2010. április 14., szerda

Húsvét...

S eljött a húsvét. A gyerekek napok óta tojást festenek, barkát díszítenek, nyuszit színeznek, és izgatottan várakoznak.


Az uncsitesóval, szüleivel és a nagyszülőkkel együtt reggeliztünk.


Meg játszottunk...


Aztán a templom után a gyerekek rátaláltak a kertben a sok ajándékra. A labdák nem várt sikert hoztak. Szépen telt a nap.


Másnap aztán Marcim elmondta a lányoknak a verset, ami ellenében csoki tojást lehet nyerni, Édua pedig örömmel fogadta a locsolásokat. Ellátogattunk a Bubu dédihez is, ahol megreggeliztünk.


Később aztán elindultunk a szentendrei skanzenbe húsvétozni Bishopékkal, de az eső miatt aztán visszafordultunk, és csak felmentünk hozzájuk, ahol jót beszélgettünk, játszottunk, és újabb csokitojglikat gyűjtöttünk.


Meg adtunk lehetőséget a kispapának a gyakorlásra, míg a lányok az anyaságról ejtettek pár szót :-)


Aztán Sugi mama és János papa lakásán tettünk tiszteletet.


Meglepően finom, új ízeket kóstolhattunk meg, és itt is sokat játszottak a gyerekek.


Örömteli ünnepünk volt.

Nincsenek megjegyzések: