Névnapi csónaktúra (8. nap)...

A mai nap szépen indult. Ugyan aludtam volna még, de mikor három gyermek és egy szép feleség együtt énekelnek, téged ünnepelnek, akkor nincs helye heverészésnek.

 

A mai nap szépen indult. Ugyan aludtam volna még, de mikor három gyermek és egy szép feleség együtt énekelnek, téged ünnepelnek, akkor nincs helye heverészésnek. Névnapomra egy csíkos matróz pólót kaptam, mely éppen passzol az asszony, hasonló ruhájához, amit pár napja vettünk.

Orsi futva elment pékhez, majd gyors reggeli készülődést követően átsiettünk Jelsába, hogy a lefoglalt kis motoros hajónk fedélzetére léphessünk, és megkirándultassuk magunkat. Gyors vásárlás előzte meg a beszállást, ahol egy nagy gyűjtőnyi vizet vettünk, majd letöltötte nekünk Morpheus a hajóvezetési képzettséget, és már indulhattunk is.

 

Szépen kiberregtünk Jelsa kikötőjéből, és áthajóztunk a szomszéd öbölbe, ahol kikötöttünk a camping alatt. Nem volt egyszerű a horgonnyal hátulról, és a kötéllel szemből kifeszíteni a hajót úgy, hogy a a sziklák mellett hirtelen mélyülő vizet átugorva ki-be tudjunk lépkedni és pakolni, de elég jól sikerült. 

Aztán több fordulóval berámoltunk, s így a búvárcucctól a hűtő ládáig minden félével felszereltük magunkat. A frissen vásárolt, és frissen töltött fényképező akkum valahogyan a táskán kívül ragadva kapaszkodott, egészen addig amíg a hajóra lendítéskor el nem hagyta a fedélzetet, és buborékolva süllyedt a tenger fenekére… nagyon bántott, nem csak az új, és egyetlen feltöltött akkumat sajnáltam, de a környezetre ártalmas anyagokat sem hagytam szívesen ott, viszont nem láttam az esélyét, hogy kiszedjem… 

Mindenki sikerrel beszállt, és elindultunk észak nyugat felé, ahol egy kis szigetet láttam a térképen. Érdekes szikla képződményeket vagy különleges partot kerestem, hogy jó kis fotókat készíthessünk. Ehhez majdnem minden fotós cuccomat elhoztam, amiben szerencsére volt pár pótakku is, de ruhák, derítők, kendők, stb. dögivel.

Sajnos a part nem igazán szép, és a legtöbb helyen a kikötés is esélytelen, de hajózgattunk, és már ez is élmény volt, önmagában is. Először Édua volt a kapitány, majd Marci. Kormányoztak, adagolták a gázt, és hasítottuk a hullámokat.

 

Először meglátogattuk Vrboska hosszú öblét és kikötőjét, majd elindultunk a Zacevo sziget felé. Menet közben kifejezetten izgalmas lemezes sziklaképződményeket láttunk, melyek jó fotó témának, búvárhelynek, és esélyes kikötőnek tűntek, de itt is-ott is fürdőzők bukkantak fel, akiknek nem akartunk az arcába parkolni, főleg, hogy többségükről hiányzott a ruha.

 

Tettünk egy kört a kis sziget körül, ahol vagy esélytelen volt kikötni, vagy már többen állomásoztak lóbálva minden féle tagjaikat, szóval nem éreztük magunkénak a környéket, és így vissza hajóztunk a korábban említett érdekes partszakasz felé. Találtunk is egy olyan helyet, aminél laposan csúszott egy szikla a vízbe, és ezen ki tudtunk szállni.

 

A horgony nagyon jól beakadt, de a kötelet nem volt mire hurkolni. Viszont mivel a szikla nagyon csipkés volt, így szinte tépőzárként lehetett végig tekerni pár csipkén, hogy rögzüljön a hajócskánk. 

 

Árnyék nuku, így pár fotóval próbálkoztunk először, míg a gyerekek hideg szőlőt eszegettek, majd egy szikla szirten készített képsornál már nagyon pánikolt Orsi, hogy baja lesz az apróságoknak, így felhagytunk a fényképezéssel, és búvárkodni indultunk Éduával.

 

Valahogyan viszont víz ment a pipájába, és kemény hisztibe kezdett a vízben, kapálódzott, alig tudtam megnyugtatni. Kivittem aztán, és megnyugodott, de nem folytattuk az úszkálást.

Indultunk volna, de a horgony úgy beakadt a kövek alá, hogy semmilyen rángatásra vagy erőhatásra nem jött ki. Le kellett ússzak a fenékig, hogy kiszabadítsam, de szerencsére sikerült, és mehettünk tovább.

 

Jelsától keletre folytattuk az utunkat, és kellemes, de egyhangúbb part mellett haladtunk, míg egyszer csak egy apró kápolnát pillantottunk meg a parti sziklákra építve. Nagyon helyes volt, így arra vettem az irányt, és rá kellett jöjjek, hogy az öböl, melynek szélére építették, elég nyugodtan hullámzott, így alkalmas volt a lehorgonyzásra is.

 

Rögtön ezután nekiálltunk a piknikezésnek, és könnyű ebédet készítettünk puha kenyérből, sajtból, vajból, és gyümölcsökből. Bálint a ringatózástól elaludt Orsi hasán, így a gyerekekkel ettünk csak, majd mikor végeztünk, heverésztünk a hajókülönböző szögleteiben.

 

Később aztán a gyerekekkel a partra merészkedtünk, és kicsit sétáltunk a félsivatagos száraz növényes, sziklás horvát tájon. Megkerültük a kápolnát, fadarabokat kerestünk az esti fesztiválhoz, ahol a sheriffeknek pisztolyként alkalmas fadarabra volt szüksége.

 

Miután letudtuk a feladatot, még lett volna kedvem pancsolni, de a többieknek nem. Orsit rávettem egy újabb fotózásra, amihez a hajóval kellett manőverezzek a sekély vízben megbúvó éles sziklák közt a jó szög érdekében, neki meg egyensúlyozni és pózolni a csipkés és bazi kényelmetlenül éles sziklákon. 

 

Kicsit idegeskedtünk, de lettek talán jobb képek. Ezen a helyen nagyon jót sziesztáztunk, kellemes volt, már ezért megérte az egész hajóbérlés. Persze a horgony már megint úgy beakadt, hogy le kellett úszni érte, de sikerült kiakasztani.

 

Innen tovább indultunk keletnek, és az asszony vette át a kormányt, én pedig hátra dőlhettem. A gyerekek az orrban kialakított rekeszbe bújtak a mentő mellények és egyéb felszerelés mellé. Ott lapultak hosszasan. Mi nézelődtünk, és újabb szép partszakaszokat kerestünk. 

 

Valójában már nem találtunk olyant, ami felkeltette volna az érdeklődésünket, egy kivételével de ott már pont voltak, és pont abban a szikla fülkében, ami érdekesnek mutatkozott. Hamarosan megfordultunk, és elindultunk vissza a campingbe.

 

Újra kikötöttünk a camping hegyünk aljába, és a meredek sziklákon felkapaszkodva több körrel, nagy lihegve visszavittük a cuccainkat. Fürdés, átöltözés, átszerelkezés kezdődött, hiszen rövidesen már kezdetét vette a jelzai nyári fesztivál, amire napok óta készültünk.

Mikor lefelé ereszkedtünk, akkor vettük észre, hogy a kikötés tökéletlen lehetett, vagy a horgony mozdult el, mert a hullámok a hajónak néha egészen a sziklákra tették, és ez biztosan nem tett neki jót… noha nem folyamatosan csapkodta a csipkézett kőélre, de mégis sajnáltam. Szerencsére látható baja nem esett. Viszont könnyű volt beszállni, mert a parthoz simult az oldala.

 

Ezzel nem is volt gond, de már nem volt búvár cucc nálunk, sem fürdőruha, a horgony viszont beakadt.

Szerencsére rövidebb huza-vona után ki tudtam szabadítani, mert nem egy természetes kőcsipke alá szorult ahogyan korábban, csak egy mesterséges cső alá.

Tehát elindultunk, és mentünk Jelsa kikötőjébe, ahova velünk együtt érkezett a nagy Jadrolinia hajó. Hagytuk, hagy győzzön, és mi futottunk be másodiknak.

 

 Miután letettük a hajót, körbe jártuk a kis város kikötőjét, és figyeltük a legkülönbözőbb, bolond jelmezbe bújt helyit és turistát.

 A gyerekeken visszaköszöntek a helyi árusok maskarái, de mégis többnyire mindenkinek eltért a jelmeze. Volt sok kalóz meg katona, de macskákból és hawaii lányból sem volt kevés.

Különböző vetélkedők kezdődtek, lehetett lovagolni, volt arcfestés, amin mindkét gyermekem részt vett. Éduára pillangót festettek, Marci pedig egy nagyon vagány gyík lett, aminek a szeme akkor jelent meg, amikor a gazda test becsukta a szemét. Ilyenkor egészen ijesztő lett. Még a testfestő néni is lefotózta magának referenciának.

 Aztán ettünk egy kis ilyent itt, egy kis olyant ott, és megnéztük a vetélkedő gyerekeket, és mi is drukkoltunk nekik. A helyi zenekar egyre inkább bele erősített, de nem éreztük, hogy a gyerekek vonalán fog fokozódni még valami, így hazafelé vettük az irányt.

 

Így is jó későn értünk haza.

Éjjel lassan leengedett a matracunk, és végül csak a földre kerültünk, de nem ez volt a legrosszabb. 

 

Hajnalban egy olyan szélvihar hozott új időjárást, ami a sátrunkat pécézte ki, és elszaggatott 4 zsinórt is, noha olyan patentre volt feszítve minden irányból, hogy együttesen ezerrel kellett volna tartaniuk.

 

 Minden esetre nagy kómásan kimentem a kelő nap első fényében, és ruhaszárító zsinórral igyekeztem új pányvákat létrehozni, melyek eddig nem alkalmazott irányokból (fákra erősítve), de a szél irányával szembe szegülve rögzítik a sátrat.

 

Az elszakadt köteleket összecsomóztam, de reggelre ismét elszakított 2-t. Megpróbáltam én is egyet eltépni… esélytelen… hogy hogy sikerült neki, nem tudom, de a sátrat nem vitte el a szél, és én is nyugodtan tudtam már aludni, noha elég fáradtan ébredtünk, mikor a gyerekek az édes álom után, viszonylag korán ébresztgetni kezdtek bennünket.