BULGÁRIA 3. NAP

Szépen elaludtunk, és bár meleg volt, illetve egy alkalommal felébredtünk arra, hogy Marci beütötte a fejét, és halkan sírdogál, az ékszaka nyugalmasan telt. Elég korán ébredtünk, ahogyan otthon is a gyermekek jóvoltából, és elhatároztuk, hogy elmegyünk reggelit lőni. Mindenki felöltözött, és mentünk is a kapu felé. Menet közben üdvözöltük a személyzetet, és ők is az egyetlen lakóknak járó kedvességgel kívántak jó reggelt.

Nem emlékszem konkrétan, hogy milyen reklámszöveggel tolták ezt az apartmant, de csak a sok féle szolgáltatás, tökéletes friss építés, és ez által mindenben a kifogástalan minőség, és a nyugalom feledtette azt a fél órát, amit abban a rekkenő hőségben kellett a járdák híján, és félkész építkezések miatt az aszfalton gyalogolva, autóktól kergetve a 3 gyerekkel megtenni az első érdekes pontig (mely a legközelebbi homokos strandot jelentette), holott valami 3 percet ígértek, de az Orsi emlékei szerinti 15 is kevésnek tűnt a végső kb. 1ó-hoz képest.
Ezúttal elmentünk a strand mellett, de láttuk, ahogyan a rutinosak már a korai időpontban hordják strandcuccaikat az állandóra felállított napernyőkkel jelzett strand felé. Egyébként a környezet elég lepukkant, mindenféle elrohadt vasszerkezetekkel és viskókkal keretezett a főút, amin át kell verekedned magad, hogy a homokos részre juss. Mi erre fittyet hánytunk, és arccal a kaja irányába, haladtunk a város felé. Rövidesen a part melletti sétányra jutottunk, ahol két oldalon egyre készülődtek a nyitáshoz az árusok és különféle szolgáltatásokat nyújtók. A gyerekeknek sok minden tetszett. A pénzbedobós, ringatózó versenyautók és lovaktól kezdve a játék automatákon keresztül a legkülönbözőbb strand játék árusokig, de hagytuk, hiszen ezért jöttünk, és nem siettünk. Hamarosan megláttunk egy fánk sütőt, aki ovális bucikat tett olajba, ahogyan otthon a lángost, és azt tették egymás mellé eladásra. Kiderült, hogy édes ízű, és csokis belül, ezért többen is erre szavaztak. Vettünk mellé egy kis vizet (ebből nagyon sok fogy folyamatosan), illetve egy pizza félét nekem, de az egész nem volt jobb egy közepes osztályzatúnál. Minden esetre a reggeli már megvolt.

Innen folytattuk az utunkat a sétányon, és rövidesen gazdagabbak lettünk Éduának egy rózsaszín hasi-tasival amit kétszer csomóztam a legrövidebbnél is rövidebbre, hogy jó legyen, egy Vizi pisztollyal Marcinak, egy nagy szalmakalappal Anyunak, és egy kis pénzzel nekem, amit egy közeli bank automatából emeltünk ki. Később elérkeztünk a Szozopol óvárosába vezető sétányra, ahol vettünk egy fagyit mindenkinek. Ezek még mindig kilóra adják (mint utoljára 20-30 éve emlékszem), de ezzel párhuzamosan egy gombócnak akkorát adtak, hogy egyikünk sem tudta megenni. Orsi szerint régi is volt.

Meglepő újdonság, hogy a fagyinak van íze, nem csak a színe és a hőmérséklete a jellemző. Ücsörögtünk egy kicsit, majd az euro konformnak egyáltalán nem nevezhető –közeli- játszótéren nyomtunk egy kört. Kicsit ijesztően néztek ki a beton csatornacsövekből összerakott csatornák, a 100x lefestett, és ettől már egyéni textúrával és változó vastagsággal rendelkező mászókák, a hangosan nyikorgó hinták, de volt benne valami szép is, hiszen olyan saját gyerekkor érzetünk is volt. Innen elindultunk az óváros felé, de sajnos nem jutottunk mélyre, mert a gyerekek szerettek volna már végre valami vizet látni, és valljuk be, ebben volt valami.
Tehát elkezdtünk valami taxi félét keresni, egyszer mert nagyon meleg volt, másszor meg mert nem találtunk eddig nagyobb bevásárló központ félét, hogy ennivalót vásároljunk a további napokra.
Szóval vissza kanyarodtunk, elmentünk egy kikötő mellett, és találtunk pár taxit, s a főnök elmondta az egyik sofőrnek, hogy mit keresünk, és így eljutottunk egy CBA-ba, ami akkora volt, mint egy nagyobb éjjelnappali. Itt minden esetre már lehetett vásárolni, és olyan mennyiséget sikerült összeszedni, hogy a felét már mindenképpen a baba kocsira kellett aggatni, ami olyan far nehéz lett, hogy előre nyomva kellett tartani. Szerencsére a közeli taxi posztról hamar eljuttattak minket haza, ahol az 50m cipelés eredményeképpen jól leizzadva, már nagyon jól esett a medencénkben lubickolni egyet.

A gyerekekkel nagyot játszottunk. Később ezt az eseményt jelölték meg a legjobb dolognak, ami ma történt. Az frissen vásárolt karúszókkal Édua a nagy medencénkben is minden félelem nélkül úszkált, ráfeküdt a vízre, és ismét aláhúzta, hogy ő egy igazi ebihal. Marci eleinte nem mert a nagy medencébe jönni, de később nagy megdöbbenésemre ő is mert, és egyedül úszkált. Ahogyan ő mondta: járkált a betűkön. És tényleg, a medence mozaikjából betűk vannak kirakva, és ő úgy tett mozgást felettük, hogy lábával járáshoz hasonlóan kavarva a vizet, valóban haladt. Utóbb fagyit vettünk a bárnál, ami azért volt érdekes esemény, mert tegnapi kérdésünkre, hogy van-e, még nemmel válaszoltak, mára viszont nem csak hűtőt kerítettek, hanem színültig tele tették különböző kicsi és családi adag fagyikkal. Tudom, bolondul hangzik, de annyira új a szállás, hogy az a benyomásom, hogy a mi szobánkat a mi érkezésünkre készítették el, talán a többi még nincs is meg, mert nap közben dolgozgatnak csendben rajtuk, akasztgatják a képeket, ilyesmi. A fagyit is lehet, hogy csak a mi kedvünkért hozták, nem tudom, de ahogyan kezelnek, látok rá esélyt.
Orsi főzött aztán. A sajtos tészta után (nagy választék nincs a boltokban) nagyon álmos voltam a szokatlan adag napsütéstől, de a család rávett, hogy menjünk végre megnézni „Bulgáriát” ahogyan Marcim mondogatta, azaz a tenger partot. Ismét neki indultunk, hogy lenyomjuk a fél órás aszfaltos részt, de nem volt kibírhatatlan, és hamarosan már ott is voltunk a homokos szakasz elején. Elhagyva a nudista szakaszt rázoomoltunk a hullámzó tenger vonalára. A hátamra kaptam a babakocsit és a fényképezőt, illetve kamera a kézben. Orsi a Bálintot, és a fotós táskát, Édua és Marci rohanvást a tengernek.

Egy darabig szokták a hullámok játékát, ahogyan ki-be habzott a homokon, eltérő mértékben hódítva a teret. Élvezték, hogy kimossa a lábuk alól a homokot, és sikongatva menekültek, és támadtak vissza a Fekete Tengerre. Aztán egyszer, mikor Marci nacija már elég vizes volt, gondoltam leszedjük róla, és ennek nagy meztelen fürdőzés lett az eredménye. Édua fürdőruhában vette ki a részét, mi meg csak vigyorogva a parton, ahogyan a gyerekek euforikus örömét figyeltük, és szívtuk magunkba.
A nap sajnos elbújt, és hirtelen sötétedni kezdett, így otthagytuk a partot, és elindultunk a már ismert sétányon. Estére már sokkal többen voltak nyitva, mint reggel táján , és több étterem is igen hangulatos volt. Ki is választottunk egyet, amelynek fedett kertre hasonlított a belső tere, szőlő futott végig a gerendákon, növények, kötelek, halak, kannák, és más hangulat tárgyak összessége adott izgalmas, de otthonos hangulatot. Én „valami Bulgár”-t kértem, és nem csalódtam. A csirke göngyöleg azzal a jellemzően savanykás uborkás, gombás, tejszínes, sonkás töltelékkel volt kitömve, amihez hasonlót tegnap próbálhattunk ki a szállásunkon, és ismét jó ízűen falatoztam. A gyerekek egy egyszerű pizzával alapoztak, Orsi a kedvenc apró halát majszolta.

A sétányon tovább bandukolva megnéztünk minden érdekeset, és beállt némi hiszti a vágyott strandcuccok iránt, de keményen tartottuk magunkat. Még vásároltunk gyümölcsöket, és délelőtt kimaradt további alap élelmiszereket, amik jól fognak jönni a következő napokon, és ismét taxival tértünk haza, ami elfogadható áron vitt a szállásunkra pár perc alatt. Sajnos olyan autó volt, amilyent anno mi is birtokolhattunk, és Párizsban megfosztottak tőle, így fájó szívvel konstatáltuk, hogy mennyire tuti. Itthon már nem fürödtünk ismét, de a gyerekekkel együtt megcsodáltuk, hogy milyen szép, mikor sötétben világítanak a medencék, és gyors fürdetés és fektetés következett.
Mivel Bálintom nem akart elaludni, Orsi rám tette, hogy ő megy tusolni, mi pedig félbe hagyva a naplót, elballagtunk megnézni a kertet. Közben összefutottunk Pedróval (nem tudjuk a nevét, csak én hívom így) a lelkes szakáccsal, aki a kültéri bárban próbál ezerrel a kedvünkre tenni. Láttam rajta, hogy már nagyon várja, hogy ismét villanthasson, így megkérdeztem, hogy kevernek-e valami coctail-t. Kérdezték, hogy mit szeretnék. Tudtam, hogy Orsi valami tejszínes trópusi édes gyümölcsöset inna, de amit felsoroltam, az nem volt. Majd kiadtam az utasítást: lepjetek meg !  Pedro olyan vehemenciával indult be a pult mögött, hogy mosolyogva hagytam ott, és vissza mentünk Bálinttal, hogy szóljunk anyánknak, hogy meglepi várja lenn. Visszatérve valami zöld, és valami piros eredményt kaptunk, választékosan feldíszítve, jéggel, gyümölcsökkel, esernyővel, cukorperemmel, meg amit akartok.

Az ízeket nem tudtam jól behatárolni, de egészen kellemes volt. Pedró vidáman emelgette a hüvelyk ujját, mi pedig köszönve emeltük poharunkat, miközben a nagyok már aludtak, s egy éjjeli vihar közelített távoli villám szekerén.