2012. október 28., vasárnap

Horvátország, 2. nap



Azt nem állíthatom, hogy az első éjjel olyan pihentető és kellemes volt, mint amilyenre számítottam, de nem volt rossz. Nagyon meleg volt, és a puha matrac mintha kabátként ölelt volna körbe, szóval szenvedtem kicsit, de nem volt vészes. Reggel viszont betöltötte a sátrat az a csodaszép szűrt fény, melyet a fehér gézszerű belső sátor ad.
Ezért is tartom éjjelre benn a fényképezőt.
Miután mindenki felébredt, reggeliztünk egyet a sátor előterében, és ahogyan emelkedett a hőmérséklet, gyorsan elhatároztuk, hogy lemegyünk a partra. Kevesen voltak még a tegnapihoz képest, így oda tettük a cuccunkat, ahova szerettük volna. Először mindenki a tegnapi mókát folytatta, békatalppal és szemüveggel úszkáltunk, matracon lebegtünk, majd elkezdtem megszoktatni a gyerekekkel a halak jelenlétének gondolatát, amire pánik szerű menekülés volt a válasz.
 
Érdekes módon Marci volt az, aki aztán mellém szegődött, és a vizet együtt kémlelve követtük az apró élőlények vonulását. Mindenhol voltak. Édua nem mondott le a víz élményéről, hiszen ő egy sellő, de nem erőltette a búvárszemüveget a továbbiakban. Nem akarta látni őket.
Kisvártatva feltűnt nekem, hogy a beton mólóról ugrálnak a vízbe a gyerekek, és biztos voltam benne, hogy ez a mi porontyainkat is érdekelheti. Felhívtam rá a figyelmüket, és nem telt bele 5 perc, már át kellett költözni oda, mert az vált a hely legnagyobb attrakciójává. Alig zuttyantak a vízbe, már rohantak is egy újabb körre. Mi meg csak mosolyogva figyeltük őket. Persze mi is kivettük a részünket, de elég sekély volt a víz.
 
A strandolás után aztán felkerekedtünk, hogy átmenjünk Trogir városába. A menetrendszerinti kishajó alig 100m távolságban kötött ki, így nem volt nehéz egy gyors tusolás után (volt meleg víz) felszerelkezni, és megtalálni a kikötőt.
Indulás előtt viszont még beütött egy igen kellemetlen hír. Megállapítottam, hogy az autóba tett hűtőláda szivargyújtó töltőről forgatott ventillátora csutkára leszívta az akkut, annyira, hogy csak az ajtó zár működik, az is bizonytalanul. Nálunk nem volt sem bika kábel, sem vontató kötél, így első körben a recepcióhoz fordultam, ahol nem tudtak ebben segíteni, de ha már ott voltam, megnéztem a hajó indulásának időpontjait, és béreltem egy a sátrunk mellett lévő hűtőszekrény falon egy kis rekeszt, amibe át tudtam emelni a hűtendő élelmiszereinket, és pár palack vizet. Bosszantott, hogy nem tudjuk emelkedőnek felfelé kitolni a 2tonnás autót, és nem tudom, hogy hogyan oldom majd meg a problémát, de egyelőre nem hagytam magam idegesíteni, indultunk várost nézni.
Időben lementünk a kis hajó mólójához, és beugráltunk az éppen érkező, sátortetős bárkába. Mivel Bálint minden járműnek nagy hódolója, tudtuk, hogy ez neki különösen nagy élmény lesz. A nagyok azonnal előre mentek a kis motoros hajó orrába, Bálint pedig körbe forgatva a fejét – szemlélte a tájat… ami egyébként kellemes volt.
Körben kis szigetek vannak minden felé, különböző távolságban, eltérő magasságokkal, és így érdekes változatos tájképet festenek. Az ég szikrázóan kék, alig pár fehér pamaccsal tarkítva, a víz kéken és tisztán csillan, amin itt is, ott is kisebb nagyobb hajók úsznak vagy állomásoznak. Tőlünk nem messze egy yacht klub kikötőjében sorakoznak az érdekes hajók, és onnan már nincs messze Trogir sem. 
A kis város külön sziget a szárazföld mellett, ahova csak egy gyalogos fahíd visz be, és egy sűrű forgalmú, keskeny autós híd. A szárazföld és a sziget közt csak egy Velencéhez hasonló keskenységű csatorna húzódik, melyben kisebb hajók parkolnak végig. A városkához közelítve egy erőd körvonalait láttuk meg először kibontakozni a pálmák felett, a kék víz és ég közt. Már azonnal szimpatikussá vált.
 
A kis hajónk hamar leküzdötte a távolságot, és rövidesen jelentősebb hajók közt, a hosszú sétányon kötöttünk ki, melyet sima kőlapokkal burkoltak, jelentős méretű pálmák sorakoztak végig a széles parton, majd a túloldalukon kezdődött a nem jelentős kiterjedésű, de nagyon sűrűn épített középkori város.
 
Már az első pár percben, ahogyan elindultunk az apró utcák útvesztőjében, tudtuk, hogy ez a hely szimpatikus. Először is azért, mert élő városka, nem turista kirakat. Sokkal kevesebben mászkáltak, míg Velencében tülekednek a népek, itt üres utcácskákat is talál az ember. Aztán kicsit érintetlenebb is az ilyen megmaradt középkori városkákhoz képest, sokkal több a vén kapu, spaletta, kőből faragott utcai ülőke, míg a kövezet simára kopott, a falak eredetiek. És még egy nagyon fontos dolog, nincs minden sarkon valami turista lehúzó. Mész, és csodálod az épületeket, és csak bizonyos központok mentén vannak fagyizók és éttermek, üzletek vagy kézműves műhelyek.
 
Egy sarkon találtunk egy kis faszerkrényt, melyen 3 sorban helyezkedtek el a tekerhető zenélő eszközök. Nem tudom mi ezeknek a pontos neve, de ezeket szokás zenélő dobozba szerelni, vagy hasonló. A gyerekeket lenyűgözte ez a régies mechanikus zene eszköz, és csodálva tekergették a számos kis kütyü egyikét, majd másikát.
 
A látványosság tőszomszédságában egy hangulatos udvarban több étterem is sorakozott, melynél derekunkat beadva leültünk egy ebédre, s bár az étel nem volt rossz, nem igazán volt bizonyult jó választásnak, mert olyan mértékben állt meg a levegő a házak közti tér teljes felületet takaró napernyők alatt, hogy a rosszulléttel küzdöttem. Ez egy picit a hangulatomra is rányomta a bélyegét, de szerencsére a felfrissüléssel a jó hangulatom is visszatért.
 
Az utcában az első fagyizónál megálltunk, és befizettünk egy kört, és versenyt nyaltunk, ahogyan folytattuk a kóborlást az útvesztőben. Rövidesen át is értünk a városka másik, a szárazföld felöli végére, ahol különböző árusok sorakoztak egy a csatorna melletti parkot lezáró utca mentén. Pont a gyalogos fahídnál bukkantunk ki, de nem ezen a meredek ívű építményen emeltük át a babakocsit, hanem tovább mentünk a sziget szélén. Az árusokkal tarkított utcán sétálva eljutottunk ahhoz a hídhoz, melyen az autók közlekedtek, és átmentünk a járdán a szárazföldre.
 
Sűrű, és árutól roskadozó piacot találtunk, mely hiteles is volt, hiszen nem a gagyit árulták a buta turista tömegeknek, hanem gyümölcsöt, mézet, bort, húsféléket, italokat, magvakat, és olyasmiket, amit egy piacon árulni kell. Ide mindenképpen visszajövünk –beszéltük meg, de előtte átmentünk előbb a forgalmas úton, hogy a szemközti üzletben próbáljunk szerencsét az autó beindításához szükséges alkatrész találásában, illetve pár apróságot akartunk venni.
 
Innen kilépve egy benzinkút reményében távolodni kezdtünk a városka bejáratától, de kellemetlen volt a nagy forgalom, a járda hiánya, és a 3 gyerek számára jelentett veszély állandósága, így Orsiékat vissza küldtem a piacra, és futva indultam a benzinkút vélt irányába. 2km-rel arrébb meg is találtam, és leltem náluk bika kábelt.
 
Hurrá, most már van 4, és minden bizonnyal ha hasonló problémám lesz, ugyanígy nem lesz nálam egy sem, és majd megveszem az 5. –et is. Ebből is látszik, hogy ehhez hasonló problémánk eddig az elmúlt 13 évben 3x volt, és itt van most a negyedik.
Vissza futottam a közel 40 fokban a városba, és ismét az újulás kerülgetett. Nagy nehezen megtaláltam a családomat a piacon, és a vizes palackunkban forróra hevült vízzel igyekeztem csillapítani a vízhiányomat.
 
Édua kapott egy helyes kis szalma kalapot, melyet később nagy örömmel viselt, és én fotóztam vele, mert nagyon jól állt neki. Vettünk dinnyét, barackot, szőlőt, és elindultunk vissza a városba, hogy folytassuk annak felderítését.
 
Rövidesen egy újabb kis teret fedeztünk fel, ahol pompás fagyi kelyheket árultak, és noha nem volt olyan régen a fagyizás, én rávettem a családot, egy újabb pihenőre, mely kérdésben nem is kellett őket annyira győzködni. Mindenféle érdekes kelyheket rendeltünk, aminek az íze is jónak bizonyult, csak egy baj volt, hogy olyan mennyiségeket hoztak, hogy belefulladtunk.
 
A városka felfedezése után vissza ballagtunk a sziget azon partjára, ahol a kishajóval megérkeztünk, hogy újabb taxi hajón vissza jussunk a campinghez. A sétány elég üres volt, így a gyerekek már messziről kiszúrták, hogy a hajó éppen megérkezett, és már azelőtt benn voltak, minthogy mi oda értünk volna. Szerencsére a hajó tényleg oda ment, és csak be kellett huppanjunk, és már indultunk is. Nem volt rajtunk és plusz egy főn kívül senki más utas a fedélzeten, így a gyerekek örömmel szaladgálhattak fel-le, és nézelődhettek amerre csak akartak.
 
A campingnél aztán hűtőbe tettük azokat a gyümölcsöket amik belefértek, és Orsi a gyerekekkel lement ismét a strandra, hogy kihasználják nap még erős sugarait. Én felszerelkezve a bika kábellel a fejemet törtem, hogy hogyan oldom meg a problémát. Idővel aztán vettem a bátorságot, és egy közeli lengyel családot megkérdeztem, hogy segítenének-e.
Persze nem tudtak semmilyen nyelvet, de csak elmutogattuk. Az ember először elkezdte kicsavarozni az autójából az akkut, aminek nem sok értelmét láttam, de azt gondoltam, hogy tudja, hogy mit csinál.
  
Mivel az akku önmagában nem indította el a kocsinkat, mégiscsak vissza szerelte, és elgurult mellém, és járatva a motort, megpróbáltuk a bikázást, ami újabb kudarcot hozott, majd mikor percek múlva is ugyanez az eredmény várt, kezdtem kételkedni, hogy ez a valós hiba. Szerencsére aztán mégis beindult, és ennek úgy megörültem, hogy nehéz volt nem látni rajtam. Nagyon megköszöntem, és elindultam, hogy megjárassam a masinát.
Elmentem először tankolni, majd egy Lidl-be, végül pár további közértnél is megálltam, hogy az ittlétünk alatt felmerült hiányokat kitöltsem. Sajnos nem sok sikerrel, de nem teljesen eredménytelenül. Végül hazaértem, és nem volt közben már problémám az autó újra indításával. Vettem pár doboz hideg sört a lengyel szomszédnak, amit aztán nem akartak semmiképpen elfogadni, de mivel én nem iszom ilyesmit, rájuk erőszakoltam.
Itthon aztán lementem a többiek után a strandra, és egy kis lubickolást követve feljöttünk együtt, vacsorázni. Meleg dinnyét ettünk, ami nem olyan király mint a hideg, de legalább jó minőségű volt. 
 
Aztán még szőlőt és finomságokat eszegettünk, majd elmentünk fürdeni, fogat mosni, és a sátorban ismét mesét mondtam a gyerekeknek, ami egy folytatólagos történetté vált olasz gyerekek nyaralásáról egy kis szigeten, ahol kincses térképet találnak, és kalandokon át jutnak közelebb és közelebb a célhoz a felnőttek segítségével, sok izgalommal tűzdelve. Nem volt gond az alvással.

Nincsenek megjegyzések: