Aztán elballagtunk a bárig, ahol Pedro-tól vettünk egy kis fagyit, és ha már ott voltunk, jött egyből a recepciós lány, aki minden alkalommal megjelent amikor arra felé jártunk, hogy feltegye a kérdést, hogy tud-e valamiben segíteni. Nem volt tolakodó, sőt jól jött, hogy szinte kizárólagosan ő, de tudott angolul. Sőt, valszeg Londonban tanulhatott, vagy ilyesmi, mert úgy vágta, hogy kapaszkodni kellett, hogy mindent megértsek.
Megkérdeztük, hogy nem lenne-e valami hely, amit esőben ajánlani tud ? Ő gyors közvélemény kutatás eredményeképpen elmondta, hogy a Tengeri Parkot ajánlják, ahol játszótér, elektronikus játékok, akvárium és hasonlók vannak. Nagyon megörültünk, és reménykedtünk abban, hogy valóban valami tartalmas dolog következhet. Hívtak egy olyan taxit nekünk, ahol a sofőr beszélt angolul, és jól eltettük a számát, mert ez ritka kincs. Ugyan a táv másfélszeres volt mint szokott, és hívtuk a taxit, de az összeg mégis a szokott 10leva volt. Viszont sajnos nem vitt semmi extra helyre, elmutogatta azokat ahol már jártunk, és rámutatott a parkra, ahol előzőleg már a gyerekek nagyot játszottak a játszó téren a nagy fagyi után. Kicsit elszomorodtunk, és főleg, mert az aprók az akváriumot várták, ami nem volt.
Sétáltunk egyet. Először kisétálva a partra elindultunk az óvárost keretező, a parti szikák fölé épített sétányon, ami így esőben is érdekes volt… egy darabig. Amikorra kijutottunk a sziget végére, egyre kevésbé kötötte le őket, és elkezdtek (inkább Marci) nyafogni, hogy mennének. Keresztülvágtunk a kis óváros megfelelő részén, és elértük a kikötőt. Egyébként különleges faborítású középkorias házak vannak mindenfelé, aszott, girbe-gurba deszkák, fentebb szélesedő épületek, 1 embernek helyet adó sikátorok, rozsdás alkatrészek, szóval van hangulata, de ennyi.
A kikötőből visszaballagtunk az árusokkal és grafikusokkal teli térre, ahova a taxis hozott, és mivel ismét rákezdett az eső, így bemenekültünk egy fedett részre, ahol pénzbedobós játéktermi gépek, játékok vártak ránk. Próbáltam egy levást váltani, de valahogyan semmiképpen sem sikerült, így csak azt az egy darabot kellett okosan felhasználni, amim volt. Végül egy lég-hoki játékot választottunk. Ez az, amikor az asztal tábláján levegőt fújnak ezer lyukból felfelé, és így a rátett korong lebeg, és a két oldalon álló versenyző egy ütővel nagyot ütve a korongon, annak végtelen pattogását számítgatva reménykedik, hogy az az ellenfél kapujába talál, illetve minél gyorsabb, és kiszámíthatatlanabb pattogásra igyekszik rávenni a korongot visszaütve az ellenfél kárára. Ebből a játékból találtunk egy gyerek méretűt, és vagy 5-8 percig nyomhatták. Nagyon sokat kacagtak, imádták.
Később aztán indultunk arra a partszakasztól a város felé mutató utcára, ahol sorakoznak az árusok, éttermek, és hasonlók. Kis bolyongás után aztán el is értünk oda, és a gyerekek kis fánkokat választottak az egyik árustól, akik ott helyben készítették el azokat egy kis fánk sütő géppel, ami önmagában érdekes volt. A cukorral szórt finomság ízlett a gyerekeknek, és egy kicsit arrébb sétálva, s várva, hogy ehetőre hűljön, arrébb bandukoltunk, és vettünk két gyrost, hogy nekünk is legyünk valamink.
Amikor minden elfogyott, elindultunk gyalog haza. Nem esett már az eső, és nem tűzött a nap, így nem volt olyan nehéz a hazajutás, de így is megtette hatását a fülledt meleg. Orsi mesélt a gyerekeknek, így gyorsan telt az idő. Hazaérve bíztatóra fordult az időjárás, és hamarosan lementünk a medencéhez.
Ez a dolog ismét jól sült el. A gyerekek nagyon élvezték, ahogyan szokták, de meglepő dolgokkal fűszerezték a vendéglátóink. Alig játszottunk egy órát, amikor elmentünk megkérdezni Pedro valódi nevét. Édua elmondta, hogy őt hogy hívják, Pedro pedig bemutatkozott: Stoian (sztajan). De mit csinálnak ? Valami gumijátékot pumpáltak ezerre. Hát ez mi lesz ??? Kiderült, hogy a gyermekeinknek vett a szálló egy úszó szigetet (pálmával, tetővel, párnákkal), s még egy kis hajót is, amit ugyancsak felfújtak nekünk. Nagy volt az öröm, én meg lapogattam Stajan vállát, hogy éreztessem, hogy köszönjük.
Hosszan buliztak a szigeten a medencékben a gyerekek, Bálint a kis indián kenuban. Majd mikor félre tették, Bálint is kiélvezte a szigetet, bár ő a parton biztonságosabbnak gondolta.
Idővel jöttek újabb vendégek. Gondoltuk, hogy szombat okán ez bekövetkezik, de így sem lett tömeg. Jött egy magyar család (3 középkorú), és egy angol-bulgár házaspár, akik valami kapcsolatban vannak a szállóval, szóval ők nem valódi vendégek. Van egy kis duci lányuk, akivel Édua első körben összebarátkozott. Őt Cecily-nek hívják, és tud angolul. Ugyan Édua nem, de nagyon szépen halandzsázik angolul, és folyamatosan. Így a két lány együtt úszkálva, pónizva, és hasonló játékokkal mókázva, még hosszan játszott a medencében és a parton.
Mi közben megrendeltünk egy brutális mennyiségű vacsorát, ami fél óra múltán el is készült. Stajan ismét igyekezett kitenni magáért, és ennek eredményeképpen ismét csak egy jóllakott család lett az eredmény, pukkadásig telt gömbölyű pocakokkal, mozgásképtelenül. A többiek még fagyit is toltak, nálam már nem volt hely rá. Kis labdázás után már mentünk a szállásunkra, hogy fürdéssel és meseolvasással zárjuk a napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése