Hurrá, nyaralunk !!!

Tavaly nagyon jól sikerült Orsi szervezése a nyaralásunkat illetően, és minden elvárásomat felülmúlta, így nem kételkedtem, hogy a már tavaly is hőn áhított, de financiális okokból elmaradt Provance-i úti cél jó döntés lesz. Mondhatnám, hogy lustaságból hagytam rá a szervezést, de valójában nekem, akinek nagyon értékes a szabadidő, és még értékesebb a nyaralás, ami egyben a gyerekekkel töltött legjobb időszak az évben, illetve a pihenés a hajtásban, sőt egyszerre az év kiemelkedő fotós eseménye is, ez egy igen kényes időpont, és elég komoly önkontrollt kell gyakoroljak, amikor valaki más kezébe adom át a döntést. Viszont bíztam Orsiban, és hagytam, hogy az aggodalom átalakuljon izgalommá, és várjam a meglepetések sorát.

Július első napjaiban indultunk autóval. Megvettünk korábban egy hatalmas tetőboxot, ami jelentősen kiterjesztette a csomagolási lehetőségeinket, amire szükség is van, ha két hét sátorozásra adja az ember a fejét egy olyan régióban, ahol minden ijesztően drága. Nem fér bele, hogy helyben pótoljuk a hiányzó dolgokat, nem is beszélve arról, hogy minden évben egyre több fotós cuccal készülök, amik nem kis méretűek, mint a két méteres derítőlapok, stúdió vakuk, több táskányi ruha, kiegészítők, stb. Persze a többségnek végül nem lesz haszna, de ha az ember ritkán jut ilyen lehetőséghez, akkor nem szívesen mond le egy különleges képről.

Terveink szerint tehát két hetet, két külön régióban töltünk. Az első hetet Monaco, Cannes, Saint Tropez vidékén, ami a tenger part közelsége, a hegyek hirtelen tengerbe futó jellege miatt, inkább tűnik városlátogatós tengerparti városnézős túrának. Célunk, hogy megtekintsük ezeket a híres városokat, noha a csillogásnak és luxusnak csak a szelét érezhetjük. Ugyanennyire érdekes még az itt látható delfinárium, oceanografiai múzeum és hasonlók.

A második héten inkább a táj szépségére alapozunk. Levendula mezők, kastélyok, érdekes tájakra számítunk.

Talán még soha nem voltunk ilyen készültek. Napokig pakolásztunk apró lépésekkel közelebb kerülve az induláshoz, bár a tervezett éjjel tízes induláshoz képest az azt megelőző szülinapi party meghívás miatt nem tudtunk pihenni, így másnap hajnal 3 körül indultunk. A gyerekek az első időszakban aludtak, ami így is volt eltervezve, de az út hosszú volt, és ezalatt kicsi helyre zárva, nem volt igazán jó lehetőségük a tombolásra, így nagyon jól esett végre megérkezni.

Magyarországon még nagyon szépen lehetett haladni, csak az időjárás volt bizonytalan. Szlovéniában már szép időnk volt, és az autópályán szépen lehetett haladni. Olaszország viszont nem lett hívogatóbb. A jelzők amíg végig a fejemben voltak: zsúfolt, agresszív, balesetveszélyes. Az első pár órát Orsi vezette le, de ezen a szakaszon már nem mertem neki visszaadni a kormányt, mert az indexet nem használó, hirtelen irányt váltó, cikk-cakkban vezető, változó sebességgel versenyző digók a zsúfolt utakon teljesen fegyelmezetlenül vezettek, nem egyszer hozva minket is balesetveszélyes helyzetbe.

Valamiért a külső sávot nem is használják, ott csak a lúzerek mennek. A lassúak a középsőben vonulnak, a gyorsak meg egymást villogtatják le a belsőben. Így aztán mindenki vonatkozik a két belsőben. Nem értem… Francia országban pár kiló méterenként van fizető kapu, ezzel jelentős dugót okozva. A kanyargós hegyoldali úton sincs unalom. Az alagutak, változó emelkedő és lejtő szakaszok, jelentős forgalom, nem eredményez nyugodt utazás élményt, főleg, ha 3 gyerek kezdi elveszíteni a türelmét.

Jó volt megérkezni. Gondoltuk, hogy a camping amibe igyekeztünk, majd jól ki lesz táblázva, de ehhez képest sok ideig tartott mire ráleltünk. A weblapon sem volt gps koordináta vagy hasonló segítség, és még a települést sem volt könnyű megtalálni. Még most is ott keringnénk, ha nem lelünk egy térképet egy félre eső helyen egy bezárt turista információ előtt, ötletünk nem lett volna, hogy merre keressük. Így is csak sejtettük, és véletlen találtunk rá.

Viszont ahogyan megpillantottuk, megnyugodtunk. Láttunk pár olyan campinget a környéken, amire nem vágytunk volna igazán. Árnyékmentes, lepukkant parkolók voltak, s ezzel szemben a miénk egy szép kivitelű, parkos, már-már luxus camping, aminek a fogalma is elég idegen, de most már tudom, hogy létezik olyan, hogy 5*-os camping. Erre annyit rajzoltak.

Érkezésünk után a recepción adtak kódot, amivel a helyi medencéket tudjuk megközelíteni, és be tudunk jutni a camping területére. Egy golf autóba tették a gyerekeinket, és elindultak előttünk, az utat mutatva a telepített kisházak közt.

A számunka kijelölt helyen nem csak árnyék volt –amiben erősen reménykedtünk-, de füge sövénnyel elválasztott kis parcellát kaptunk, amin kis mobilházat is kaptunk.

Először vissza akartuk utasítani, mondván, hogy mi sátorért fizettünk, de kiderült, hogy ez plusz. Meleg vizes konyhát kaptunk, fagyasztós hűtővel, meleg vizes fürdővel, fűtéssel, wc-vel, elektromos árammal, stb. A hatalmas sátrunk nem csak elfért, de kisebb udvarunk is maradt.
A sátor felállításában Édua nagy erőkkel segédkezett, és Marci idén már részt vett benne, így négyen már elég gyorsan sikerült összeállítani hangárt, beépíteni a hálófülkéket, matracokat, ágyneműt, camping székeket és asztalokat, stb.

Utána gyorsan rámentünk a recepcióról látott medencékre, de sajnos este 7-kor bezártak, és már nem tudtunk bemenni. A helyi kis étteremben megajándékoztuk magunkat egy irracionális árú vacsorával, amiből a gyerekek nem nagyon ettek, de legalább jót játszottak a háromemeletes játszóházban. Mindez a naplementében, a tengerhez vezető folyó partján, a kis jachtok ringatózó látványával szépen vezette le a napi feszültséget.

A fáradtság viszont igen jelentős mértéket öltött, így hamar fellőttük a pizsamát. A kisházunkban mindenkiből tiszta és kívánatos kis emberkét varázsoltunk, és nyugovóra tértünk.