2011. december 26., hétfő

Montenegro 9. nap

No, egész este esett az eső, és minden időjárás jelentés szerint rossz lesz az idő nálunk ugyanúgy, mint azokon a részeken, ahova menni terveztünk, és ez így nem javítja a lehetőségeket… gondoltam reggel, de valahogyan az a megállapítás tűnik helytállónak, hogy Ulcinjban mindig jó az idő, annak ellenére is, ha az időjárás mást mond.

Talán az lehet az ok, hogy így a tengerparton, a lapos felületen nem csapódik ki az eső, csak egy 50km-rel arrébb, a hegyek oldalán. Pillanatok alatt meg tud változni az időjárás, és nem először látom, hogy a reggel még átláthatatlanul felhős ég, mely egész napos rossz időt sejtet, reggeli után olyan szinten kitisztul, hogy felhőnek nyomát sem látom, csak egy egybefüggő kék eget. A hegyek felé láthatóak felhők a gerincek közt, de nálunk semmi.

Általában aztán estefelé egyre több megint a felhő, és így a délután már szűrt a fény, nem tombol úgy az UV sem, és a naplemente már a fátylakon keresztül már nem az igazi, de tény, hogy egész nap jó idő van.

Reggel Marci és Édua jött velem a pékhez. Még mindig verekednek a kapunyitás lehetőségéért, ugyanis a kártyás sorompóhoz mindketten imádják oda érinteni a mágnes lapot.

Ennél még nagyobb érdekelődésre tart számot az autó vezetésének lehetősége, Marci minden úton megkérdezi, hogy vezethet-e egy kicsit, de a nap nagy részében nem olyan utakon megyünk. Egyébként is a helyi közlekedési viszonyok továbbra is kritikusak. Ma az apartman szállónk mellék utcájában haladván (egy sávos út két irány, de ez is gyakori), jön szembe egy kisebb merci, középen. Én már előre lehúzódtam, és jövök. Ha ő is így tesz, könnyedén elférünk egymás mellett, de nem, megy középen. Jövök lendülettel, hogy ijedjen már meg, de semmi, majd az utolsó pillanatban ráfékeztem, két kerékkel már az árokba csúszva, és zengetem a dudát.

Látom, hogy a benne ülő ijedt tekintettel próbál elférni, de ekkor már egymás mellett voltunk, kénytelen volt szegény nőci akár 10-20cm-t is oldalra húzódni, hogy ne legyen végig horpadt mindkét kocsi oldala. Szerintem nem érezte az autót, és ijedten ment egyenesen, és reménykedett, hogy megoldódik a helyzet a környéken (ahogyan szokott), de a fizikai adottságai az útnak itt nem voltak alkalmasak, így neki is kormányt kellett forgatni, és ez megijesztette… szegény…

Délelőtt elmentünk megnézni az Ulcinj várat, ami a kicsi, de zsúfolt öböl fölé magasodik. Természetesen nem táblázták szénné, így egy darabig követtük Ariadne Fonalát, mely aztán elveszítve rossz irányt vettünk. A meredek hegyoldalban hihetetlenül kicsavart, sokfelé szakadó, majd ismét összeforró, tekeredő és lyukacsos olajfák erdejében vitt az út, melyben kb. minden harmadik alapot adott volna valami érdekes fotónak,

de nem ezért jöttünk, a fények nem voltak ideálisak, de ezekkel csak magamat nyugtatom, hogy miért nem készítettünk egy csomó jó képet. A hegy egyre magasabbra vitt, és csodás kilátás nyílt a partvonalra, erdő zöldjére

és tenger kékjére, távolabbi tájak felhőbe burkolózott hegyeire, tavaira, eldugott luxus apartman hotelre egy apró öbölben, és szemétdombra változott kis hegyi kajibákra. Egy darabig követtük az utat, de amikor már nem emelkedett tovább, megfordultunk, és visszamentünk a várat keresni.

Ebből az irányból kaptunk plusz információt, és így megtaláltuk, bár ahogyan első napunkon Ulcinjt keresve a legkanyargóbb úton találtunk oda úgy, hogy már nem is bíztunk a sikerben, most hasonlóan egy nagyon kanyargó hosszú hegyi úton találtunk oda, amin már nem is bizakodtunk a sikerben. Megvan tehát a nyugati és keleti hegyi út.

Ja, az útkeresés közben találtunk egy olajsajtoló üzemet, ahol hatalmas őrlőgépek és hasonló eszközök közt egy bácsi olívaolajt árult. Mivel tudtuk, hogy híres, nosza, vettünk is gyorsan pár üveggel.

A vár nem volt érdektelen, apró részletekben találtunk szépségeket, és a kilátás is szép, csak zavaró, hogy mindenhol belóg egy rozsdás vasszerkezet vagy oszlop, de lehet úgy fotózni, hogy ezeket elkerüljük.

A fizetős részbe nem mentünk be, de szerintem ott elsősorban múzeumszerű részletekkel láttunk volna többet, régi ágyúgolyókat, kőfaragványokat láttam, de lehet, hogy volt más is.

Igen nagy volt a meleg, így nem maradtunk többet, és tovább álltunk. Innen az út a városig meglepően kevés volt. Ott leparkoltunk, és nyaltunk egy fagyit, bementünk pár üzletbe, vettünk apróságokat, majd visszamentünk a szállásunkra, hogy lefektessük Bálintot és ebédelhessünk, hiszen elrepült az idő, és már délután 2 lett. Bálinttal szemben én hajlandó voltam aludni.

Este lementünk még egyszer a közeli Safari Beachre, ami kedvencenek bizonyul. Most a keleti határára települtünk. Kerülgettem a megmaradt embereket és a szemetet, illetve a szennyes habot, ahol kirakta a tenger, de azért nem volt olyan nehéz elfogadható helyet találni. Hát ez a hátránya az esti strandolásnak, már mindenki ott hagyja a szutykát.

Szerencsére takarítanak, és reggelre minden megszépül. A Safari Beach keleti szegélye a Tropicana Beach szegélye is volt egyben, és itt sok üres napágyon csináltunk egy csomó képet, ami mind rossz lett. A fény és egyéb beállítások egyáltalán nem indokolták azt a bemozdulás szerű életlenséget, amit minden képen (és voltak kivételesek is… basszus) tetten érhetőek voltak.

Nem tudom másra fogni, csak az ezen az obin még nem próbált polárszűrőre. Minden esetre az élmény erősen bosszantó, ma tesztelem a rendszert, mert még egyszer nem szeretnék ebbe a problémába futni.

A strandolás után meglátogattuk ismét a hidas-patakos éttermet, és itt vacsiztunk. A gyerekek pizzáztak (külön gyerek asztalnál), mi meg Zsaru Kotlettet (??? szerintem grillezett birka) ettünk, meg Stroganoff Steaket, ami inkább volt tokány. Mindegy, jót ettünk.

Hazafelé a rettenetes minőségű part menti köves úton jöttünk, és Marcika vezetett. Bálint nem aludt nap közben, így beájult itthon, és a többiek is kivoltak, mint a liba. Internetünk nincs, így nem tudom az út további részét tervezni. Remélem holnapra változik.

Nincsenek megjegyzések: