2013. szeptember 8., vasárnap

KARIII !

Minden évben megvisel, hogy a visító hajtás után egy penge vágással máris áldott és békés hangulatba kellene legyek. Nagyon igyekszem, de a fáradtság és a türelmetlenség nem segít.

Mégis az, hogy mindenkinek a szemében a várakozás és izgatottság fojtott izgalma egy visszatartott lélegzethez hasonlóan csöndet, és nyugalmat sugároz, hatással van rám, és lassan átváltozom elcsigázott gépből lelkes ünnepváróvá. Lassan...
Reggel a szokott forgatókönyv szerint a gyerekek az "A mai nap nem olyan mint más" c. Bojtorján dalra ébredtek. Innen elmentünk egy kicsit játszani, kicsit mozizni, hogy adjunk időt az "Angyal"-nak, hogy a fenyőfa ünneplőbe öltözhessen, és minden készülődés eredménye egy egésszé álljon össze.
 Már nem is tudom, hogy mikor volt utoljára fehér a karácsony, de nagyon örültem a hónak. Szeretem a tisztaságát, és abban reménykedem, hogy sokszor, és sokat kapunk belőle. Ezen a télen sok jutott, és szerencsére az ünnepre is.
 A Sugár játszóházban találkoztunk Sugi mamával, és hosszasan játszottak a porontyok. Nem voltak sokan, ezért bármivel lehetett lökdösődés nélkül, kedvünkre próbálkozni.
 A gyerekek nagyon felszabadultak voltak, csak szaladtak egyik helyről a másikra, nem tudták, hogy minek örüljenek jobban.
 A fociban jól leizzadtunk, és így jól esett utána megpihenni.
 A moziban az Öt Legendát néztük meg, ami egyébként elég vicces, kellemes film volt, de Bálintot nem kötötte le, így ismét kihúzott a telefon a játékaiból a bajból.
 A mozi után sajnos lyukra futottunk a lebeszélt étteremmel, aki még sem tartott nyitva. Nem is lett volna ez gond, de az Angyalnak idő kellett még, így mindenképpen kellett valami hely, hogy leülhessünk egy ebédre.
 Végül egy benzin kútnál táboroztunk le, ahol le is tudtunk ülni, és még kis kalandozásra is leltünk.
Elbúcsúztunk a nagyitól. Hazaérve aztán csúcsra futott az izgalom, és pattanásig feszültek az első fékek, miközben a hátsó kerekek füstben forogva várták a zöld lámpát. Gyors énekekkel elütöttük a rajtig tartó időt, majd ráengedtük a versenyzőket a pályára.
Az ajándék hullásban persze mindenki megtalálta a neki szóló csodát.
 Édua babaháza az egész sereg kitüntető figyelmét elnyerte, és így (fél évvel később) is gyakran leülnek elé még a porontyok, hogy egy jót játszhassanak a mackó családdal.
 Orsit nem nagyon lepték meg az események, és az ajándékoktól sem döbbent le, így az egyetlen esélye, hogy le legyen ő is nyűgözve, az én készülődésem adta meg. Szerintem sikerrel jártam.
 Ilyenkor a mi kis ünneplésünk után a közös, családi karácsonyozás szokott következni. Előtte viszont még maradt egy kis idő, hogy kipróbálják a nagyszülők is az új játékokat.
 Mindenki elcsöndesedett, és felszívódott az adrenalin.
 a-hmmmmmmmmm - hmmmmmmmm...
 Aztán csak megérkeztek Gáborék is, és folytatódhatott a Karácsony.
A dal és csillagszóró, mint vihar előtti csend... Aztán a meglepetés áradat Újabb hullámban terült el a családon, de ez a lökés hullám arany szikrát szórt. Jó volt fürdőzni a fényében, és lesni az apróságok átszellemült mosolyát.
 A felnőttek sistergő kezekkel ugráltak köztük, hogy segítsenek a kibontásban, a kicsavarozásban, az elemcserében, és így tovább.
 Aztán az éhség felül kerekedett, és a gőzölgő vacsi felé fordítottuk a hajó orrát.
 Az aprólékok még tekergették volna az újdonságokat, és valójában hat lóval sem lehetett kitépni a kedvenceket a kezükből, de nem is volt cél, csak némi szervezett átlépés, a következő programpontra.
 Így aztán meghallgattuk nagyapát (alias: Gepetto), ahogyan a szent Bibliából felolvasta az ide vonatkozó passzust, és neki eresztettük magunkat a finomságoknak.
 Tele pocakkal, sok élménnyel, és sok régen vágyott újdonsággal gazdagabban tértünk nyugovóra.

Nincsenek megjegyzések: