Reggel 6-körül ébresztettek a srácok, és örömmel konstatáltuk, hogy rövidesen befutunk Burgasz állomására, és kiszállhatunk a reggelre még kisebbre zsugorodott fülkénkből. Sajnos ez az időpont csak nem akart eljönni. Hallottunk róla, hogy a vonat azért késik egy órákat, de arra a még egyre, meg még egyre nem számítottunk azért. A gyerekek is egyre kevésbé bírták a bezártságot, és mi is. A vizünk elfogyott, a kajánk egyébként sem volt sok, mert bíztunk az étterem kocsi jelenlétében, ami hiú ábrándnak bizonyult, szóval már nagyon reméltük, hogy csak megérkezünk.
Amikor végre beértünk, kimentünk a pályaudvar bejáratán, sikeresen verve vissza a több hullámban támadó taxis és pénzváltós hiénák támadásait, és lebeszéltem Tiborral, aki a Bulgária topic-okban való irkálások során ajánlotta fel szolgálatait, hogy hova jön elénk autójával. Amíg megjött, a helyi OTP automatából kiszedtem némi levát, és vettem vizet. A régi, de kényelmes autóba aztán bepakoltunk, és átgurultunk a város egy részén, öreg és vaskos füstöt eregető buszok és autók sorai közt, hogy végre egy gyorsforgalmin elindulhassunk Sozopol óvárosa felé, ahol reményeink szerint a szállásunk volt. Tibornak 3 éve van saját szállója Primorskoban, de mivel valakit már kivitt a reptérre, mi a vissza útra jelentettünk valamivel több bevételt a benzin költség mellé.
A gyerekek érdeklődve könyököltek Tibor vállára, miközben az utat, a tengert, a kikötőket, és a táblákat nézték. Marci többször elmondta, hogy követ minket egy VolksWagen, mi követünk efy Seat-ot, vagy tolatva jön egy másik autó (gyermeki őszinteséggel kritizálva annak „esztétikus” formatervezését). Aztán elértük Sozopolt, de elképzeléseimmel szemben nem az öreg városrész felé fordultunk, hanem egy új terület felé, ami igazi Horvátos igénytelenséggel, félkész építkezések tömegébe vezetett minket. Na, ezt nem akartam, és erősen reménykedtem, hogy ő tudja rosszul. Aztán a semmi közepén úgy láttuk, hogy ez a ház a miénk, és kirámoltunk a kocsiból. A medence köré épített épületek nem voltak különösebben hangulatosak, de végülis semmi baj nem volt velük. 10 percen belül rájöttünk, hogy ez mégsem a miénk, és szóltam Tibornak, hogy baj van, és ő jó fej volt, és értünk jött. A gyerekeket alig lehetett vissza tartani a medencétől, és következett egy órás bolyongás. Sajnos ezen az új részen sem utca nevek, sem számok, sem apartman nevek nem nagyon voltak feltüntetve, és én tovább reménykedtem, hogy ez nem lehet az a környék. Aztán mikor már senki nem bízott a folytatásban, svájci bicskára hasonlító iPhone-om már megint megmentett. Szegény szutyoknak nincs térereje, és sok alapvetőt nem tud, amit elvárnék egy okos Nokia után, de vannak letagadhatatlan előnyei, amik pont külföldön jönnek jól. Szóval bekapcsoltam a data roamingot dacolva annak borsos árával, letöltöttem a google térképet, és a gps-szel megtaláltattam a címet, amit így 3 percen belül meg is találtunk. Hozzá kell tegyem, hogy ott volt, ahol először kiszálltunk, azaz gyalog is járkáltam, és meg is kérdeztem a helyieket, de senki sem tudott róla, pedig 50m-rel volt feljebb. Ez a szállás viszont döbbenetes. Ok, sokáig válogattunk, de ilyen jóra nem gondoltunk, és főleg nem ezen a környéken.
A magas vaskerítéssel körbevett terület kapuját biztonsági őrség vigyázza, és így tényleg biztonságban érezhetjük értékeinket. Benn olyan újak az épületek, hogy az a benyomásunk, hogy mi vagyunk az első lakók. A személyzet egy része profin beszél angolul, a másik semmit, de mindenki osztatlanul olyan lelkes és kedves, hogy ez önmagában meghatározza a hangulatunkat. 3-4 épület van itt, mindegyikben 2-2 lépcső visz fel 4 apatmanhoz, tehát nem is kevés, de mégis az a benyomásom, hogy egyedül vagyunk. A nagy medence, és gyermek medence, a csúszda, a homokozó, a hinta, a napágyak és ernyők, csak a miénk. A kert még nem dús, de gondozott, és guszta. A végében álló bárban csak a mi kedvünket keresték. Rendeltünk némi helyi ennivalót, amit a korábban már labdával kedveskedő szakács nagy lendülettel elkezdte készíteni, és minden mozdulatában odaadó és kedves volt a gyerekekkel és velünk is. A kaja finom volt, és ő grátiszban, saját készítésű joghurtból és málna, cseresznye és méz kombinációban készült finomsággal kedveskedett Bálintomnak, amiből aztán mindenki evett, és végül pukkadásig lettünk tele.
A napos idő, fojtogató hőjét a viharos széllel köszönő nagy cseppekben hűtő eső követte. A személyzet tologatta az asztalunkat, törölgették a cseppeket, körül ugráltak. Marcimnak felhangosították a zenét amikor az a padon felállva táncolt suta kis mozdulatival, és mosolyogva figyelték a tojáshéjas parti arcot. Valahol itt lett vége a mai napnak nekem, mert mikor visszabandukoltunk nagy és elegáns apartmanunkba, ahol a padlólap és az asztalok üveglapja egymást tükrözve fénylik a négyerkélyes két szintes lakóterünkben, engem úgy elnyomott az álom a vadonat újnak tűnő kanapén, hogy nem fogtam már, hogy mi történik körülöttem. Még felébredtem altatás és fürdetés környékén, de Orsi jó fej volt, és mindezt nélkülem nyomta le, míg én nektek írom az első napokat. Bálintot közben ide adta, és a karomban aludt el a „Katicafiú”. Nagyon kedves jelenség, ahogyan az egész családom az. Kevés embernek van ilyen szerencséje, és hálás vagyok mindezért Istennek. Nektek is jó éjt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése