Vamos a la Playa oOoOo... (6. nap)

Miután kiderült, hogy az utazás közben kihasadt a matracunk, földön aludtunk egész éjjel. Ok, nem volt gondunk így sem az alvással, de vannak az éjszakában pillanatok, amikor fájdalmas fordulási kényszerre ébred az ember. Reggel hosszan aludtak a lurkók, majd reggeliztünk egyet a rendelkezésünkre álló végtelennek tűnő területre kirakott camping székeken.

Ma kipróbáltuk a strandot. Kicsit féltem, hogy ez lesz a hely szépségéhez és nyugalmához képest az ellenpont, de pozitívan csalódtam. Az öböl meredek falába teraszosan kialakított campingtől leereszkedve, kb. 300m távolságra van az öböl legbelső íve, menynek oldalában ugyancsak teraszokra kerül a strandolók többsége.

Ott sziklás a part, de megoldható a vízbe jutás. Viszont az íven ? Homokos wazzee ! Horvátország+homok=paradoxon. Itt meg homok van !!! Hát hogy is mondjam ! Nem kell strand cipő, nem kell egyensúlyozgatás, nem kell sünit szedegetni a lábaimból, viszont a 100m-ig sekély homokos (puha) medrű tengerben lépkedve élmény a strandolás. No, nem is akarnak kijönni a pockok !!!

 

 Nem sokkal érkezésünk után Éduára rátalált egy Zsófi nevű magyar kislány, aki korban is illeszkedett, és Édu innentől kezdve együtt búvárkodott és játszott a kislánnyal. Bálint elrabolt egy műanyag kannát egy másik gyermekhomokozó szettjéből, és meg volt a program pár órán át. Egyszerűen imádta. Marcika vízi pisztollyal osztja a halakat, meg amit lát, de örömmel labdázott és frizbizett velünk. Szóval olajozott volt a program. Én meg csak ültem a vízben, és hagytam, hogy megmásszanak a srácok, vagy csak lestem őket.

 

Dél körül aztán feljöttünk a strandról, lemosakodtunk (meleg) vízzel, és elindultunk Hvar városa felé, melyről azt lehetett tudni, hogy a sziget nyugati csücskében van, a velenceiek kezében volt, és ez jelentősen rányomta az építészetére a bélyegét,

 

tehát egy középkori, velencei hangulatú kis várost kell elképzelni. A 30km-es út gyorsan letudható, majd egy jelentős hosszúságú alagúton átjutunk a sziget hegyláncán a déli oldalra, és némi kanyargás után helyben is vagyunk.

 

Mindent összevetve az egyébként helyes kis település csalódás volt számomra, mert Trogir vagy Dubrovnik sokkal szebb  és különlegesebb, ráadásul itt érezhető volt, hogy kizárólag a turizmus és lenyúlás a cél.

Valóban vannak szép kis épületek, de nem nagyon volt hova kalandozni az utcák közt, csak egy fő útvonal az öbölben.

 

Beültünk ebédelni egy kis étterembe, amiről semmi különlegeset nem tudok elmesélni, csak azt, hogy egy apró utcában volt, majd végig sétáltunk az öböl melletti sétányon, kaptak a gyerekek valami apróságot, majd úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.

 

Indulás előtt még vettünk egy elektromos grillt, mert sajnos kiderült, hogy a ebben a campingben sincs konyha, így nem tudjuk összeépíteni azokat a félkész cuccokat, amiket otthonról hoztunk kajának.

Egészen olcsón jutottunk hozzá (és egyáltalán találtunk, ami egy ilyen kis szigeten egyáltalán nem tűnt valószínűnek), és elindultunk hazafelé.

Persze a fele társaság bealudt, de itthon könnyen ébredtek, és folytathattuk a napot.

 

Úgy döntöttünk, hogy gyalog közelítjük meg Jelsát a parti úton, és hentes árut, gyümölcsöt fogunk vásárolni. Elindulva fedeztük fel az öblünk másik oldalán egy campinget, és megdöbbenve láttuk, hogy milyen tömeg nyomorban, növények, hangulatos részletek nélkül, lepukkant közös helyiségek mellett élnek itt a nyaralók. Bakker, nem látják a szemközti oldalt ?

A nyó'ckeres oldal :-D

Egy percig nem maradnék ott. Ráadásul aki oda megy, az át kell guruljon a mi campingünk útján… nem értem az embereket.

Minden esetre folytattuk az utunkat. A következő kanyarban máris feltűnt Jelsa. Egészen megdöbbentünk. Gyalog gyorsabb volt, mint autóval. Menet közben láttunk tenisz pályát, mini golfot, és hasonlókat, de nem hiszem, hogy ezeket ki fogjuk próbálni.

 

A Jelsa-i öbölben a nap éppen nyugodni tért, és az aranyhídon kis halász csónakok billegtek, meg egy szkif, ami karcsú testével siklott a motorosokat meghazudtoló sebességgel. A lankás lejtőn érkezve ebből az irányból is megismerhettük a kis várost. A henteshez zárás után érkeztünk, mégis beengedtek, és vettünk másnapra csirke mellet grillezni.

A gyerekek újra beálltak az akrobata lányok közé gyakorolni, és a karneváli árusokhoz válogatni a sok bolond jelmez közül. Kaptak is végül egy-egy cowboy kalapot sheriff felirattal, Marci pedig egy álbajuszt hozzá, hogy a szombati eseményen nekik is legyen imázsuk.

Aztán hazafelé vettük az irányt, ma is sokáig voltunk fenn, mentünk aludni. A nyugalom és csönd a camping felé egyre csak növekedett, majd a hűvös, sós víz illat köszöntött bennünket a strandunkon, és nyugovóra tértünk egy kis mese mondást követően.

Hvar sziget, Jelza (5.nap)

A mai nap a költözésé volt, amikor felkerekedtünk tehát a Trogir melletti Seget Campingből, és átköltöztünk Hvar szigetre, Jelza mellé a Holiday Campingbe. Eseménydús, nagyon fárasztó napunk volt, de megérte. Azt hiszem megérkeztünk végre !

Viszonylag korán ébredt a csapat, és a sátrunk közepén felállítottuk a reggeliző asztalt. Édua óvó néninek hívatja magát, és minden jellegű feladatot azonnal elvégez. Többször egymás után is elszalad a vizes blokkhoz mosogatni, nála van a hűtő kulcsa, és visz-hoz amit kell, takarít, keres, segít. 

Nagyon jó fej. Szóval Édua előkészített sok mindent, hozta a dolgokat a hűtőből, és készült a reggeli. Orsival elmentek a gyerekek a helyi kis közértbe, ami ugyancsak mellettünk volt szinte azonnal, és vettek pár péksüteményt (fánkot, zsömlét), és mindenki neki állt reggelizni, amíg én a naplót befejeztem megírni. Aztán én is csatlakoztam.

Reggeli után a gyerekekkel lementem a strandra a még üres partra, ahol bekentük egymást, és ki-ki elfoglalta magát. Marci a vízi puskáját töltögette, és azzal spriccelt random áldozatokat (kavicsot, halat, vödröt), Édua búvár ruhát öltve úszkált, és nagyot fejlődött, mert az első nap mikor felhívtam figyelmét a minden felé úszkáló halakra, pánikszerűen menekült a vízből, most viszont boldogan újságolta, hogy milyen klassz, hogy látta a halakat (egyedül, test közelből).

 Ennek nagyon örültem. Bálint pedig mellettem kavicsozott a pléden, majd Marcival játszott, így lehetőségem nyílt valamire, ami nekem a lazulás végső pontja, amire egy évben csak egy alkalommal szokott esélyem nyílni, nyaraláskor, többedik napon, töredék időkre, keresztrejtvényt fejtettem !!!

Ok, nem volt rá módom pár percnél tovább, de mégis !!! Később Édua csatlakozott hozzám, és első sorban ő írt be mindent, és ez jó gyakorlás volt az írásra is. Nagyon élvezte.

Orsi mindeközben összepakolt a táborunkban minden ingóságot, becsomagolt kofferekbe, és amikor kész lett, cseréltünk. Én berámoltam mindent az autóba, majd elkezdtem a sátrat szétkapni, ami viszont egy ekkora épületnél nem egy emberes feladat, szóval a végén együtt rángattuk a hatalmas vásznat, hogy összehajoljon, sőt a szomszédos lengyel „barátunk” is segített, aki az autó bikázásában is nagy segítséget nyújtott.

 

Mikorra kész lettünk, már majdnem dél volt. A recepción kifizettem mindent, és nagy sopánkodva előadták, hogy még nem sikerült visszajuttatniuk Bálint útlevelét, szóval ezért kénytelenek leszünk vissza jönni majd…

Elindultunk. Split felé vettük az irányt, ahol Hvar felé kellett kompot találni. Menet közben zenét hallgattunk, énekeltünk, és szőlőt ettünk. Jó hangulat volt. Félúton megálltunk egy barkács áruházban, ahol vettünk vízzel tölthető napernyő talpat és megvettük „Thort”, a rettenetes kalapácsot, melynek nagy szerep jutott később a sátrazásra alkalmatlan horvát talaj átütésére aznap.

 

Splitben elsőre oda találtunk a kikötőbe, és a jegyirodába, ahol megvettük a borsos árú jegyeket, és lévén, hogy még volt kb. egy óránk a beszállásig, a sorba integráltuk a gépjárművet. Majd rövid sétát tettünk a helyi gagyi árusok során.

 

Itt aztán vettünk hamburgereket (ami itt Cevapcic-vel van töltve), amiket jól nem ettek meg a gyerekek, és felbosszantottuk magunkat először, hogy mindent kiszedettek belőlük, majd ami maradt, azt sem ették meg, és folyamatosan nyafogtak.

A séta végén elballagtunk a Miskolc szépségű Split normálisabban kinéző parti sétányára, ahol már nem volt időnk végig menni, de felidéztük azon szép pillanatokat a múltból amikor itt már jártunk együtt, és Édua bekakilt, Orsi meg eltörte a lábujját. Aztán készített egy kedves járókelő egy képet rólunk, és vissza indultunk a hajóhoz.

 

Épp időben, mert hamarosan indult a sor. Még éppen volt módon lefotózni a mellettünk állomásozó rettenetes katamaránt, aminek minden pontján látszott, hogy forma egyes futamok felvezető hajója lehet, mert brutális formatervezésével egy vadállat gyorsvonatra hasonlított, tudjátok, ami 300 feletti sebességgel megy.

 

A hajóra rágördültek az autók, majd kiszálltunk, és felmentünk a felső fedélzetre, ahol árnyékban ültünk le, és szépen látszott a táj. Az út 2 órát tartott, és nem volt könnyű a gyerekekért aggódó szülőt játszva ez az időszak. Bálint állandóan a korláthoz szaladt, ami már önmagában horror volt, de utána meg vissza, jó messze onnan. Szóval futottunk utána ide-oda. Mindezt a földön négykézláb is tette, és olyan retkes lett, hogy a fülénél fogva mártogattuk később a csap alatt.

 

A többiek meg hisztiztek, nem voltak igazán jó passzban, de voltak azért jó pillanatok is.

 

Élvezték nagyon, hogy a szél ezerrel fújja a korlát a szél a hajukat és ruhájukat, és jókat kacagtak, még táncra is perdültek. Az egyik kuka a nagy szélben hirtelen felcsapódott, és alig lehetett visszacsukni. 

Innentől ez volt a varázs-kuka, amire csak kimondtuk a varázsszót, és már ki is nyílt. Később Éduával felfedeztük a hajót, minden lépcsőházat, minden járatot, minden folyosót, a parkoló mindhárom szintjét, minden termet megvizsgáltunk.

 

Orsi próbálta elaltatni a legkisebbet, de sikertelenül. Aztán lassan csak megérkeztünk Hvarra, és indulhattunk az új kalandokért.

 

A kompból kigördülve felvettük az útirányt, és rövid kanyargás után el is értük Jelsa-t. Csak durván drága fizetős parkolót találtunk, noha ez egy csendes kis település, viszont a campinget nem, így letéve az autót elindultunk egy turista információt felkutatni.

Azóta meglepve és örömmel telve hitetlenkedek ezen a kis településen.

Orsi olyan csendes falut talált, amilyent az ember állandóan keres. Takaros, parkokkal, parttal, apró üzletekkel tarkított kis városka ez, ahol nincs tömeg, vannak helyiek, élő helység, vannak ugyan nekünk szánt szolgáltatások, de nem a gagyi árusok sora változtatja a helyet nyaraló hellyé, hanem a hangulata. A parkoló mellett kis patak vezet a partra, melyen 4 híd ível át egymás után, mindezt nagy pálmákkal, szobrokkal tarkított parkon keresztül.

Az apró kikötőbe érve a parton kis üzletek, pár vásáros, városháza miegymás. A kikötő vonala karéjos, így kis területen sok minden történik. Kis hajók ringatóznak a vízen, bácsik ülnek a parton az árnyékban beszélgetve, Pétanque-t játszó helyiek, akik ezen az ideg nyugtató játékon is összezörrennek (gyermekeim mind verebek a dróton ülve, csak lesték a játékot jó közelről), fagyizók, pék, éttermek, bicaj bérlés, stb. A faluban csönd, emberek alig. Szimpi.

Kiderítettük, hogy merre a camping, így elindultunk oda. Nem is volt nehéz megtalálni, de egy erősen kanyargós úton el kellett hagyni a falut, és úgy leltünk rá erre az erdei campingre, aminek teraszos kialakításán kellett sátrat verjünk.

Na, itt jött a fekete leves.

 

Először végig jártuk, hogy melyik hely elég nagy és sík egyáltalán a sátrunknak. Csupán egy ilyet találtunk, ami nagyon jó helyen volt, mert a játszótér és a partra vezető út, az elektromos forrás, és a vizes blokk is közel volt, de mikor kinyitottuk a sátrat, rájöttünk, hogy kicsi a terület. Ezek után újabb keresésre indultunk, és egy elég félre eső helyen sikerült ennél egy picivel nagyobb területet lelni, aminek közepesen örültem, de nem volt gond.

 

Viszont az, hogy a bazi nehéz cuccokat át kellett cipelni egy meredek hegyoldalban, az már megviselt. Elkezdtük a sátorállítást, ami a jelentős szélben kihívás volt. Majd kitépte a kezünkből, és nem tudtuk, hogyan kellene minél hamarabb rögzíteni a ponyvát, hogy ne szálljon el ezen a sziklás földben, lehetőleg azonnal 5-10 cövekkel, hogy tartson egyáltalán. Szóval szenvedtünk. Többnyire akárhol akartam leverni cöveket, az vagy azonnal elgörbült, vagy bele esett a kövek közti résbe. Voltak cövekek, melyek szétforgácsolódtak a talajba veréskor Thor rettenetes kényszerének hatására. Konkrétan 180 fokban fordult vissza egyik-másik hegye, volt amelyik spirálisan többszörösen megcsavarodott, és így tovább.

 

Mivel a korábbi éjjelek során több alkalommal is rémülten riadtunk fel, hogy a szél ránk csukja a sátrat, illetve hangosan rázza a ponyvát, mindenképpen szerettük volna most erősen kipányvázni, messzire rakott cövekekkel, hiszen az előző campingben egyszerűen nem volt hely arra, hogy rendesen kifeszítsük, csak alá cövekeltünk. Itt tehát cél volt, hogy a cövekek minél messzebb kerüljenek a sátortól, és minél feszesebben tartsák a hajlék falait. Több mint egy órát küzdöttünk a falak kifeszítésével, és a cövekek beütésével. A teraszunkon éppel elfér a sátor, így a két szegélyen kövekkel és betonnal erősített terasz szegély köveihez jutnak a cövekek, ami nagy probléma.

 

A feszítő zsinórok cövekei már a felettünk és alattunk levő teraszra jutottak, viszont vagy két méterrel kihúztam őket. Körben, mint egy pók hosszú lábai, rátelepedtünk a környékre, és ellenállva az erős szélnek, olyan patentre húztuk a sátrat, hogy porcelán feszességűek lettek a falak. Így biztosan nem fogja csapkodni a ponyvát a szél, és ránk dönteni a flexibilis falakat. A szél ugyan elszaggatott pár zsinórt menet közben, és a cövekekből is jó párat ki kell majd dobni, mert a sziklák közé verve groteszk formákat vettek fel, de áll a sátor. Roppantul kifáradtunk. Mire felhurcoltuk az autótól a nehéz cuccot, mellyel látóhatár fölé pakoltuk a hétszemélyes hatalmas rakterét, már csak a kegyelem lövésre tudtunk gondolni, főleg, hogy Marci a lustaság jelképeként hol hisztizett, hol csak elhúzódott a segítségnyújtás elől, de a másik kettőnek is meg voltak a maga gondjai, bár Édua azért segített.

 

Orsi a gyerekekkel fürödni ment, és örömmel mesélték, hogy a közös helyiségek olyan minőségűek és tisztaságúak, mint egy szállodában, ami igen meglepő azért egy apró, horvát campingben. Van ingyen wifi minden felé, kaptunk áramot, van játszótér, ping-pong, a nagy része üres a campingnek, így csönd van, árnyék van, saját tengerpart van (amit még nem láttunk), és mindezek mellett olcsó ! Szóval hihetetlen ez a hely. Szerintem jól fogjuk magunkat érezni.

Miután csutkára lemerítettük az elemeinket, már csak enni vágytunk is aludni. Noha már ránk esteledett a nagy munkában, dacolva a gyerekek fáradtságával, úgy határoztunk, hogy vissza megyünk Jelsa-ba, és megnézzük milyen sötétben, illetve eszünk valamit.

 

Azt az infót kaptuk, hogy gyalog is be lehet menni a part mentén, ami izgalmasan hangzott, de azért negyed óra gyalog nálunk a gyerekekkel biztosan több, és sötétben nem akartunk ezzel indítani, szóval autóztunk. Ismét leparkoltunk egy drága helyen (olcsóbban mint korábban), és sétálni indultunk. A legnagyobb meglepetésünkre a várhatóan megnövekedő ember mennyiség mellett, olyan pezsgő, élő kis kalandba csöppentünk, amire tényleg nem számítottunk. Kiderült, hogy szombaton Jelza Karnevál lesz, és ennek megfelelően a gyerekek nagy csoportban tömörültek a maskara árusoknál.

Láttunk viszont: henna festőt, helyi levendula termékeket árusító nénik sorát, hegedűs zenész lányokat, könyv kirakodást, egy énekes-gitáros lányt, és egy csomó hasonló attrakciót az éttermek, fagyizók, stb. mellett. Na, és ott volt még egy magyar akrobata pár, akik ezzel a (nem tudom hogy is hívják), két bojtos pálcával ütögetnek egy harmadikat, amivel minden féle trükköket csinálnak. Ez nagyon megtetszett a gyerekeinknek, és ezzel hosszan-hosszan próbálkoztak. 

 Az egész kis falu éjszakai hangulata pezsgő, és forgatagos, mégis otthonos és a tömegturizmustól eltérő volt. Nagyon tetszett. Szerintem ilyen helyet igyekszik találni mindenki, de mi már évek óta.

Betértünk egy étterembe, ahol a vacsorát terveztük. Orsinak rák tálat rendeltem, magamnak meg dalmát steak-et. Egyik sem volt olcsó, de ma jól éreztem magam, és nagyon megdolgozunk a sátorral, szóval nem érdekelt. Finom is volt nagyon, mindkettő.

Szegény Bálint már olyan fáradt volt, hogy csak sírni tudott. Az üres időszakokat babakocsis rallizással próbáltam elütni, és érdekességeket mutatni neki, pl. egy ember méretű, világító fagyi tölcsért, amit hosszan csodált, és tapogatott. Aztán csak elkészült a vacsora, és az evés ideje alatt ő is rendben tápolt.

Éjjel 11-kor indultunk haza. Bálint úgy aludt el, mintha kikapcsoltuk volna egy gombbal, de Édua is beájult mire hazaértünk. Itthon még elmentünk fogat mosni a nagyokkal az osztályon felüli mosdóba, míg Bálint a sátorban horpasztott. A camping csöndes volt, a szél nem mozdult, minden olyan idili volt. Egy kivétellel, a gumimatracunkkal, ami kihasadt két ponton a nagy költözésben, így mi pokrócokon igyekeztünk aludni, de ma ez sem jelentett problémát.