Szlovénia, síelés, szilveszter...

Szívesen töltjük a szilvesztert valahol messze a karácsonyi hajtás után a munkától, és nem először választottuk ehhez egyik kedvenc helyemet, Szlovéniát, ahol kristály tiszta a levegő, iható a patak vize az út szélén is, a közértben a vajnak olyan csodás íze van, hogy csak azt akarod enni, és még egyet, ahol kedvesek az emberek, csodálatos a táj, és izgalmas a sportolás a családdal. Imádom.

 Szóval megbuggyantottuk a 7 személyest, betettük nagyiékat és a sífelszerelést is, nem hagytuk itthon a szilveszteri kiegészítőket, a kuktát a lencse főzelékkel sem, és elindultunk a Bohinji tóhoz.

 Nagyon szép tájon suhantunk, de igazából a felhők felett, a havas hegygerinceken érzi az ember, hogy milyen hatalmas a világ, és milyen hangyák vagyunk csak a nyers természet kegyes ölén.

 Idén egy olyan szállást választottunk, ahol külön apartmanokat kaptunk egymás mellett nagyiékkal. Letettük a cuccot, és már mentünk is fel, hogy síelgessünk egy kicsit. Nem voltak nagy elvárásaink, nem tűnt úgy, hogy sok a hó, s ismerve a gyerekek szokásait, arra számítottunk, hogy a hiszti és a kétségbe esés fogja váltogatni egymást, ahogyan a sílécekkel küzdve próbálkoznak majd a srácok megszerezni az uralmat a lécek fölött. Azt gondoltuk, hogy kemény lesz, de szükséges ez a pár alkalom, hogy a gyerekek aztán egyszer majd örömmel síeljenek.

 Marcira felcsatoltuk azt a játék sílécet, melyet évekkel ezelőtt vettünk Édunak itt, de az a terheléstől azonnal eltört. Így első utunk a síkölcsönzőbe vezetett, ahol apró, puha bundájú kiskutyát simogatva választottunk a vagány sisakok közül, marcinak lécet, és már indultunk is. A várakozás mindenkiben nagy volt.

 Ugyan Édua már két szezonban is részt vett síóvodában műpályán, de az eddigi rossz tapasztalatok alapján nem számítottam rá, hogy magától síeljen. Azért elkezdtem vele óvatosan siklani a lábam közt vezetve, de ahogyan vártam, ez nem hozott neki elégedettséget. Mivel egyedül akart siklani, hát hagytam, és láss csodát, úgy ment, és egész jól ment !

 Marcika csak szokta a síléc érzését, mikor őt is elkaptam, és siklottunk együtt a gyerek pályán. Felvonó, slusszban lefelé, fel, le. Marcinak nagyon tetszett, és ő is egyedül akart menni, noha életében először volt rajta léc, és tudtam, hogy elég ijedős, ráadásul elég egy esés, és elmegy a kedve az egész hétre a síeléstől. Ezzel szemben ? Siklott mint aki ezt gyakorolta, és nagy kacagva bukott a hóba. Sehol a hiszti, sehol a nyöszörgés és finnyázás.

 Nem hazudok, nem telt bele több, mint egy óra, és a két gyerek hóekében kanyarodva, fékezve, önállóan felvonózva, kettesben síelt, mi meg csak lestünk hitetlenkedve. Néztünk egymásra, hogy akkor mi most mit csináljunk ? Nem kell fegyelmezni, nem kell okítani, nem kell lelket önteni ? Így aztán csak néztük őket, és nagyon boldogok voltunk !

 Eleredt a hó ! Hatalmas pelyhekben kezdett hullani, majd olyan sűrűn szakadt, hogy mindent belepett egy pillanat alatt. A pálya nem volt rossz, de ettől az egy napi havazástól duplázódott a hóréteg, az biztos. Nagyiék Bálinttal sétáltak a hegyen, majd beültek a melegedőbe, ahova mi is követtük őket a gyerekekkel, egy habos kakaóra. Lestük az üvegen keresztül a csodálatos fehér pehely hullást, és végre nyugalom költözött belénk. Jó, hogy eljöttünk.

 Aztán ismét síeltünk, mert a gyerekek mindenképpen folytatni akarták, de mivel csak ma jöttünk, már nem volt igazán sok idő az estéig, és vissza lifteztünk az autónkhoz, ahova a lanovkától ingyen kisbusz vitt bennünket.
Lám, a faluban is szakadt a hó, és a karácsonyi díszítésű kerteket, a fenyvest, az apró hidakat a patakok felett, a hegyi házikókat, mind belepte a puha hópaplan.

 Vacsora után el is mentünk esti sétára, ahol a frissen esett, addigra jelentős hóból nagy hóembert építettünk közösen, majd több hócsatát is vívtunk az utcai világítás fényeiben. A hótakaró alól elő pislákoló kültéri fenyő világítás varázslatos mesebeli tájként jelent meg előttünk, mintha könyvből olvasnánk a kandalló mellett. Hóangyalok sorát készítettük a templom mellett, majd újabb hócsata vette kezdetét, mielőtt haza mentünk, hogy kipihenjük a hegyi levegő és a sok mozgás egészséges és jóleső fáradtságát.

 Sajnos a többi napon nem esett már hó, de így is élmények sorát fokozta a szépséges puha cukor borítás, akármerre jártunk. Bejártuk a környéket, vízesést néztünk kirándulás közben, a Bledi várhoz is elmentünk, rejtett utakat fedeztünk fel. Egyszer átmentünk Olasz országba is, hogy Tarvisio-ban is síeljünk, és megmutassuk a nagyszülőknek a várost, amiről már sokat hallottak rokonoktól, de csalódás volt. A síelés része sem jött össze (sisak hiány miatt, és a pálya is lehasznált volt), a helyi kereskedők ijesztő viselkedésükkel tették a bőrpiacot és környékét érdekesség helyett taszítóvá, és abban a két étteremben amiben enni próbáltunk, azokban is csak visszautasítást kaptunk a felgmaság mellett.

 Vissza fordulva, Szlovéniában, egy kis erdő részen áthaladva leltünk rá egy apró kis étteremre, melyet egy idős házaspár vezetett. Nem hazudok, talán életemben nem ettem olyan finomat. Fűszeres húsokat, zöldségeket ettünk, és most is tele a szám nyállal, ahogyan rá gondolok. Ez olyan mértékben szépítette meg a napunkat, hogy még másnap is jól voltunk tőle.

Eljött aztán a szilveszter, melyen kivártuk az éjfelet, megnéztük a tűzijátékot, hallgattuk a petárdákat, szolidan ünnepeltünk, körbe pusziltuk egymást és többféle finomsággal kényeztettük magunkat, többek közt a háziaktól kapott hatalmas tálnyi süteménnyel és keksszel, de nem rúgtuk ki a ház oldalát. Aludtunk.

Szlovénia nem tud rossz lenni. Azt hiszem ha menni kellene, hát ide mennék. Csodálatos hely. Öröm volt megmutatni nagyiéknak, öröm volt, hogy síeltek a gyerekek, de az egész együttesen volt igazán feledhetetlen. Jövünk még !