A kiállítás...

A kiállítás épülete is a többi monumentális, extra modern és vadi új épülethez hasonló volt. Még félkészen állt, mint a halál csillag a Birodalom Visszavág-ban a tornya, ami egy valószerűtlen S hajlatot formázott, de a kiállítói részen nem látszott, hogy mi nem lenne még kész.

Bent persze a 17 fok. Kis keresés árán megtaláltuk a már hangról é névről jól ismert szervezőt (Raya), aki megmutatta a standunkat, és megkért, hogy ha kész, fizessük ki a fennmaradó összeget, ami csak azért volt némileg gázos, mert egy petákunk nem maradt, de ezt nem árultam el neki. Nagyon szép kis stand volt, sok vitrinnel ahogyan kértük, asztal és szék, s ezzel már messze felül múlta pl. a párizsi kiállítást, ahol meg nem volt csak 3 fal. Üvegtisztítás, ékszer kipakolás, stb., kezdődhetett a program. Ekkor kaptam egy sms-t, amit már 2 hónapja vártam. Visszautalták a párizsi elmaradt kiállítás előlegemet. Épp akkor !!! Szóval lazán mint a Riga lánc, mentem fizetni. Ugyan először a dupláját akarták levenni, de nem sikerült nekik, mert azért annyim mégsem volt, és némi egyeztetés után mindenki megkapta, ami járt. Eléggé éheztünk meg ilyenek, így Sugi vásárolt egy csomó ezt-azt, és ettünk is. Elég jól ráértünk, mert az arabok simán elmentek mellettünk, bár az ékszercipők mint érdekesség nekik is tetszett, de egyébként nem nagyon zavarták a köreinket. Viszont aki európai arcú volt, az mind jött ujjongani, hogy nagyon tetszenek a dolgok, és a miénk a legszebb, meg hasonlók. A nap végén összepakoltunk, és haza mentünk a város centrumig az ingyenes kiállítói busszal, majd onnan taxival, aki persze ugyanúgy nem tudta, hogy mi merre van, de kb. már el tudtuk neki magyarázni. Kicsit még aludni is volt módunk az este, meg fürödni, meg ilyenek. Másnap dél előtt kicsit kolbászoltunk, a környéken, de az egyforma épületek és a felbontott utcák nem voltak nagyon hangulatosak. Aztán megint kiállítás, és vissza. Ezt ismételgettük. Említésre az volt méltó, hogy az utolsó előtti napon, amikor én már eléggé el voltam keseredve, mert úgy tudtam, hogy én most megcsinálom a szerencsémet az arabokkal és nem, bezzeg körben folyt a pénz, mert a fél kilós arany gagyit vásárolták kiló számra, este oda jött egy arab fickó, és megkért, hogy másnap korán jöjjünk, mert a sejk (a helyi hűbazz) felesége jönne, és hát szeretne egy VIP túrát tenni, amikor nincs még senki. Csak ne legyen ott pasi, csak nők lehetnek. (Itt ez a kérdés eléggé oda teszi mindenre a bélyegét, talán erről még később bővebben). Szóval erre egészen ráizgultam, Sugi meg kb. azonnal agyvérzést kapott, hogy neki kell majd a céget angol tudás nélkül képviselnie a királynő előtt, szóval elkezdtünk rá készülni. Cetliket gyártottam este az összes ékszerhez adatokkal, hogy ne kelljen nagyon magyarázni (? g, milyen díjakat nyert, gyémánt vagy gyöngy, stb.) Reggel ki is nyomtattuk, felvágtuk, csak a sejkné nem jött. Szóval így futott le a kiállítás.

Azért sok olyan érdeklődőnk volt, akiből még lehet valami, de a legnagyobb hozama az egésznek két dolog volt: az egyik egy valóban használható tapasztalat, mert ezen az arab pénzes zsákon lehetne azért lyukat ütni, csak kell talán hozzá valami spec. technikai, és ez a most nyert tapasztalatok híjján nem megy. A mi ékszereink az itteni, pár tíz éve még sátrakban lakó arab tahóknak nem alkalmas, bár pénzük simán lenne rá, ahogyan otthon is a legtöbben vagy nem tudják megfizetni, vagy nem értékelik a designt és a minőséget, csak a grammárakat figyelik. Valszeg az araboknál is van egy olyan réteg, aki nem grammra vásárol, hanem designra, az értéket figyeli, nem az árat/kilót. A másik említésre méltó dolog a magyar látogatók voltak. Egy nap 5 külön csapattal találkoztunk, amiből vicces helyzeteket kovácsoltunk, de két fontos beszélgetés hangzott el. Az egyik egy Dubai kereskedelmi fejlesztési csapat volt, akik a Herendi porcelán népszerűsítését, és pár egyebet csinálják, és szerintem esélyes, hogy együttműködésben a Splendor – ékszereket is kitegyék a Herendi mellé ha jól alakulnak a dolgok. A másik, egy kedves lány (Heléna) és édesanyja látogatása volt, akik Abu-Dhabiban laknak. Egy darabig csak kellemesen elbeszélgettünk, de későbbi napokban aztán náluk aludtunk és együtt kirándultunk, s emellett még esélyes, hogy megpróbáljuk rajtuk keresztül is elérni azt a bizonyos réteget, akit itthon is nehéz. Voltak persze érdeklődők és más sok biztató dolog, de ezeket emelem ki.