Nagy szerencsénk van, hogy anyukámék jóvoltából van egy rendszeres nap a héten, amikor el tudunk menni este egy randira Orsimmal.
Ilyenkor többnyire egy mozi szokott egy kis étkezéssel történni, bizonyos esetekben fotózgatás a műteremben, és vannak így vagy úgy eltérő megoldások, de mégis eléggé egyformán.
Ettől tért el a mostani este. Kivonultunk ugyanis a Vörösmarty térre, és az azt szegélyező régióba, hogy a karácsonyi vásárnak és készülődésnek hangulatát hordozó atmoszférát kicsit magunk is megízlelhessük.
Ugyan készültünk némi meleg öltözékkel, de azért ha órákon át ballag az ember alacsony tempóval, akkor csak lefagy egy-két végtagja, lábujja, orra, stb., mely szabályszerűségnek mi is áldozatául estünk.
Ennek ellenére úgy gondoltuk -egybehangzóan- hogy megérte. Kellemes volt nagyon a hangulat, és nem annyira az RTL klubszerű műanyag, hanem inkább valami régies, tradicionálisabb szfére lengte körül az eseményt.
Ok, nem volt ez skanzen, de a gagyi távolabb maradt, és csak elvétve sikerült találkozni vele. Hosszasan bolyongtunk, nézelődve az árusok közt.
A Gerbeaud falára mozgó filmet vetítettek, aminek olyan hatása volt, mintha építőkockákra bomlana a ház, és izgalmas játékként cserélődnének, csavarodnának a falai. Láttam már ilyent, de akkor is érdekes az egész.
Kedves dallamok csendülnek innen is, onnan is, nem erőszakosan, csak kísérve az éjszakai kalandot. Gőzölög a frissen sülő kürtős kalács, hús sültek, magyar lepény és forralt bor, menza tea és hasonló finomságok.
Mi is próbát tettünk belőlük több felvonásban. A nagy hidegben hamar hűlő, roppanós, természetes ízű finomságokkal lettünk még jobb kedvűek.
A kezünket ugyan ki kellett bújtatni a vaskos kesztyűkből, de a
rendszeres dörzsölgetés, forró teára feszítés, fenntartotta a
vérkeringésünket, ahogyan a medve tánc is a lábunkban, de ezzel is csak
rövidebb ideig volt fenntartható az élmény.
Több kört is tettünk, hogy mindenkit meg tudjunk nézni. Nem csak ennivalókat, de játékokat, hangszereket, miniatűröket, népies karácsonyi díszeket is láttunk.
A fényképezőt lankuló lelkesedéssel nyomkodtam, ahogyan fagyott virgácsaim egyre kevésbé engedelmeskedtek a noszogató gondolataimnak. Mikorra pedig már elfogytak az ingerek a lábaink irányából, a parkoló felé vettük az utunkat, hogy a példás értékű ételek után az őrzésért is kellemes summát hagyjunk az üzemeltetőnél.
Mindezek ellenére kifejezetten jól éreztük magunkat. Nagyon jó dolognak tartottuk, hogy nem műanyagot kellett együnk, politikát és bankárokat kellett hallgatni, nézni. Örültünk a régies és ünnepélyes hangulatnak, és -bár volt vetítés- a mozi kihagyásának. Szerintem jövőre is jövünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése