A mecset szinte a kiállító helynél volt, így az út nem volt rövid, még el is szenderedtünk. Közben hívott a szálloda, hogy a busz már elment, és a következő csak holnap megy. Ez rossz hír volt, mert akkor megint kifizethetünk egy taxit a 160km-re. A mecsethez érkezve egy hatalmas fehér kupolákkal tarkított oszloperdőt leltünk. Már kintről is izgalmas volt, tudtam, hogy lehet majd pár absztraktot és hasonló ritmusos képet csinálni. Suginak fel kellett venni a fekete csadort, ami már önmagában fotó téma volt, de a gazdagon aranyozott oszlopfők, és a felettük ívelő, kapu szerű kialakítás sorozatos rövidülő összhatása igen megkapó volt, és sok képet készítettünk.
Az épület alapvetően négyzetes formájú, minden oldalfal egy tripla oszlopsor, két folyosóval tehát, kb. 100m hosszan. Az egyik fal a négyből egy templom épület, de ezt később. Középen nagy márvány borítású alakuló tér, a márványban növényi motívumok intarziaként. Az épület sarkaiban mozgó lépcső visz le a wc-khez (ez már megint minek). A mennyezet gazdagon faragott, kupolákkal tarkítva, homorú felületén arab feliratok és ornamentika.
Az épület területén a látogatók nagyon eloszlottak, nem volt nehéz olyan fotót csinálni, ahol nem voltak emberek, és olyat sem, amin voltak mutatóba, hogy érzékelni lehessen a hatalmas tereket. A mecsetet további fogpiszkáló szerű karcsú és magas tornyok díszítik a sarkokon. Ami nem fehér az arany, illetve a padlón és oszlopokon színes virág festés vagy intarzia. A falakon, azaz oszlopsorokon kívül geometrikus medencék, mint vizes árok – veszi körbe az épületet, ami érdekes hatású a tükörképpel, amit az épületről ad.Járkálás és fotózás végeztével átkeltünk a hatalmas márvány téren, és bementünk a templomba, ahol sok cipő várta már, hogy mi is ledobjuk a magunkét.
Belépve megismerkedhettünk egy újabb leggel, a világ legnagyobb egybe szőtt szőnyege, színes mintákkal tarkított, puha imaszőnyeg, kb. 1000 négyzetméter, közte oszlopok gyöngyház intarziával. A falakon mozaikok, festések, gazdag ornamentika a kupolákkal teletűzdelt mennyezeten, sok szín, puha fények, kellemes otthonos hangulatú csarnok. Kicsit sok a szín és a részlet, de nem zavaróan, csak olyan arabosan.
Itt is sok fénykép készült, de valahogyan épp úgy érkeztünk, hogy rövidesen kiküldtek minket zárás okán (gondolom valami déli szieszta féle), és kimentünk, viszont tudtunk pár olyan képet csinálni még, ahol bent is nulla ember. Érdekes, hogy ez az épület olyan tiszta szép és igényes volt a hatalmas méretei és arabos stílusa ellenére, hogy nagyon jó döntésnek éreztem, hogy nem hagytuk ki. A képeket a mai napig szívesen nézegetem, holott engem az épület fotók egyáltalán nem szoktak izgatni, és utólag törölni szoktam a legtöbbet. Ennek kuriozitása és szokatlan jellege miatt, illetve méretei és fénye alapján készíthető jó fotói, kompozíciós lehetőségei miatt igen tetszetős emlékképekkel örvendeztetett meg.
Visszatértünk taxival a szálláshoz. Gondoltuk még van egy kis időnk a Dubai indulás előtt, még elmegyünk enni valahova. Szerettünk volna a kellemes kis közeli kifőzdébe menni, de mivel terveztük, hogy viszünk szuvenyírt, a közeli nagy bevásárló központ felé vettük az utunkat (Abu-Dhabi Mall), ahol végül az Indiai kaját választottuk a nálunk is szokványos étkező terem ezerféle lehetőségéből.
Kicsit sétálgattunk, és találtunk érdekes fotó témákat, mint a lokális sivatag imitációt egy csarnokban, ahol brutál terepjárókkal építettek fel beduin kávézós életképet, érdekes üvegkupolát, teraszt a tenger felé, üvegcse formában kivágott falat egy parfüméria kirakataként, vagy egyet az oly’ kedvelt kristály boltok kínálatából, a méteres üveg szobrászati remekek közül.
Végül persze találtunk ajándék boltot is, de nem sok ízléses dolgot találtunk, még kevesebbet, ami Abu-Dhabis volt, és még kevesebbet, ami arab volt. Így csak pár dolgot sikerült venni, de már ettünk, és mennünk kellett, szóval visszamentünk a szállásra. Hívtunk taxit Dubaiba, de még felküldtek a szobába, ahol még ránéztünk az e-mailekre, ami azért volt érdekes és fontos pontja a napnak, mert az utolsó pillanatban kaptunk Helenáéktól (a kiállításon megismert magyarok) meghívást egy két nappal későbbi Abu-Dhabiból induló kirándulásra egy teve piacra, és természetes hőforráshoz, amit nem szerettünk volna kihagyni, de nem nagyon tudtuk, hogyan valósítsunk meg. Némi telefonálgatás és hasonlók eredménye képpen végül kiderült, hogy holnap is mehetnénk, de valahogyan Dubaiból megint vissza kellene ide jönni (ott már a szállást lefoglaltuk és leelőlegeztük), de mindenképpen nehézkes lett volna ezt az oda-vissza utazgatást megoldani, főleg, hogy egy nagy táska ékszert is kalkulálni kellett, nem is beszélve a sok kofferról a kiállítási anyaggal.
Végül kedves gesztussal Helenáék olyan ajánlatot tettek, amit nem tudtunk vissza utasítani, bár féltem, hogy ez nekik kényelmetlenséget okoz. Meghívtak magukhoz, hogy aludjunk ott, és együtt menjünk kirándulni, majd még el is visznek Dubaiba. Ez nekünk nagyon kellemesen hangzott, de nekik komoly áldozatokat jelenthetett, így nagyon hálásak vagyunk miatta.Tehát lemondtuk a már érkező taxit, kifizettük a számlát, és egy taxival elindultunk a dugóban a megjelölt helyszín felé, melyet a taxis persze nem tudott, hogy hol van, s többszöri telefon hívás eredményeképpen sem nagyon tudott eléggé lokalizálni. Ennek egyik oka az új építésű lakópark új jellege, a másik, hogy itt hetenként változik a térkép, így jobbára nem posta cím, hanem telefonszám a címzés, és személyes egyeztetés mindennek a kulcsa. Érdekesség, hogy az angol olyan elterjedt, hogy arab az arabbal is angolul kommunikál. No, elénk jöttek Helenáék, és átrámoltuk a busznyi cuccunkat a szép fekete terepjáróba, és bevetettük magunkat az új házak közé kialakított útvesztőbe, melyen Helena is csak Ariadné fonalát gombolyítva jutott haza. A ház kellemes és lakájos, nagy, több szintes, nekem Európaias, de milyen is legyen egy Magyar család háza ?
Kis kert, kis pad, kis medenceféle, vízesés, aprók, a hangulat kedvéért, de mindezt gyakorlatilag a sivatagban, nem szokványos dolog. Dominik a család első porontya másfél éves baba, aranyos kis kölök, de még tartott tőlünk, így egy kis bevezető játékkal gyorsan egymásra hangolódtunk, főleg, hogy nekem már nagyon hiányzott a három apróm otthonról. Sokat mesélt Helena a környezetről és a viszonyokról, amiket mi száraz szivacsként ittunk be, hogy valamit valóban megtudjunk a helyről, ahol már egy hete tartózkodtunk virtuálisan. Viktor, Helena férje nagyon színpatikus fiatal pasi, okos magyarként jó állásban itt meg fizetik, és így már évek óta kinn él a család.
Este még sétáltunk egyet a környékbeli, már majdnem elkészült parkokban, szép esti díszvilágított környéken, amjd hazai hangulatú vacsival kedveskedtek nekünk, és jót beszélgettünk. Kicsit az ékszer biznisz egyéni útjai is szóba kerültek, ami ismét egy nem várt kellemes fordulat, és esély ígérete volt a kevésbé jól sikerült kiállítás után. Saját hálót és fürdőt kaptunk Sugival, nagyon kényelmesen aludtunk miután Orsival és a gyerekekkel még videofonáltam egyet. Másnap túra, alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése