Csodaszép verőfénnyel kezdődött a nap. A melegben a teraszon reggeliztünk, és készültünk a sokféle kalandra.
A gyerekek nagy várakozással voltak Orsi szülinapjával kapcsolatosan, ami ugyan 4-én volt, de a nyaralások miatt az ünneplés egy hányada későbbre szorult.
János papa és Sugi mama tejszínes meggyes tortát készített.
A gyerekek persze kígyózó sorban álltak, és vártak a sorukra.
Rövid úton szanaszét csaptuk :-)
Bálint a tortát csak "Boldogszülinapot" -nak hívja. :-)
A sütizést követően elindultunk, hogy felfedezzük a számos programot a városban.
A programfüzet alapján egymást követték a programok. Elsőnek a Millenárisba mentünk, mert ott parkoltunk le, és kicsit játszottunk a Zöld Péter játszótéren.
Sajnos a légi show minket érdeklő része hamarabb kezdődött mint ahogyan kiírták, így futólépésben közelítettük meg a Duna partot a rettenetes hőségben.
A sportgépek bemutatójának a végére érkeztünk meg, de még így is volt módunk csodálkozni rajtuk.
Sajnos a tömeg a várt módon rettenetes volt, és nehéz volt mozogni az emberek közt, főleg, hogy ekkoriban szegték meg az Ország Tortáját, és egymást követték a különböző lacikonyhák, kifőzdék.
Elsétáltunk a templomunkig, amiben esküdtünk, és lám... épp esküvő volt most is. Meglestük.
Itt már kezdtek éhezni a srácok, és sikerült nagy nehezen találni egy olyan büfét, ahol kisebb volt a sor az átlagnál.
Szendvicseket ejtettünk túszul, és elhárult az éhség válság, így folytathattuk az utat.
Megnéztük a Lánc hídon felvonulókat, és felmentünk a várba a sikló mellett.
Ez is érdekes élmény volt, hosszan néztük a kocsik fel-le közlekedését.
Innen a Mátyás Templom előtti parkba mentünk, hogy kifújjuk az emelkedőn felhalmozódott gőzt, és zsákmányoltunk egy fagyit (ma már nem az elsőt, és nem is az utolsót.)
Hemperegtünk a füvön egy kicsit, aztán folytattuk az utat.
Na jó, készítettem pár képet a templomról, hátha megveszik valami ügynökségnél :-)
Megközelítettük a turulos kaput, és behatoltunk a mesterségek ünnepének helyszínére.
Amit lehet ki is próbáltunk. Itt Marci tekeri a rokka kerekét, de ezt a mókát egyik gyermek sem hagyta ki.
Megnéztük ahogyan a néni készítette a szőtteseket. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy ebből valami tudás épüljön fel, és ez volt a nap további részére jellemző erőlködés fő témája.
Hoppá, ez az elázott nő meg hogy kerül ide ? :-) Ez még az ide úton ugrott elénk... na mindegy.
Ezek pedig fonalak, meg fadarabok :-)
Örömmel láttam, hogy Édua megpróbált a telefonommal úgy fotózni, hogy már tudatosan szerkesztette a képeket. Új fordulatot vett a retorikám :-)
Egyébként tényleg sok a látnivaló. Gusztán, érdekesen van megcsinálva, de nem sok újdonság van az egymást követő években.
A magyaros ornamentika, a hagyomány őrzés mindig központi témakör volt, de úgy érzem mostanában divatossá is kezd válni. Persze, amiben van biznisz, azt érdemes divatba hozni.
A keramikus néni munkája nagyon megtetszett Éduának, nehéz volt lefeszegetni róla. Kár, hogy ezt ő nem próbálhatta ki.
A vessző kosaras néninél meg túl nagy volt a tömeg, azért nem.
Nem úgy, mint a csipkeverőknél. Én nem tudom, lehet, hogy ez nem eléggé látványos és nagy, de itt üres volt a nézőtér.
Éduát viszont különösen érdekelte, így mindenképpen szeretett volna belekóstolni, és mivel volt hely, és a nénik is kedvesen fogadták az érdeklődést, itt egy hosszabb időt töltöttünk el.
Sok tánc és egyéb zenés előadás is volt a színpadon, de nem lehetett nagyon hozzáférni.
Inkább végig jártuk a vásárosokat, és lestük milyen furcsaságokat árulnak cserépből, virágból, fából, vesszőből, és bakker... egy csomó helyen húsból meg mindenféle nyálcsorgató alapanyagokból.
Ez az apró könyv nem volt ehető, de mivel úgy tűnt, hogy alkalmas valamire (amit az idő nem igazolt), gyorsan rá is zizzentek a porontyok.
Szerencsére nem volt ijesztő áron, és ki lehetett pipálni az "egy valami apróság" ígéretet vele. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy azért értékelték, és játszottak vele, rajzoltak bele sokat.
Persze mindenfelé láttunk még érdekességeket. A legtöbb látvány kézművesnél volt alkalmunk nézelődni, kérdezni, és néha még próbálkozni is. Szerintem a gyerekeknek ez nem kis élményt jelentett, bár kor szerint lefelé egyre kevesebbet.
Azt hiszem, hogy Marcit jobban érdekelte a fagyi, meg a kis könyvecskéje...
Bálintot meg az alvás. Nem volt kis zaj, mégis úgy aludt, mint a tej.
Közben találtunk egy kis teret, ahol apró játszóteret építettek a szervezők.
Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy ennek a térnek a közepén egy vadetetőben számos különböző száraz és félszáraz... (nem bor) növény, virág volt található, és mindenki koszorút font.
Édua és anyuci szép kis koszorút készítettek, és így csodás kis erdei tündér született.
Telt - múlt az idő, és lassan végig jártuk az egész területet a várban.
A sok finomság kapcsán ismét megkordult a gyomrunk, és elindultunk a kijárat felé.
Menet közben még megnéztük az utunkba kerülő mesterségek képviselőit...
... és alkotásaikat. Először láttunk belülről magyar jurtát. A kaput jól megnéztük, hiszen Lujos készítette, és lebandukoltunk az autóig.
Budakeszire mentünk, és megálltunk annál a pizzériánál, ahol korábban Éduával egy télen már volt egy jó élményünk, amikor az orrunk előtt mutatták be a pizza készítést.
A belső szobában aztán kaptunk rajzolni, színezni valót, és nyugalommal telt a várakozás az élelem megérkezéséig.
Hosszú nap, sok élmény, hőség, hosszú séta, jól kimerültünk. Szép nap, sok fotó... nagy alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése