2015. január 25., vasárnap

Nyár, képekben

Sajnos ezen a nyáron a munka elrabolt a családomtól.
Először jó ötletnek tűnt, hogy mehetnek szabadon a gyerekek Anyuval, én pedig maradok dolgozni, de végül eltelt a nyár, és nagyon hiányzik a kimaradt élmény, amit csak az újabb nyár fog pótolni.
Ezért idén sokkal kevesebb bejegyzést készítek, és nem egyes eseményekről számolok be, inkább pár képet választottam arról amikor együtt voltunk, és azokról írom ide, hogy éppen mit látunk.
 A Karib tengert uraló kalózok támadást indítottak a királyi hadak ellen a nagy fogás reményében.
 Altató mese járt sikerrel Balatonfüreden, ahol a srácok már csak titkon figyelik a történések sorát.
 Balatonfüreden az a szokás, hogy csak a vidám és mosolygós emberek kapnak enni !
 Addig suvickoltuk a meggyet, amíg ki nem pirosodott.
 A lányok napszemüveg divatbemutatót tartottak a Balaton közepén.
 A Green Peace aktivistái tüntetőleg ráültek Bartha Lajos bálnavadász csónakjának orrára, hogy ne tudja folytatni bestiális tevékenységét.
 A birkózásban anyuci győzött, de mindkét sportoló kimerült.
 Bálint nem csak a saját árnyékától ijed még meg, de a felé repülő Angry Bird (RED) -től is.
 Útban a sétány felé, hogy egy fagyival ünnepeljük meg a szép napot a Füredi sétányon.
 Tihanyi partra szállás, sisak kötélen csusszanva.
Híd építés első mozzanatai a Kwai folyó felett.
 Iván Lendül !
 A csatorna tisztító nem is sejti, hogy paparazzo készíti felvételét, ahogyan a gyanútlan járókelőket ijesztgeti.
 Bálint halált megvető bátorsággal lendül a ködös szakadék ismeretlenjébe.
 Szociofotó a csövesek vidám életének hétköznapjairól.
 Nagy viharban a lányok minden villámlásnál azt képzelik, hogy fényképezik őket.
 A menetes fagyi sokkal stabilabban csavarható a foglalatába.
 A kezdő sofőr büszkén vigyorog a vízbe zuhant Ferrarijának roncsán.
 A Victoria Széklet divatbemutatóján egy frissen felfedezett topmodell kapta a legnagyobb figyelmet.
 A tájékozódási futóverseny résztvevői közösen igyekeznek megtalálni a cetcápa kifutóját Veszprémben.
 Az állatkertben ki lehet próbálni a struccogolást, minden 20kg alatti gyermek számára.
 A jurassics park fenevadai elektromos kerítés mögé zárva mutatják be az őskor elveszett titkait.
 A kecsege egy folyami hal. Ha kiveszed megszárad, és barátságos tejivó jószág lesz belőle.
 És itt látható a Homo Sapiens, egyszerűbb nevén az ember. Ez a minőségi kivitelű kis csoport egészen olyan, mintha valóban élne.
 Akárhogyan reméltük a buli csak nem kezdődött el. Ezért kár volt Madagascarra utaznunk...
 Mindig a legkisebbet piszkálják. Bálint viszont hatásos védelmet fejlesztett ki a vízi támadás és eső ellen.
 A kiképzés alatt álló újoncok megtanulják, hogy hogyan óvják szemük világát az atomvillanáskor arcukba csorgó sisakjuktól.
 Szilva és az ő rajongói.
 A Baywatch új részeinek forgatását stúdió körülmények közt kezdték meg.
 Egy ritka, épségben fennmaradt kép a szerző párosról.
Az ókori Hellas gyermekei gyümölcs áldozatot mutatnak be Dionüsszosznak, lucullusi lakomájuk alkalmából.

Nincsenek megjegyzések: