2012. augusztus 5., vasárnap

Édua 8, Marcika 6

Nem tudom, hogy jó vagy rossz hír, de ez a két apró gyermek bizony két nap és két év eltéréssel, egyszerre születtek.
 Ennek megfelelően tehát együtt készülődnek a születésnapjukra, néha közös, de nagy ajándékot kapnak, néha pedig olyan külön állót, melyekkel együtt is lehet időt tölteni.
A húsvéthoz hasonlóan erre az eseményre is már jó előre készültek, esténként kérdezték, hogy még hányat kell aludni, és álmaikban végig élték már, hogy milyen lesz, amikor megkapják azt, amit már olyan régen, annyira szeretnének.
Persze Orsi nagyon szemfüles, és borzasztóan figyel arra, hogy mit akarnak valóban, és hogyan lehetne ezeket ésszerűen megszerezni, és ennek eredményeképpen nagy öröm kísérte a gyerekek születésnapját végig.
Az ünneplésre a nagyiéknál került sor a szomszédban. Az izgatott gyerekek egymásba kapaszkodtak, míg a dal nekik szólt, majd remegő kézzel bontogatták ki a csomagocskáikat.
Lego láz van, és ennek eredményeképpen mindenki Lego-t kapott: Marcika egy nagy motort, Édua pedig egy cukrászdát, ami a húsvéti legókkal nagyon jól kiegészíti egymást, hogy a végén egy kedves kis városka épülhessen fel.
Marcika kedvence az eper torta, és nagyi ezt túróval olyan jól csinálja, hogy észnél kellett lenni, hogy mindenki megkóstolhassa, olyan tempóban fogyott.
A másik torta tiramisu volt, és ez sem lett rossz. Jól van na, faltunk !!!
A kellemes hőmérsékletben kiültünk a teraszra, és ott próbálgattuk az ajándékokat. Édua egy divat tervező készletet kapott egy barbie-val. Sablonokkal és félkész ruhákkal segítették a dolgát, és ő hosszan festette, dekorálta az öltözékeket, amik végül egyéni mintákban pompáztak. Édua imádja a kreatívkodást, minden ami koncentrációt igényel és alkotó készséget, neki nagyon fekszik.
Marcinak is volt másik ajándéka. Ő egy helikoptert is kapott Lego-ból, ami iszonyatosan bonyolultnak bizonyult. Este álltunk neki össze építeni, és éjfélig elmolyoltunk vele. Mire készen lett, ő már az igazak álmát aludta.
A motor összeépítésében én segítettem Marcinak, a spinzichu összeszerelésében Füles, a helikopter Orsi nevéhez fűződik.
Éduának is Orsi segített. A lányos házikó neki is nagyon bejött, így a csajok osztoztak a feladatokon.
Mikor elkészültek az építési rajz szerint a házikók és járművek, a Lego falu megelevenedett. A két nagyobb gyermek órákon át játszottak külön, majd együtt, egymás ajándékait csodálva.
A mókából persze Bálintot sem lehetett kihagyni, ott kotnyeleskedett minden részletnél. És ugyan nagyon féltették a sok apró alkatrészből álló építményeket a nagyok, az igazság az, hogy Bálint hímes tojásként bánt velük, és funkciójuk szerint forgatta, mozgatta az alkatrészeket.
Ez a kisfiú nagyon figyel a részletekre. Nem a fő mozdulatok figyeli csak el, hanem meglátja a finom részleteket is, és talán még az értelmét is érzi a viselkedésnek, látja a célját az apróságoknak. Lenyűgöző, hogy milyen pontosan tudja ismételni a nagyoktól látott dolgokat, és így nem tesz kárt.
Délután aztán ismét nagyiékhoz költöztünk egy közös pizzázásra, locsolásra, s megmutatni, hogy miket építettünk, rajzoltunk, dekoráltunk egész nap.
Nagyon tartalmas és boldog nap volt ez, és még hátra van mindkét gyermeknek az iskolai és ovis társak meghívásával a külön tartott szülinapi parti, melyen újabb élmények és ajándékok vártak rájuk.

Nincsenek megjegyzések: