Mára már tradíció lett belőle, hogy Doki barátom nyaralójánál összejövünk a mostanra már családos régi barátokkal, és nagy zabálás mellett köszöntjük fel a vénülő Dokkmunkást.
Doki nyaralója egy nagyon csendes, majdnem holt Duna ág mellett helyezkedik el, és van elég hely az autóknak is, a grillezéshez is, a kerti játékokhoz is, és az ott alváshoz is.
A többnapos buli első napja a kanbuli rész szokott lenni, ami inkább az ivásról szól, de én ezt többnyire kihagyom. Nem bojkott, inkább a munkám miatt nem tudom megoldani. Való igaz, hogy az ivás nem vonz, de ilyenkor olyan könnyes kacagások szoktak lenni, ami nagyon hiányzik nekem.
A második napon húsmérgezés történik. Rekordokat dönt a megsütött, majd elfogyasztott hús mennyiség. Mindenki hozza a saját kis receptje szerinti pácolt húsokat, és bedobja a közösbe, hogy aztán jó hangulatban falatozzunk, kb. reggeltől estig.
Közben meg lehet szakítani az eseményt mindenféle evezéssel, madár lessel, rég nem látott barátokkal való eszmefuttatásokkal, a gyerekek legeltetésével.
A "felnőttek" (ÚrIsten... menet közben azzá váltunk?) szívesen belefolynak a gyerekek játékába, de Jenci Mókus, alias Doc, ezúttal is különösen. Magára vonja természetétől fakadóan az apróságokat, és megy a vadulás.
Persze a környezet nem a megszokott, így mindent ki kell próbálni. Lehet horgászni, fotózni, molnárkákat lesni a nád alatt a vízben, figyelni a vízimadarakat.
A gyerekeket mondjuk nem kell félteni (csak a rozsdás vasaktól a ház háta mögött). Mindenben megtalálják a mókát.
Itt éppen össznépi időtöréssel töltöttek el egy gyors 1-2 órát.
S aztán ránk esteledett, ami talán még izgalmasabb dolog. A tűz fénye engem is megbabonáz, és imádok órákon át bámulni bele, s nem tudok betelni a táncával, melegével.
Persze ha sül is rajta valami, és lehet táplálni, és néha fellobban valami belöttyenő zsírtól, és lehet hadonászni az izzó botvégekkel (biztonságos távolságban), akkor az kifogyhatatlan móka.
Az éjszakát a lurkók egymás hegyén-hátán, de mélyen végig aludták, bár ez nem csoda, hiszen teljesen lemerültek a telepeik.
Hogy Doki bátyó a tüzet már korán megrakta, vagy a lángok bűvöletében még nagyobb fanatikus nálam is, és egész éjjel őrizte, azt nem tudom, de reggel meleg étellel indítottunk.
Doki bácsi bundás kenyeret készített nekünk, ami nagyon érdekes látvány amíg a tárcsában lévő olajban serceg, de enni már nem nagyon akarunk belőle, hiszen olyan bizalmatlan a látvány. Persze ha már egyszer belekóstolt egy gyermek, azonnal szerelembe esik vele.
Na, és ott volt a mi titkos fegyverünk is. Kedves cukrász ismerősünk nem régen nyitotta meg a Suhajda Cukrászdát Budaőrsön, és olyan költeményeket készít, melyek hihetetlenül gusztusosak, különlegesek, és ami nekünk nagyon tetszik, hogy nem műanyagokból építkezik. Nyert is valami díjat az imént.
Elénekeltük a Boldog Szülinapot ennek a vénülő, nagy, mackós gyereknek, és közösen teszteltük le a finomságot. Idén is élmény volt, de sajnos idén is ütközött egy másik családi eseménnyel, így hamarabb indultunk haza a kelleténél.
Isten Éltessen Barátom !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése