2012. január 29., vasárnap

Nyaralás utolsó napja, Makarskán

Ma reggel elég korán összepakoltunk már a tegnapi előkészületekkel, és elmentem az autóért ismét, amin nagy örömömre nem volt továbbra sem semmilyen elintézendő. Így beszállva elmentem a várfal melletti parkolóba, ahol ugyan nem volt helyem, de a rádióval ismét leadtam a jelet, és már jött is a családom.
Pár forduló cumó hurcibálással kitelepültünk, ami nem volt így sem egyszerű a sok lépcső és meredek utcák miatt, de sokkal-sokkal jobb volt, mintha a szállás a város belsőbb vagy túlsó végén lett volna. Kb. el is készültünk, amikor megjött a szállásadónk, akinek átadtuk a kulcsokat, a hiányzó összeget, és indultunk is.
A gps-be beírtuk az új célpontot: Makarska. Gondolkodtam Mostar-on, ahol még nem jártam, de a szállásadónk összevetette nekünk a kettőt, és ennek alapján Makarska nyert. Mostar állítólag nagyon meleg, a legmelegebb hely Jugóban, és itt is forróság volt, tehát ez visszatartó erő volt, de hát a másik, hogy a gyerekekkel fontos volt az is, hogy mennyire érdekes nekik a hely. Ráadásul Makarska útba esett hazafelé, így oszlott a hazafelé út távolsága. Annak idején gyerekként én már voltam ott, és egy szép tiszta vizű, hegyekkel határolt helyre emlékszem, aminek hangulatos sétánya volt.
Még megálltunk egy péknél, megcsodáltuk a kikötőben a hajókat, és ráálltunk a parti útra, ami aztán három és fél órán át kanyargott alattunk. Meglepett, hogy az autópálya már Makarskától délre kb. 60km-re elér, de nem mentem rá, az a kevés nekünk nem volt olyan fontos. A gyerekek kissé nehezen bírták az utat, de nem volt gond.
Megérkezve egy turista információnál kértünk tanácsot, és ennek alapján hamar került olyan szállás, ami megfelelt az elvárásainknak. Nagy tereket kaptunk, kissé szocreál (ez várható volt) bútorzattal, parkoló hellyel. Ugyan egy kicsit fel kellett kaptatni a hegyoldalba, de sem volt vészes.
Miután lepakoltunk, még egy kicsit pihentünk, majd összecsomagoltunk, és lementünk a partra. Gyerekkorom emlékeihez képest rettenetes tömeg fogadott. A sétány mondjuk szép volt, sok fával, sok árnyékkal, sok virággal, sok árussal és étteremmel, így biztosan egy éjszakai séta élményszerű lehet itt, de mi strandolni jöttünk le, és ehhez esélytelennek látszott helyet találni. Egy darabig csak gyalogoltunk, és figyeltük, hogy a 10m széles kavicsos strandon hol lenne hely, de olyan sűrűn voltak a népek, hogy fizikai képtelenség lett volna egy türcsit is leteríteni, ami nem csak technikailag gáz, de egy ilyen zsúfolt parton nincs nagyon kedve az embernek egyáltalán lennie. De mivel ezért jöttünk, megoldást kerestünk.
Végül a sétány szegélyén -amely egy méterrel magasabban volt a strandhoz képest- terítettük le a pokrócunkat, parkoltuk le a babakocsit, és vigyáztam a táskámra meg a többire, amíg a gyerekek bementek a vízbe Orsival. Meleg volt, így egy idő után én is megkívántam a hűvöset, és a táskámmal együtt elmentem a víz szegélyéig, ahol csak beleültem a hűvös tengerbe. A kavics nem kényelmes papucs vagy strand cipő nélkül, sőt néha kifejezetten kellemetlen, de ücsörgéshez pompás, és a homok sem megy a gatyóba (főleg, hogy hullám nuku). Addig-addig szoktuk a vizet, amíg már nyakig pancsoltam benne.
Édua ezen a nyáron megtanult mellúszásban úszni magától, és így örömmel úszkált körbe, míg én a kavicsokon próbáltam megállni, miközben a lábamnak próbáltam kétségbe esetten kényelmes kavicsokat találni. Szóval lehet, hogy a part full gáz, de a víz jó, és kellemes benne lenni. Kicsit lubickoltunk tehát, aztán kimentünk, és heverésztünk a vízben, míg a gyerekek kavicsokat dobáltak a vízbe. Ezt mondjuk folyamatosan tiltani kellett, mert a tömeg miatt bármikor baleset lehetett volna belőle.
Orsi éhes volt, és így megállítottunk egy arra járó kukorica árust. Kértünk is egyből négyet, és nagy össznépi kukoricazabálásba csapott a strandolás. Nagyon élvezték. Bálint is ügyesen pusztította. Utána megpróbáltunk kijutni a partról. Ez fizikai nehézséget jelentett, mert a türcsik és napágyak úgy összeértek, hogy lépésnyi hely sem volt köztük. Jól van, nem ragozom tovább, hogy mekkora gáz. Elindultunk a sétányon, és nem hagytunk ki egy gagyi árust sem, mindnek megnéztük a portékáját. Orsi még éhes maradt, és egy gyros félére vágyott.
Találtunk is egyet, aki egy hajnyíró szerű géppel vágta a gyr-ről a húsfélét, de ez olyan békebeli konzerv löncshúsnak tűnt, és én nem mertem volna enni belőle, de Orsi –mint már mondtam- éhes volt. De aztán csak elmaradt a kiszolgálás, és jól ott hagytuk. Egyre több féle ajánlatot találtunk. Aztán végül leltünk egy olyan helyet, ahol a végig keresett, de sem Montenegróban, sem eddig máshol nem lelt apró halas kaját ajánlották, ami kedvence az én kis feleségemnek, szóval megpecsételődött a sorsunk.
Alig volt Kunánk addigra, és úgy válogattunk, hogy éppen beleférjünk a keretbe, de így is jót ettünk, csak kimaradtak az italok. Bezabáltunk, és a pár plusz érmét is ott tudtuk hagyni borravalónak. Ekkor fogyott el teljesen a kész pénzünk. Elindultunk ATM-et keresni, de előtte leltünk egy jó kis játszóteret, ahol még eltöltöttünk egy fél órát. Utána elindultunk a kikötő felé, és megcsodáltuk a lapos fényekben a sétányt. Aztán találtunk egy élelmiszer üzletet, és vettünk vacsinak valót, meg másnapra, az útra. (Hezitáltunk, hogy maradunk még a strand miatt egy napot egyébként, de a tömeg láttán erről gyorsan lemondtunk.)
Utána találtunk egy OTP-t, ahol kivettünk pont egy éjszaka árát, és még egy kicsit, hogy legyen autópálya díjra, de aztán már mentünk is haza. Út közben láttunk két brutális Lamborghini-t parkolni, egy nyitottat, meg egy zárt aranyszínűt, ami körül járkáltunk, megcsodáltunk, majd felkaptattunk a meredek emelkedőn, és mentünk is tusolni.
Az este már nem sok eseményt tartogatott. Bepakoltunk az autóba a korai indulás reményében, kifizettem a szállást (ekkor jöttem rá, hogy nem egy este, hanem kettő árát vettem fel az ATM-ből, ami miatt erősen bosszankodtam vala, mert mi a frászt csináljak ennyi kúnával), fürdettünk, majd altattunk, ami megint nehezen ment, mert Bálint strike-ol mostanában, de csak sikerült, és beestünk az ágyba.

Nincsenek megjegyzések: