Reggel valóban korán keltünk. Hamar el tudtunk indulni, és a felkelő nap lapos fényeiben készítettünk pár felvételt a távolodó tengerpartról.
Nem siettünk, de szerettük volna elérni a otthon Zsani (Marcika ovistársának) születésnapját, hiszen Montenegróban megbeszéltük már Andiékkal, hogy igyekszünk menni, csak akkor még nem tudtuk, meddig maradunk. A Splitnél hosszabb autópályára hamar rátaláltunk, és már mehettünk is. Unalom hazáig. A nap ezerrel perzselt, de a klíma heroikus küzdelemben felülírta a külső hőmérsékletet, pedig olvadozott az aszfalt.
Zágrábnál mázlink volt, mert egy korábbi tankolás után, ahol megpróbáltuk elverni a plusz pénzünket, már nem tudván biztosan, hogy lesz-e elég kuna a kártyás sorba álltunk, ami messze sokkal rövidebb volt a készpénzes sornál. Döbbenten néztük a több kilométeres autósort, amit mellőztünk éppen.
Majd még hülye is voltam, mert abba a sorba álltam, ahol az elektronikusan fizetők fékezés nélkül suhanhattak át, s mikor rájöttem, hogy rossz sorba álltam, már lecsukták mögöttem a sorompót, és intettek, hogy „gyere hülye magyar, majd kivételt teszünk”, így a kártyánkat egy másodperc alatt megcsapolva, mindenféle várakozás nélkül tovább mehettünk. Szerintem legalább fél órát spóroltunk így.
Azért a határt így is beszoptuk, ami nem volt egyszerű, de messze kisebb volt a sor, mint az autópálya kapunál. Lassan azért csak hazaértünk, de azért mindenképpen kimerítő az út. Viszont épp időben érkeztünk Zsani szülinapjára, ahol ugráló vár, bohóc, nagy medence, és nagy rózsaszín torta várta a gyerekeket. Méltó lezárása volt ez a gyerekek számára a nagy utazásnak és a sok élménynek.
Azt kell mondjam, hogy az idei nyaralás még jobb és tökéletesebb volt, mint tavaly Bulgária. Tökéletes időnk volt, Montenegró hegyei csodásak, a partja a legtökéletesebb Európa általunk ismert, és az általunk még nem ismert, de sejtett szakaszaihoz képest a mi elvárásainknak (kis gyerekek, kis embertömeg, sekély és meleg víz, olcsó, stb…). Persze megvannak a kis hibái, de így is jól éreztük magunkat. Nem gondoltam ugyanakkor, hogy az eddig számomra igen alacsony kategóriába tartozó Horvátországot egy Montenegró fogja felmagasztalni, mert a határ átkelése után a szolgáltatások, vendéglátói kultúra és hasonlók alapján úgy éreztük, hogy visszatértünk nyugatra, a civilizációba.
Dubrovnik valóban csodás hely, de nem túl sok napra, és csak érdekességnek, nem kisgyerekeseknek, inkább fiatal szerelmeseknek. Kicsit Velence. Makarska gáz. A francia autóknak rossza hírük, de nekünk eddig mind a 3 citroenünk és rönóink is rendben működtek, soha nem volt velük semmilyen gondunk, és most nagyon meg kell veregessem a kis Saxso vállát, hogy 2m-es tetőbox-szal, színültig telepakolt csomagtartóval, öt személlyel, 10 évesen lenyomott minden gond nélkül 2000km-t meredek hegyeken, úttalan utakon, autópályán egész napos nagy sebességű vonalakon. Szóval én szerettem ezt az utat, és igen elégedett vagyok. Mindenkinek ajánlom !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése