Szent Karácsony, első felvonás...

Szeretem a családomat. Tele van szeretettel, tele van lelkes kreativitással, Isten áldásával, és így a karácsony nem csupán a szeretet kötelező ünnepe, hanem igazán kellemes élmény, rítusok sora, öröm ünnep és lazulás.

Talán azért nem írtam ilyen sokáig meg ezt a bejegyzést, mert sajnos nekem a karácsony sokkal inkább jelenti az emberfeletti hajtást a munkahelyen, amikor fogyó határidőre mindent el kell készíteni, és az utolsó pillanatokban is csak a tekerés marad. Ettől olyan mértékben merülök ki évek óta, hogy általában lebetegedem, volt, hogy kórházba is jutottam, de szerencsére manapság már kevésbé stresszelek, és kimaradt az utolsó két évben a betegség. Viszont maradt az ólmos fáradtság, és ezért volt, hogy több családi eseményen simán elaludtam ülve.

Tehát nekem a Karácsony valóban a Megváltó érkezése, megváltás és brutális kontraszt egyik napról a másikra, de tudom élvezni az örömet egy kis idő után, a pihenést, a nyugalmat és csöndet, csak sajnos a szent ráhangolódás marad ki.
(És elnézést kérek, hogy pont ezekben az örömteli pillanatokban nem készülnek fényképek... inkább videóztam.)

Sajnos tehát én nem tudok úgy készülni ahogyan szeretnék, de örömmel tölt el, hogy a többiek igen. Heteken át ad hagyományt és kreatív örömet a gyerekeimnek azzal, hogy együtt díszítik a lakást, koszorút készítenek, mézeskalács alkotásokat, és minden apró részletben ott rejtőzik a szentség.

Nálunk az lett a hagyomány, hogy a gyerekekkel 24-én reggel elmegyünk anyai nagymamámhoz (Bubu), és onnan a közeli Sugár moziba Fülessel és Évikével, amíg Orsim otthon "kinyitja az ablakot az angyaloknak", és becsempészi az előre (gondosan) kiválasztott hatalmas fenyőt, és feldíszíti azt.

Idén a gyerekek csak Évivel voltak a moziban, én Bálintra vigyáztam Bubunál a film végéig, és ott öltöztünk ünneplőbe.

Hazaérve már csodás színes fények hívogattak a házba. Bent már állványon a kamera, fa alatt a sok csomag, szól a zene, száll a fenyő átható illata, és asszonykám csinosabban, mint valaha, izgalomtól felpörgetve, szeretettől átitatva fogad minket, hámozza meg a gyerekeket a meleg ruháktól, és kezdődik a karácsonyi ünneplés.

Nincs annál szebb élmény, amikor apró gyermekek szemén és szavain keresztül értékelheted újra a csodát, a látványt és élményt, így csak ennek élünk. Figyeljük őket, nézzük, hallgatjuk, és szívjuk a pillanat varázsát, miközben bontogatjuk a rég áhított kincseket rejtő csomagocskákat. A mi ajándékaink majd jóval később kerülnek sorra.

Talán két órán át tart az öröm, egymás játékainak a próbálgatása, éneklünk a fa alatt, csillagszórót nézünk áhítattal, és belekóstolunk az alkalmi süteményekbe. Aztán mi is bontunk, ölelünk, és könnyel a szemünkben ölelgetjük egymást a gyermekeinket lesve, hosszan, örömben.

Utána felkerekedünk, és elzarándokolunk nagyiékhoz, egészen a kert másik végéig, ahol Orsim családjának többi tagja vár már minket. Évi, Füles, Gábor, Bori, Ábel, Simon a pocakban, Nagymama és Nagyapa készül a meglepetésre, amit hozzánk hasonlóan készítettek elő a gyermekek örömére.

Aztán szól a csengő, és beözönlünk a sötét szobában szikrázó csillagszóróktól és fénylő lámpák sorától fénylő fenyő elé, és ismét száll az ének, jönnek a puszik, és nyílnak a csomagocskák, majd későig együtt a család.

A közös vacsoránál felolvasásra kerül Jézus születésének története, ahogyan minden évben, és jó ízűen falatozva lazít a család.
Hazaérve aztán hosszan nézzük a gyerekek altatása után a fenyőt, és szimatoljuk friss illatát, ami még hetekig fűszerezi minden napunkat.