2014. október 23., csütörtök

Vácrátóti fotós séta...

A Csörgő családdal tavaly is elég jól sikerült az október 23-i fotós túra. Ugyan idén kissé később sikerült, és a szép színek mellett a szép fények sem álltak úgy rendelkezésre, de ennek ellenére jól sikerült a nap.
 Sőt, hazafelé tartva az az érzés töltött el, hogy a TÖKÉLETES NAP -ahogyan a gyermekek az autóban elszunnyadva, fáradtan, mi pedig csendes békében siklottunk hazafelé, miközben a szerelmem a nyakamat cirógatta.
 Szóval kitaláltuk, hogy elmegyünk a szép Vácrátóti Arborétumba, ahol különleges környezetben fotózhatunk, és sétálhatunk.
 A Csörgőéknél mindkét szülő fotóz, és így eléggé jól egy húron pendülünk, ha valami ötlet megvalósítása merül fel.
Ráadásul elég extrém bolondságokban is benne vannak.
 Ezért aztán vittük a piros anyagokat, a kültéri vakukat, derítőket, és persze a porontyokat, akik folyamatos témát szolgáltattak.
De persze a két asszonykánk sem úszhatta meg a fotózást.
Dacára, hogy elég hűvös volt, mégis mindenféle estélyi jellegű könnyű öltözékekben küldtük fel őket a tó vize fölé ívelő faágra a szúrós bokrokon keresztül...
vagy a mesterséges vár romokra a tűlevelűek közt...
 , amíg a gyerekeket telefonos játékokkal szedáltuk.
 De alapvetően egy jó hangulatú séta volt az egész.
 A vöröses narancs levelek közt gázolva a gyerekek nagyon élvezték az utat.
 Mi meg dobáltuk a leveleket, és viccelődtünk, jókat nevetgélve.
 Azért eléggé átfáztunk mindannyian a végére.
 Már nem volt az a nyár végi időjárás.
 Ezért aztán a séta után beültünk egy közeli étterembe.
 Itt felmelegedhettünk, majd elindultunk hazafelé.
 Bp-en aztán még megálltunk a Daubnernél is, hogy feltegyük az I-re a pontot.
 A gyerekek legnagyobb örömére. :-D
 Köszönjük a szép képet Gábornak !

Nincsenek megjegyzések: