Reggelire megettük a tegnap a péknél vásárol szezámmagos zsömléket (kicsit édeskés volt), és összekészültünk a strandolásra. Elég sok cuccunk lett, de mivel a part nincs messze, vállalhatónak tűnt. Mindenki megkapta a 30-as faktorú napkrémet, és kiballagtunk a plázsra.
Még nagyon kevesen voltak, s ugyan a homok nem égetett még, a nap már tűzött, bár nem tűnt gyilkosnak a sugár. Édua és Marci megtámadták a kis Hong-Kongból hozott szörfdeszkánkkal (kb. olyan méretű, mint egy wakeboard deszka) a tengert, amíg én felállítottam az új Dechatlonos fél-sátrunkat, amit eleinte kicsit luxusnak éreztem, de rá kellett jöjjek, hogy ez egy pompás kis találmány. Mivel ez is a kerekre hajlított kidobós változat, igen rugalmasan állt ellen a folyamatos keleti szélnek, a cövekekkel viszont jól rögzíthető volt, és bele tudtam tenni a féltettebb csomagjainkat, illetve mi is be tudtunk bújni a nap elől, bár erre ekkor még nem volt nagy szükség. Amire viszont igen, hogy itt biztonságosan lehet objektívet cserélni. Talán nem tudja mindenki, hogy a lencse csere az egyik legkényesebb feladat, mert ha por megy a finom mechanikába és a digitális érzékelőre, a gép tönkre mehet, a képen pedig látszódhatnak a szennyeződés nyomai. Itt a parton a szélben szálló finom homok pedig gyilkos fenyegetésnek számít. A sátor pedig elég komoly védelem ellene.
A környezet számos témát nyújt a „megjöttem-fotótól” a stock képeken át (üres part, dekoratív ritmikus elemek, kék ég, hullámos homok, tenger, játszadozó gyerekek, stb.) a családi fényképekig, és csak azért nem komolyabb divatfotókra gondolok, mert arra azért rá kell készülni, pedig a szélben lobogó haj, a végtelen horizont, lapos fények, stb., mind jó alapot adhatnának.
A gyerekek önfeledten játszottak órákon át. Bálinttal felmásztunk és lejöttünk többször egy sokszínűre festett vizi mentős toronyra, majd régi vizi bicikliket vizslattunk, aztán kicsit ismerkedtünk a vízzel, a hullámokkal, de nem kellett a témát kutatni, Marcinak pl.: annyira tetszett a meleg homok, hogy csak fetrengett benne órákig. Édua pancsolt inkább, de vagy egy fél órán át fényképeztem, ahogyan egy fehér kendővel táncolt, ami ezerrel lobogott a szélben körülötte. Idilli látvány volt.
Aztán hazamentünk ebédelni 11 körül, hogy a déli durva UV-t kihagyjuk, meg ne éhezzünk, és aludjunk egy kicsit. Sajtos tésztát és Bolognait ettünk, majd megpróbáltam Bálintot elaltatni, ami egy órán át nem ment, aztán Orsi leütötte, és 5 perc után már horpasztott. Ezt persze nem hiszem el, hiszen nekem nem akart elaludni. Mire elvileg ez megtörtént, én már rég aludtam, és mire felébredtem megint ébren volt, szóval szerintem nem is aludt. A gyerekek közben mesét néztek, és mesekönyvet hallgattak.
A csendes pihenő után ismét kivonultunk a partra egy fagyival a kézben (kisebbeknél ez nem korlátozódott egy testtájra). A szél iránya ugyan nyugatira változott, de a jellege most is az a kifújt, viszonylag erős, sárkányeregetésre alkalmas változat volt.
Nosza, össze is raktuk a piros háromszög sárkányt, és egy mozdulattal fenn is volt a tiszta kék égen. Nem kellett sok idő, már mindkét teljes spulni letekeredett, és messze felettünk táncolt a szélben Süsü.
A gyerekek is kipróbálták, noha nem volt olyan könnyű irányba tartani, de megoldották ők is. Párszor aztán lezuhant, nagyot csapódott a homokba, de sokszor felküldtük, és a szerkezete bírta.
A fények már laposak voltak, a nap heve nem volt teljes, de így is színünk lett. Szerencsére nem égtünk meg jelentősen. Kicsit strandoltunk, fotózgattam, de nem volt obi csere sátram, így csak lightosan.
Aztán visszaindultunk a szállásra, mert azt találtuk ki, hogy bemegyünk Ulcinj óvárosba, hogy ott találkozzunk Marcinak azzal az ovis társával, akiktől az Ulcinj tippet kaptuk. Visszaérve tetten értük a takarító nőt, aki nagyon kedves volt a gyerekekkel, és mindent szépen rendbe rakott, illetve felszerelte pár extrával az egyébként alacsony felszereltségű apartmanunkat (mosogatószer, szivacs, stb.).
Átöltözés után autóba ültünk, és elmentünk az óvárosba. Nem volt egyértelmű az odaút, mert a városrész meredek falú öbölben van, és egy út megy le igen kanyargósan a partra, amit véletlen azonnal megtaláltunk, de a helyi laza szabályok miatt nem volt egyértelmű, hogy melyik behajtani tilos irányba kell folytatni az utat ? Amerre a fizető parkolót ígérte, vagy amelyik távolodott a városközponttól? Végül megtaláltunk egy magaslati parkolót egy csodaszép beton emlékmű mellett, mely egy igazi kommunista maradék lehetett. A kb. 10m-es bomba szárnyakat ábrázoló tömbök 30m-rel az óváros felett elég jó tájékozódási pont volt. Innen leballagtunk, de ebből az irányból nem volt túl sok izgalmas a városban, nem volt sem hangulatos, sem szép. A szűk öbölben kis homokos part volt, de nyilván zsúfolásig tele a turistákkal nap közben, most meg csak az ápolatlan helyiek (vagy igénytelen túristák) lődörögtek.
Erősen kerestünk a szemünkkel a büfék meg gagyi árusok közt valami biztatóbb éttermet, hogy onnan csörögjünk rá Andiékra, hogy találkozzunk velük, majd mikor kiválasztottunk egy fa ácsolatú éttermet a vár alatt, akkor megpillantottuk Andiékat is, akik ugyanott vertek tábort egy vacsi erejéig. Nosza, mi is lehuppantunk, rendeltünk, a gyerekek pedig egymásra találva játszani indultak. Bálint és én bank automata keresőbe indultunk, amíg készült a vacsora, ami megint grillhús és shopszka saláta lett. Felmértem a környéket. Amerre sétáltunk, nem volt rossz, kicsit zsibongó, de több érdekes árussal tarkított meredek utca, egyre növekvő esti sétálóval.
Elég messze találtunk ATM-et, de megvolt a vacsi ára, és visszasiettünk elfogyasztani azt. A kaja már megint nagyon jó volt, és kisámfáztuk magunkat. Utána a gyerekek Andiékkal vattacukroztak egyet, ami után popsi törlő kendőkkel vakartuk le az arcukról a cukormázat, illetve egy órán át hordoztuk még a fapálcákat (talán erre nincs hurkapálcika, de kb.: 5x5mm-es fahasábokra pörgették fel a vattacukrot), mert kukát sehol nem látni. Valamiért nincs nagy szemét mégsem, de azért több, mint szükséges. Ahogyan egyre sötétebb lett, egyre szépült a város, eltűntek a beton és rozsda mogorva színei és felváltotta a sötétben világító fények romantikája.
A gyerekekkel kicsit nézegettük a műanyag géppisztolyokat, a tapsoló fülű elemes kutyákat, bizsukat és starndcucc árukat, majd Orisnak vettünk egy érdekes rucit (óccsóér’), aztán egy dinnylt holnapra, és haza indultunk, mert a gyerekek már nagyon fáradtnak tűntek.
Alig ültünk az autóba, mindhárom feje félre fittyent, és már nem láthatták, ahogyan magunk mögött hagytuk Ulcinj óvárosának fényeit. Itthon aztán behoztuk őket, és mindenki horpaszt csöndesen.
Jó éjszakát gyerekek, aludjatok jól ti is ! ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése