2012. augusztus 6., hétfő

Évi és Füles esküvője

Nem tudok annyit írni, hogy ez a sok kép megfelelő olvasmányt kapjon. Így is megnyirbáltam, hogy ne legyen túlzottan sok. Így inkább most képriport következik.
 Pár szóba összefoglalnám azért, hogy miről is van szó:
 Évi (Orsi húga), és Füles összeházasodtak. Mi készítettük a gyűrűket, és én voltam a fotós.
 Reggel fodrásznál, majd sminkesnél kezdtünk.
 A szomszédban készülődés folyt, és a gyerekek is kivették a részüket.
 A készülődés hosszan tartott, majd megjött a vőfély, és a vőlegény.
 Kis verselgetés után a vőlegény megpillanthatta a menyasszonyt.
 Ezek után elmentünk pár közeli helyszínre, hogy fotózzunk.
 Amikor hazaértünk, elindult az esküvői menet a templomi szertartásra.
 A házasság kötés után kis fogadás volt.
 Innen elgurultunk a lagzi helyszínére, ahol sátorban volt a vacsora, majd a buli.
 Ugyan ránk csapott egy durva vihar, és dézsából ömlött a víz a sátor alá, de a násznépet ez nem tartotta vissza, hogy feltűrt ruhában ropja hajnalig.












































Nincsenek megjegyzések: