2015. január 11., vasárnap

Húsvét és születésnap Balatonfüreden...

Úgy alakult az idei Húsvét, hogy pont a gyerekek születésnapjának szomszédságára esett, így nem csak locsolkodtunk és tojást vadásztunk, de buliztunk is.
 Dorka volt a fő attrakciók egyike. A kis csapat együtt fürdette, együtt babrálta, együtt örült neki.
 A kis családocskánk kicsit kikapcsolódott, és együtt játszottunk. Társasozás, legózás, és a nap végén az együtt alvás volt a kaland... majd következett a lényeg.
 Húsvétkor szép idő lett. Jó volt sétálni a szabadban.
 Szokás szerint elmentünk sétálgatni.
 A sétálgatás közben betértünk a játszó térre is.
 Amíg mi sétáltunk, a többiek meglátogatták a templomot...
 ...s mire haza érkeztünk, már minden finomság és ajándék a helyére került.
 Lehetett kutatni a kertben.
 Rég várt csodákra leltünk.
 Aztán neki ültünk a locsolók várására készítendő tojások festésére.
 Nem csak a lányok vették magukra a feladatot.
 Ez minden kópénak tetszett.
 Szerencsére a szomszédok is otthon voltak.
 A két kisgyerek a mieinkhez hasonló korban, csak színesítették a Füredi tartózkodást.
 Ráadásul különleges finomságokkal is készültek a verset mondó locsolkodóknak.
 S ha mindez nem lett volna elég, még egyszerre több születésnap is esedékes volt.
 Marci és Édua két nap eltéréssel tartott születésnapja miatt újabb nagy kupac ajándék került elő.
 S nem csak ajándék, de finomságok, torta, és minden ami egy ilyen ünnephez kell.
 Ugyan nem volt hőség, de mégis nagyon jól sikerült a húsvéti hosszú hétvége.
Kikapcsoltunk, lazultunk, lakomáztunk, játszottunk a nagy család jelentősebb részével.

Nincsenek megjegyzések: