2016. május 20., péntek

2014 Sziéveszter, Síelés Szlovéniában

Azt mondanám, hogy mostanra már hagyományosan Szlovéniába járunk síelni.
 Mihelyt elcsendesedik a karácsonyi hajtás a munkahelyen és lezajlik a karácsony, meghozva a megpihenés első napjait, messzire menekülünk.
 Ha otthon maradnánk, még behívnának dolgozni, vagy otthon állnánk neki valami halaszthatatlannak, ahelyett, hogy együtt élvezzünk egy kis nyugalmat, és pihenjünk.
 Valahogyan nekem ez a hideg, roppanós hidegben sporttal töltött idő az ami leginkább kimossa az ereimet.
 Lemeríti az akkumulátoraimat, és nagy alvással ismét töltöm. És ha ezt megismételjük párszor, egészen felfrissülünk.
 Így történt tehát, hogy ismét elindultunk a Vogel felé, hogy élvezzük egymás társaságát, és Bálintot rávegyük, hogy sílécre álljon.
 Természetesen sehol nincs hó szilveszterkor (hiszen tél van), és izgultunk, hogy mégiscsak tudjunk majd csúszni valamin.
 Érkezésünkkor már bizakodva láttuk, hogy akad némi hó. Ez talán a fő előnye ennek a helynek. Ha sehol nincs hó a környéken, akkor talán itt...
 Arra viszont nem számítottam, hogy másnap reggel zuhogó, csodás hószakadásra ébredhetünk.
Egész nap esett, és én gyermeki örömmel telve forgattam a fejemet hitetlenkedve.
 Vaskos párnákban gyűlt a hófehér dísz a fákon, házakon, embereken, és a pályák bársonyos szőnyeggel váltak csöndes nyugodt tengerré.
 A hangok eltompultak, a látótávolság lecsökkent, a legtöbben ilyenkor inkább nem síelnek, s így még inkább megérint a természet.
 A hatalmas hegyek felfoghatatlan tömege, a kristálytiszta levegő, a rejtőző állatvilág és a csönd együtt földöntúli élmény.
 Csak a hópihék apró koppanása válik csendes alapzajjá, a sűrű páraként szisszenő lélegzet mellett. Csoda.
 S mindezt megoszthatom a gyermekeimmel, a feleségemmel.
 Ráadásul idén, életünkben először, sikerült pálya szállást foglalni, azaz karnyújtásnyira lehetünk a porcukorral borított természettől.
 Már régi ismerősként üdvözöljük a pályákat. A gyerekek is. Örömmel és biztonsággal vágnak neki a lejtőnek. Egyedül, hiszen nagyok. Édua teljesen egyedül felvonózik, hogy érezze, hogy szuverén egyéniség.
 A pálya melletti melegedőkben minden nap, akár többször is megpihenünk egy habos kakaóra, és egy kis UNO -ra.
 Már névről ismerünk pár pincért, és kiderül, hogy az egyik felszolgáló a tavalyi szállás adónk, aki felismer bennünket.
Kicsit hazatértünk. Otthonosan mozgunk, és a nyugalom még élvezetesebbé teszi a közös élményeket.
 A mély hóban nehezebb a síelés, és a hideg is próbára teszi a gyerekeket.
 A szállásunkon mesét néznek amikor végképp elfáradnak, és mi kettesben is síelünk a szerelmemmel ezen az idilli tájon, csendben csúszva a szikrázó hószőnyegen.
 Adóvevővel tartjuk a kapcsolatot, és mikor megéhezünk, együtt megyünk az étterembe, hogy hamisítatlan Szlovén ízekkel zárjuk a fárasztó napot.
Gyorsan eltelik ez a pár nap. Bálint ugyan nem síelt még egyedül, de sokat fejlődött, és minket sem hátráltatott. Marci és Édua profi, és mi is jól éreztük magunkat.
Ezúttal készült egy rövid film is az eseményről. A fentebbi képre, vagy IDE kattintva megtekinthető.

Nincsenek megjegyzések: