2016. május 17., kedd

2014 Karácsony

És eljött végre a Karácsony. Mindenki másért várta.
 
 Orsi már Augusztus 20 óta csak erre koncentrál, a gyerekek az ajándékok miatt,
 én pedig a nagy karácsony hajtás után egy kis alvás reményében.
 De miután az első ájulásos alvások megvoltak, kezdtük mindnyájan együtt, egy ritmusra térve élvezni az együttlétet.
 Az első napon most is meglátogattuk a nagyszülőket Zuglóban, ahol közösen díszítettünk fenyőt a karácsonyi mozinézés előtt.
 Mire hazaértünk, az An(ya)gyal már csodálatos hangulatot teremtett otthon, és ünneplőbe öltöztette a lelkünket.
 Az éneklés, az ujjongás az egekig ért, majd csöndes koncentrációba simult a finom ünnepi dallamok hátterében.
 Aztán jött a második felvonás. Elkirándultunk a hóban egészen a másik nagyszülőkig, bár ehhez a mutatványhoz nem volt szükség kabátra sem (azért mi biztosra mentünk).
 A hazalátogatott unokatesókkal térfogatot növelt állapotban, egymás körül surrogva bontogattak az apróságok mindenkinek, aki nem volt elég gyors.
 Aztán jött a közös családi vacsi.
 Nagyapa kikereste a napi igét, s az ide illő passzussal megnyitotta a fesztivált.
 A fárasztó, sokszínű nap után, a sok ajándéktól, édességtől, és kiadós ünnepi vacsorától elnehezülten, könnyű volt álomra hajtani a fejecskéket.
 Bár előtte eldaloltuk mindenki ajándékát kis csillagszóró illat, és a gyerekszobában elhelyezett meglepetés fenyő aromája mellett.
 No, és aztán eljött ám a következő nap is. És nem csak szikrázó havunk volt ezen a télen, de napsütésünk is egyszerre. Jó, az egyik erősebb volt a másiknál, de mégiscsak...
 Újabb vendégek érkeztek hajlékunkba.
 A szüleim elballagtak hozzánk, a másik külföldre szakadt frakcióját transzportálva a famíliának.
 A legkisebb mellett a nagyobb unokatesók is nálunk ünnepelhették a karácsony egy kis szeletét.
 Még Bubu is eljött. Sokáig húzódozott, de nagyon nagy örömünkre mégiscsak rászánta magát.
 Jó döntésnek bizonyult, mert nagyokat nevetett, és nem jutott eszébe a fáradtság miatt hamarabb indulni haza.
 A közös programok lehetőséget adtak a család re-uniójára is.
 És ezt meg is örökítettük. Aki tudja, hogy miért vihog így a család, az kap egy gumicsontot. Találós kérdés :-)
 És áldoztunk a nagy fényisten oltárán. Kipattintottuk a friss vásznat, és mesét festettünk rá.
Így a fenyő áhítat-teljes illatával, békében szenderegve, összebújva, szimatolva, ismét hálát rebeghettünk pár csodás pillanatért.

Nincsenek megjegyzések: