Gyalogoltunk. Ugyan már reggel is éreztem, hogy húzódik a vállam a túlzott UV behatástól, de úgy gondoltam, hogy a ruha és a krém valamelyest megóv, de ezt gondoltam a korábbi napokon is, így igyekeztem árnyéktól árnyékig vonulni. Orsi ismét mesélt, és gyorsan elrepült az a fél óra, ami strandig kellett. Amikor elértünk a partig, már elég sokan kinn voltak ezen a tömegeket vonzó parton, de nem bántuk, főleg amikor már ott voltunk, mert nem volt olyan nagy a népsűrűség, hogy emiatt már inkább rosszul érezzük magunkat, mint jól.
A homokos parton leterítettünk egy pokrócot, és bevágtáztunk a vízbe. Marci és Édua nagyon értékelte a hullámzást és a mélyebb vízben nagyon élvezték a természetes vízmozgásokat. Hamar elkezdtek fázni, és kivonultunk, ahol Bálint már otthonosan mozgott, és igyekezte megkóstolni a kagylókat, de többnyire sikerült elhárítani a próbálkozásait. Később még megpróbáltuk a gyerekeket rávenni egy kis fürdőzésre, de lehűltek, és nem volt kedvük, viszont éhesek lettek, így elindultunk a közeli parti sétány irányába, ahol első körben rávetettük magunkat egy vízi játékokat árusító kereskedőre, akitől megvettük a legkisebb búvárszemüveget Éduának, és a legprofibbat nekem (persze ez is elég olcsó volt a helyi árak mellett). Emellé kapott még Édua egy pipát, Marci pedig egy fanyelű lapátot.
Ezután elmentünk a tegnap már letesztelt cukros fánkocskákért, amiből most a csokisat is kipróbáltuk, majd Orsinak vettem valami lenge ruhát, és később ebéd gyanánt megettünk még két nagy palacsintát. Ezekben az alkalmakban a családom sugárzik a jókedvtől, és látszik, hogy imádnak nyaralni. Sima pénzköltésnek is lehetne hinni ezeket az eseményeket, de Marcim 3 napig könyörgött a lapátért, Éduának is válogatjuk már pár napja a szemüveget (még Barbisat is), és Orsi is szabadon szárnyal, hogy eszünk itt is egy kis finomságot, ott is veszünk egy kis gyümölcsöt, sétálunk, a gyerekeink boldogak, aranyosakat mondanak, meleg van, süt a nap, pihenünk, szeretjük egymást, nincs épp semmi gond, s ez maga a boldogság. Orsi mosolyogva néz rám, libben a hosszú szőke haj a tengeri levegő szellőjében, és ezért önmagában is érdemes volt eljönni ide.
A kóborlást követően megtaláltuk a két nappal ezelőtt taxist, aki örömmel vette, hogy ismét rá gondoltunk, és már fejből tudta, hova kell minket vinni. A gyerekek letekert ablaknál élvezték a meleg menetszelet. Bálint is kurjongatott. Bár őt nem nehéz mosolyra fakasztani. A vonaton a szomszéd család azt mondta, hogy soha nem láttak ilyen jó kisgyereket, de tény, hogy 27 órán át egy zokszava nem volt. És most is. Ha csak rápillantunk, azonnal elővillantja huncut hatfogas vigyorát. Testvérei esetenkénti túlzott paskolásait teli szájas vigyorral díjazza, és örömmel kóstol és gyűröget mindenféle „játékot”, amit neki szánunk. Jól érzi magát.
Hazaérve megtanítottam Éduának, hogy hogyan kell pára mentesíteni a búvárszemüveget, rászereltem a pipát, és belegyógyítottam a víz alatti tokomba a kamerát, hogy ne egyből az 5d-t áztassam el, ha nem működne tökéletesen. Ha nem is láttam pontosan, hogy mit vesz a gép, Éduának nagyon tetszett a búvárkodás, és ezt sikeresen meg is örökítettem. Ezek után már nem féltem (annyira) beletenni a nagy fényképezőt a tokba (ami elvileg pont egy ekkora géphez készült), de azért többször ellenőriztem mindent. A tok tökéletesen működött. Bele tudtam nézni, el tudtam exponálni, és vissza tudtam nézni a képeket, így aztán vagy 150 képet ellőttem a víz alatt is. Sajnos csak egy zoomállásban, de kezdetnek így is sok jó képet hozott. A téma „Édua úszni tanul” volt, és a végére tényleg össze is állt a mozgás sor egy folyamattá. A pipa sokban segítette a biztonság érzetét, bár neki ebben a közegben soha nem voltak gondjai. Nyaltunk egy fagyit.
A medencés órák után eljött a homokvár építés ideje, és Marci méteres lapátjával nagy vizes árkot ástunk, és több emeletes várat emeltünk, a római Angyalvár mintájára. J Híddal zászlóval, várfallal, meg ami kell, csak meglehetősen kevés volt a kellék, hiszen az apartman szálló területén még minden steril, és egy gallyat sem sikerült nagyon találni. Amikor ez is megvolt, megrendeltük Pedro (Stoian)-tól a vacsit. Shopska salátát, többféle grillezett húst (spec. Bulgár kaja), csirke falatokat a gyerekeknek, Orsinak apró halacskákat kértünk. Kellett rá várni viszonylag hosszan, de tudtuk, hogy így lesz, ezért jó előre leadtuk a megrendelést.
A vacsora már megint túl jó volt, és túl sok volt. Ráadásul Stoian megdobott egy nagy tál tejszínhabbal díszített dinnyével, és így valóban feladta a leckét. Hát nem akarom fokozni, de mindenkinek én ettem meg a maradékát. Orsi salijának, a gyerekek nuggets-ének, és szinte az összes dinnyét is. Szóval ismét csak nehezen gurultam el a szállásunkig hálás köszöneteink és fizetségünk átnyújtása után. Édua addigra már nagyban játszott Cecily-vel a labdákkal, Marci pedig mesézett a nappaliban. Így zárult a mai nap. Kényelmesen, nyugalomban, szeretetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése