, és Bálint is nagyon zokon vette, amikor egy kocsit megkaparintott, és erőszakkal elvettük tőle, hogy eredeti helyére visszategyük.

Szóval elromlott a jókedv a végére, de mivel az utolsó állomásnak gondoltuk a helyszínt a parkban, így indulóra fogtuk. Beültünk a -Bálint szavaival élve-  "kofferautónkba", és haza gurultunk, miközben a fiúcskák mély álomba szenderülve álmodoztak egy saját gőzmozdony zakatoló izgalmáról.