Azt nem állíthatom, hogy az első éjjel olyan pihentető és
kellemes volt, mint amilyenre számítottam, de nem volt rossz. Nagyon meleg
volt, és a puha matrac mintha kabátként ölelt volna körbe, szóval szenvedtem
kicsit, de nem volt vészes. Reggel viszont betöltötte a sátrat az a csodaszép
szűrt fény, melyet a fehér gézszerű belső sátor ad.
Ezért is tartom éjjelre
benn a fényképezőt.
Miután mindenki felébredt, reggeliztünk egyet a sátor
előterében, és ahogyan emelkedett a hőmérséklet, gyorsan elhatároztuk, hogy
lemegyünk a partra. Kevesen voltak még a tegnapihoz képest, így oda tettük a
cuccunkat, ahova szerettük volna. Először mindenki a tegnapi mókát folytatta,
békatalppal és szemüveggel úszkáltunk, matracon lebegtünk, majd elkezdtem
megszoktatni a gyerekekkel a halak jelenlétének gondolatát, amire pánik szerű
menekülés volt a válasz.
Érdekes módon Marci volt az, aki aztán mellém
szegődött, és a vizet együtt kémlelve követtük az apró élőlények vonulását.
Mindenhol voltak. Édua nem mondott le a víz élményéről, hiszen ő egy sellő, de
nem erőltette a búvárszemüveget a továbbiakban. Nem akarta látni őket.
Kisvártatva feltűnt nekem, hogy a beton mólóról ugrálnak a
vízbe a gyerekek, és biztos voltam benne, hogy ez a mi porontyainkat is
érdekelheti. Felhívtam rá a figyelmüket, és nem telt bele 5 perc, már át
kellett költözni oda, mert az vált a hely legnagyobb attrakciójává. Alig
zuttyantak a vízbe, már rohantak is egy újabb körre. Mi meg csak mosolyogva
figyeltük őket. Persze mi is kivettük a részünket, de elég sekély volt a víz.
A strandolás után aztán felkerekedtünk, hogy átmenjünk
Trogir városába. A menetrendszerinti kishajó alig 100m távolságban kötött ki,
így nem volt nehéz egy gyors tusolás után (volt meleg víz) felszerelkezni, és
megtalálni a kikötőt.
Indulás előtt viszont még beütött egy igen kellemetlen hír.
Megállapítottam, hogy az autóba tett hűtőláda szivargyújtó töltőről forgatott
ventillátora csutkára leszívta az akkut, annyira, hogy csak az ajtó zár
működik, az is bizonytalanul. Nálunk nem volt sem bika kábel, sem vontató
kötél, így első körben a recepcióhoz fordultam, ahol nem tudtak ebben segíteni,
de ha már ott voltam, megnéztem a hajó indulásának időpontjait, és béreltem egy
a sátrunk mellett lévő hűtőszekrény falon egy kis rekeszt, amibe át tudtam
emelni a hűtendő élelmiszereinket, és pár palack vizet. Bosszantott, hogy nem tudjuk
emelkedőnek felfelé kitolni a 2tonnás autót, és nem tudom, hogy hogyan oldom
majd meg a problémát, de egyelőre nem hagytam magam idegesíteni, indultunk
várost nézni.
Időben lementünk a kis hajó mólójához, és beugráltunk az
éppen érkező, sátortetős bárkába. Mivel Bálint minden járműnek nagy hódolója,
tudtuk, hogy ez neki különösen nagy élmény lesz. A nagyok azonnal előre mentek
a kis motoros hajó orrába, Bálint pedig körbe forgatva a fejét – szemlélte a
tájat… ami egyébként kellemes volt.
Körben kis szigetek vannak minden felé,
különböző távolságban, eltérő magasságokkal, és így érdekes változatos tájképet
festenek. Az ég szikrázóan kék, alig pár fehér pamaccsal tarkítva, a víz kéken
és tisztán csillan, amin itt is, ott is kisebb nagyobb hajók úsznak vagy
állomásoznak. Tőlünk nem messze egy yacht klub kikötőjében sorakoznak az
érdekes hajók, és onnan már nincs messze Trogir sem.
A kis város külön sziget a
szárazföld mellett, ahova csak egy gyalogos fahíd visz be, és egy sűrű
forgalmú, keskeny autós híd. A szárazföld és a sziget közt csak egy Velencéhez
hasonló keskenységű csatorna húzódik, melyben kisebb hajók parkolnak végig. A
városkához közelítve egy erőd körvonalait láttuk meg először kibontakozni a
pálmák felett, a kék víz és ég közt. Már azonnal szimpatikussá vált.
A kis hajónk hamar leküzdötte a távolságot, és rövidesen
jelentősebb hajók közt, a hosszú sétányon kötöttünk ki, melyet sima kőlapokkal
burkoltak, jelentős méretű pálmák sorakoztak végig a széles parton, majd a
túloldalukon kezdődött a nem jelentős kiterjedésű, de nagyon sűrűn épített
középkori város.
Már az első pár percben, ahogyan elindultunk az apró utcák
útvesztőjében, tudtuk, hogy ez a hely szimpatikus. Először is azért, mert élő
városka, nem turista kirakat. Sokkal kevesebben mászkáltak, míg Velencében
tülekednek a népek, itt üres utcácskákat is talál az ember. Aztán kicsit
érintetlenebb is az ilyen megmaradt középkori városkákhoz képest, sokkal több a
vén kapu, spaletta, kőből faragott utcai ülőke, míg a kövezet simára kopott, a
falak eredetiek. És még egy nagyon fontos dolog, nincs minden sarkon valami
turista lehúzó. Mész, és csodálod az épületeket, és csak bizonyos központok
mentén vannak fagyizók és éttermek, üzletek vagy kézműves műhelyek.
Egy sarkon találtunk egy kis faszerkrényt, melyen 3 sorban
helyezkedtek el a tekerhető zenélő eszközök. Nem tudom mi ezeknek a pontos
neve, de ezeket szokás zenélő dobozba szerelni, vagy hasonló. A gyerekeket
lenyűgözte ez a régies mechanikus zene eszköz, és csodálva tekergették a számos
kis kütyü egyikét, majd másikát.
A látványosság tőszomszédságában egy
hangulatos udvarban több étterem is sorakozott, melynél derekunkat beadva
leültünk egy ebédre, s bár az étel nem volt rossz, nem igazán volt bizonyult jó
választásnak, mert olyan mértékben állt meg a levegő a házak közti tér teljes
felületet takaró napernyők alatt, hogy a rosszulléttel küzdöttem. Ez egy picit
a hangulatomra is rányomta a bélyegét, de szerencsére a felfrissüléssel a jó
hangulatom is visszatért.
Az utcában az első fagyizónál megálltunk, és befizettünk egy
kört, és versenyt nyaltunk, ahogyan folytattuk a kóborlást az útvesztőben.
Rövidesen át is értünk a városka másik, a szárazföld felöli végére, ahol
különböző árusok sorakoztak egy a csatorna melletti parkot lezáró utca mentén.
Pont a gyalogos fahídnál bukkantunk ki, de nem ezen a meredek ívű építményen
emeltük át a babakocsit, hanem tovább mentünk a sziget szélén. Az árusokkal
tarkított utcán sétálva eljutottunk ahhoz a hídhoz, melyen az autók
közlekedtek, és átmentünk a járdán a szárazföldre.
Sűrű, és árutól roskadozó piacot találtunk, mely hiteles is
volt, hiszen nem a gagyit árulták a buta turista tömegeknek, hanem gyümölcsöt,
mézet, bort, húsféléket, italokat, magvakat, és olyasmiket, amit egy piacon
árulni kell. Ide mindenképpen visszajövünk –beszéltük meg, de előtte átmentünk
előbb a forgalmas úton, hogy a szemközti üzletben próbáljunk szerencsét az autó
beindításához szükséges alkatrész találásában, illetve pár apróságot akartunk
venni.
Innen kilépve egy benzinkút reményében távolodni kezdtünk a
városka bejáratától, de kellemetlen volt a nagy forgalom, a járda hiánya, és a
3 gyerek számára jelentett veszély állandósága, így Orsiékat vissza küldtem a
piacra, és futva indultam a benzinkút vélt irányába. 2km-rel arrébb meg is találtam,
és leltem náluk bika kábelt.
Hurrá, most már van 4, és minden bizonnyal ha
hasonló problémám lesz, ugyanígy nem lesz nálam egy sem, és majd megveszem az
5. –et is. Ebből is látszik, hogy ehhez hasonló problémánk eddig az elmúlt 13
évben 3x volt, és itt van most a negyedik.
Vissza futottam a közel 40 fokban a városba, és ismét az
újulás kerülgetett. Nagy nehezen megtaláltam a családomat a piacon, és a vizes
palackunkban forróra hevült vízzel igyekeztem csillapítani a vízhiányomat.
Édua
kapott egy helyes kis szalma kalapot, melyet később nagy örömmel viselt, és én
fotóztam vele, mert nagyon jól állt neki. Vettünk dinnyét, barackot, szőlőt, és
elindultunk vissza a városba, hogy folytassuk annak felderítését.
Rövidesen egy újabb kis teret fedeztünk fel, ahol pompás
fagyi kelyheket árultak, és noha nem volt olyan régen a fagyizás, én rávettem a
családot, egy újabb pihenőre, mely kérdésben nem is kellett őket annyira
győzködni. Mindenféle érdekes kelyheket rendeltünk, aminek az íze is jónak
bizonyult, csak egy baj volt, hogy olyan mennyiségeket hoztak, hogy
belefulladtunk.
A városka felfedezése után vissza ballagtunk a sziget azon
partjára, ahol a kishajóval megérkeztünk, hogy újabb taxi hajón vissza jussunk
a campinghez. A sétány elég üres volt, így a gyerekek már messziről kiszúrták,
hogy a hajó éppen megérkezett, és már azelőtt benn voltak, minthogy mi oda
értünk volna. Szerencsére a hajó tényleg oda ment, és csak be kellett
huppanjunk, és már indultunk is. Nem volt rajtunk és plusz egy főn kívül senki
más utas a fedélzeten, így a gyerekek örömmel szaladgálhattak fel-le, és
nézelődhettek amerre csak akartak.
A campingnél aztán hűtőbe tettük azokat a gyümölcsöket amik
belefértek, és Orsi a gyerekekkel lement ismét a strandra, hogy kihasználják
nap még erős sugarait. Én felszerelkezve a bika kábellel a fejemet törtem, hogy
hogyan oldom meg a problémát. Idővel aztán vettem a bátorságot, és egy közeli
lengyel családot megkérdeztem, hogy segítenének-e.
Persze nem tudtak semmilyen
nyelvet, de csak elmutogattuk. Az ember először elkezdte kicsavarozni az
autójából az akkut, aminek nem sok értelmét láttam, de azt gondoltam, hogy
tudja, hogy mit csinál.
Mivel az akku önmagában nem indította el a kocsinkat,
mégiscsak vissza szerelte, és elgurult mellém, és járatva a motort,
megpróbáltuk a bikázást, ami újabb kudarcot hozott, majd mikor percek múlva is
ugyanez az eredmény várt, kezdtem kételkedni, hogy ez a valós hiba. Szerencsére
aztán mégis beindult, és ennek úgy megörültem, hogy nehéz volt nem látni
rajtam. Nagyon megköszöntem, és elindultam, hogy megjárassam a masinát.
Elmentem először tankolni, majd egy Lidl-be, végül pár
további közértnél is megálltam, hogy az ittlétünk alatt felmerült hiányokat
kitöltsem. Sajnos nem sok sikerrel, de nem teljesen eredménytelenül. Végül
hazaértem, és nem volt közben már problémám az autó újra indításával. Vettem
pár doboz hideg sört a lengyel szomszédnak, amit aztán nem akartak semmiképpen
elfogadni, de mivel én nem iszom ilyesmit, rájuk erőszakoltam.
Itthon aztán lementem a többiek után a strandra, és egy kis
lubickolást követve feljöttünk együtt, vacsorázni. Meleg dinnyét ettünk, ami
nem olyan király mint a hideg, de legalább jó minőségű volt.
Aztán még szőlőt
és finomságokat eszegettünk, majd elmentünk fürdeni, fogat mosni, és a sátorban
ismét mesét mondtam a gyerekeknek, ami egy folytatólagos történetté vált olasz
gyerekek nyaralásáról egy kis szigeten, ahol kincses térképet találnak, és
kalandokon át jutnak közelebb és közelebb a célhoz a felnőttek segítségével,
sok izgalommal tűzdelve. Nem volt gond az alvással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése