Első nap Dél-Francia országban

Ma reggel viszonylag hamar ébredtünk. Sajnos az egyik út nincs túl messze, és elég zajos a reggel. Így is sikerült kb. 8-ig aludni azért, de ez mindenképpen negatívum. Ébredés után anyu kérésére elindultam egy kis közértet keresni. Futva indultam, hátha lesz valami sport, de a recepción letörték a lelkesedésemet azzal, hogy elárulták, hogy van egy kis bolt a campingben.

Találtam is még friss, ropogós péksüteményt, kenyeret (baguette-t), és hazavittem a családnak, aki gyorsan el is fogyasztotta a finomságokat, és már lendültünk is a medence felé, nehogy lemaradjunk, mint tegnap.

Odaérve kicsit elbizonytalanodtunk, mert még üres volt. Csak egy helyi sikálta a medencéket, állítgatta a napernyőket, a napágyakat, de mivel a biztonsági rendszer beengedett, foglaltunk magunknak helyet, és már kezdődhetett is a móka. A víz nem túl meleg, sőt, még langyosnak sem nagyon mondható, de ez a gyerekeket látszólag egyáltalán nem zavarja. Minket jobban. Az üres medencéket elözönlötte a családom, és egymás után próbálták ki az élménymedencék felszereléseit. Pumpák, spricnik, csúszdák, kannák, torony, kormány, stb. Émmeg fotóztam, de gondolom ezt kár is mondani.

Az első hipotermiás állapot kialakulását követően a napágyakon kerestünk nyugalmat. Kis (naptej) kenegetés és szárítkozás után újabb hullámban indítottunk hódító hadjáratot a víz ellen. Közben egyre többen lettek azért, de nem lett tömeg. Mikor már elég meleg volt, én is belemásztam a vízbe, de idő kellett hozzá azért. Így ment el a délelőtt.

Aztán dél körül előbújt 3 animátor. Az egyik az a szálkásra gyúrt nyálkirály, aki tegnap is valami zenés dologgal készült, amikor távoztunk az étteremből, és két másik lány. Előadtak először a rezignált pancsolóknak egy táncot, ami elég béna volt, bár az egyik lánynak, akinek átlag feletti volt a tánc érzéke, az előadása már-már meggyőző volt. Kérték, hogy csatlakozzunk, de pár kislányon kívül más nem ismételgette a mozdulataikat. Éduát nem tudtam rávenni. Utána viszont bekapcsolódott abba a játékba, amit az animátorok tartottak. Úszóverseny, meg csapatos váltóversenyt tartottak, és Édua is velük tartott. Eredményül egy pici strandlabdát kapott, ami utána pompás játék lett, és Marcival hosszan együtt játszottak.

Mikor rájuk tört az éhség, akkor Orsi előre ment ebédet csiholni, mi pedig egy kicsit még játszottunk az éttermi játszóháznál. Mikor elunták a gyerekek, elindultunk a sátrunk felé, amit egyre könnyebben találunk meg a több utcányi mobilház telepben. A sátornál Orsi már nagyban tálalta a sajtos tésztát. Keresztbe átnyitottuk a sátrat, és kellemes hűs szellőben, árnyékban fogyasztottuk el az ebédünket.

Utána úgy döntöttünk, hogy átmegyünk Saint Tropez-ba, ami csak pár perc autózásra van tőlünk. Elballagtunk a 20m-re levő autónkhoz, ami hatalmas virágsövényhez, ahol leparkoltam, és kigurultunk a sorompóhoz.

 

Innentől ismét elég kalandos az oda találás bárhova, de egész jól megoldottuk annak ellenére, hogy a környékünk egy közlekedési káosz csomópont. Masszív dugón át araszoltunk el a kis halászfaluból fejlődött kisvárosba, ahol a kikötői parkolóban támasztottuk le a járgányt, és onnan indultunk a kis felfedező körútra.

ÉDUA fényképe

Eleinte fényképezgettünk Éduával a parton, tanulva az alapfogalmakat, és a különbségeket. Később végigjártunk a kis utcákon, és lestük az üzleteket, ahol minden ruha 150-200e Ft körüli nagyságrendben mozgott, így viszonylag szolidan vásárolgattunk.

Annál a fagyizónál tettünk csak kivételt, ahol Marci jelt adott. Az igaz, hogy nagyon nagy gombócot adtak, és az is, hogy hihetetlenül természetes, finom ízek voltak, de az ezer Ft-os gombóc árat így is sokalltam.

 A hatalmas adagot a kikötőben fogyasztottuk el, ahol háznyi yachtok sorakoztak, és éppen egy frissen érkezett, óriási jármű kötött ki, ami jelentős tömeget vonzott. Rendben, mi is része lettünk, de még soha nem láttam ekkora magánhajót, amelynek parkoláskor kinyitják a hátulját, amiben még egy hajó, jetski-k sora, búvárfelszerelések vártak a parancsra, és még egy teljes hangár, melybe bele sem láttunk. És ez csak a garázs volt. Érdekes élmény.

Utána tovább sétáltunk a környező utcákban. A hanyatló nap fénye aranyba vonta az utcákat, lágy szórt narancsban fürdöttek az idős falak, spaletták, kőlépcsők. Kis sikátorokban kalandoztunk, és így találtunk a part menti sétányra, ahol keskeny járdán és lépcsőkön lehetett a kis városka épületei és a tenger közti utolsó sziklákon járkálni.

Eljutottunk így több éles kanyar után egy strandra, ahol már visszafordultunk a városka belseje felé. Éduával út közben sok érdekes képet készítettünk. Őt főleg a kagylókkal tarkított sziklák nyűgözték le, engem a különleges fényben úszó építészeti részletek, a sétáló családom.

Az utunk végén, a mólón hosszan dobáltunk kavicsokat. Marci kezdte, de megtetszett Bálintnak is, és aranyosan hordta a kavicsos partról a beton móló belső szegélyéig a pólója alját felhajlítva, zsákocskának használva a sok kis követ, amit aztán egyenként hajigáltak a tiszta vízbe, élvezettel figyelve, ahogyan csobbannak.

Édua is kivette a részét a mókából. Ezzel egészen sok idő eltelt, de aztán kiült rajtuk a mehetnék és az éhség, így folytattuk az utat.

Még lett volna mit nézni, de inkább a parkoló felé vettük az irányt. Így is hosszadalmas volt a lassan lépkedő gyerekekkel a visszafelé séta.

Félúton egy parkot találtunk, ahol több csoport is golyózott (Petang vagy valahogyan így írják), és a srácokat ez nagyon érdekelte, és leültek egy padra, hogy lessék.

Aztán ugyanitt leltünk egy nagy fát, ami hasonlóan egy köpenyhez, üreges volt belülről, de mégis élt, és állt. A köpenyt gombok helyett létraszerűen vas rudak fogták össze, és így meg lehetett mászni, sőt bele lehetett mászni, ami ismét jó mókának bizonyult.

Innen már nem volt messze a parti parkoló. A gyerekek minden árusnál könyörögtek valami ennivalóért, és meg is lett volna bennünk a jóindulat, de olyan ára van mindennek, hogy végül sehol nem álltunk meg.

Ez a része konkrétan szenvedés. Bármit látunk, legyen az körhinta vagy szendvics bár, vagy fánk árus, nemet kell mondani, mert hihetetlenül költséges. Egy nyaralás 3 gyerekkel ennek a gátló tényezőnek vonzatában igen kellemetlen.

Szerintem nem filléreskedünk, de ezen a nyaraláson meghoztuk Orsival azt a szabályt, hogy van a reggeli, ebéd és vacsora, és ott kell jól lakni. A Cote d’Azure túl van az értelmes ár korlátokon, és mi nem esünk ebbe a turista csapdába… aztán meglátjuk, hogy sikerül…

Hazafelé még egy kis közértben bevásároltunk, majd visszagurultunk a campingbe. Vacsira gyümölcsöt ettünk, és fürdés, fogmosás után, kis mesenézéssel szédültek álomba a gyerekek.