Tehát kicsit fáradtan ébredtünk, de a gyerekek rendben
voltak, jól aludtak. Szélcsend, és napos idő várt. A tegnapról maradt
kenyerekből jót reggeliztünk, kakaóval, és a hűtőben lapuló finomságokkal. A
család lement a partra strandolni, én viszont itt maradtam, hogy a naplót írjam.
Később lementem én is hozzájuk, és pancsoltunk kicsit a tengerben, homokoztunk
a parton, és a gyerekek nagyon jól viselkedtek, hiszen már csak pár nap maradt
a nyaralásból, és csak az kap búcsú ajándékot, akivel nincs gond. Tehát egyre
fegyelmezettebbek, és ez látszik is rajtuk.
Ebédre visszajöttünk, és a korábban vett kolbászokat
sütöttük meg a grillen, miközben a gyerekek mesét néztek a „mesedobozon” (mobil
dvd). Érdekes módon a kolbász mindenkinek ízlett, és elfogyott, jó sok
kenyérrel együtt.
Utána pár órát sziesztáztunk a sátor mellett, majd
felkerekedtünk, hogy Jelsában kipróbáljuk a gumiasztalokat, és fagyizzunk
egyet. A szél viszont elkezdett egyre durvábban feltámadni, így indulás előtt
Orsival vagy fél órán át próbáltuk pókembertől szerzett technikákkal hozzá
növeszteni a sátrat a környező fákhoz. Egy egész spulni nylon zsinórt
felhasználtunk. Biztonságban remélve itt hagytuk a sátrat, és összemarkolva a
gyerekeket, elindultunk Jelsába.
A szél, jelentős volt, így ennek megfelelően készítettem elő
pár kendőt és ruhát, hátha tudunk fotózni, viszont a nap elbújt, így nem sok
esélyt láttam arra a képre, amit már érkezésünk óta szerettem volna meglőni.
Jelsában ugyanis egy kis patak felett szoros egymásutánban következik 4 híd, és
ez különleges adottság, hogy remek hidas képeket készítsünk.
Fél úton vettünk egy pár óriás palacsintát a gyerekeknek,
majd folytattuk az utat. Jelsába érkezvén már láttuk, hogy nagy hullámok
csapkodják a partot. A városka szélénél kimentünk a mólóra, és készítettünk pár
hajröppenős képet, lobogó kendővel súlyosbítva.
Aztán egy fagyi mellett elballagtunk az egyik ABC-be, majd
gyümölcsöt vettünk, és a gyerekek kipróbálták a helyi gumi asztalokat a
parkban, ahol a hidak is feszülnek a patak felett. Így amíg ők ugráltak, majd a
szomszédos játszótéren múlattak, mi készítettünk néhány képet a hídon, ha nem
is olyan megoldásokban, ahogyan eredetileg terveztem.
A nagy szél hazaűzte a turistákat szállásukra, és így
kevesebb árus és mutatványos volt a kikötői sétányon is. Minket sem tartott sok
dolog ott, de még megvettük a gyerekeknek a búcsú ajándékokat, mert mi már
sejtettük, hogy az idő nem fordul jobbra, és nem lesz már feltétlenül módunk
újra jönni.
Édua egy fülbevalót nézett ki, ami nagyon tetszhetett neki, mert
hosszan-hosszan ölelgetett bennünket amikor végre az övé lett (bár megkapni
csak hazainduláskor fogja). Marci minden ellenérvünk ellenére egy pisztolyt
választott. Nem akarjuk tiltani, de minden ellenérzésünk és negatívumra meg
tudjuk tanítani az eszköz birtokában.
Mindegy, megvettük, hiszen az alku úgy
szólt, hogy ha jól viselkedik a nyaralás alatt, akkor tetszőleges (bizonyos
korlátok közt) ajándékot választhat. Végül is komoly jellemformáló ereje van
szerintem ennek az egy hetes „Legyél jó, mert nincs búcsú ajándék” mondatnak
úgy, hogy állandóan együtt vagyunk, és látjuk, hogy hogyan akarnak elfajulni a
játékok veszekedéssé a tesókkal, hogy mire, hogyan reagálnak a gyerekek, és nem
csak bizonyos frissességi szint mellett, bizonyos napszakokban látjuk őket.
Marci az egy hét alatt, sokat változott, a vége felé valóban jó gyerek lett, a
kezdeti mindenen megsértődő, és durcázó gyermekhez képest. Jobban kezelte a
helyzeteket, és mi is őt. Összeforrt a csapat, mindenkinek jót tett, de talán
nekem a legjobban, aki alig látom őket.
Haza indulván még megtorpantunk egy helyi „home made”
borosnál, ahol ízelítőt kaptunk a portékájából, és egy pici palack helyett
egyből 3-at is a kosárba klikkeltünk. No, de innen már nem volt megállás, jó
hangulatban, de viharos szélben mentünk hazafelé tovább.
Otthon első dolgom a kötelékek ellenőrzése volt, és nem
váltam nyugodtabbá, amikor megláttam, hogy több kötél újra elszakadt, illetve a
szél egyre csak erősödik. Újabb fél órát küldtem a sátor megerősítésére. A
szárítókötelet is levágtam, hogy újabb feszítési pontokat adjak a sátornak, a
cövekeket több helyen megdupláztam, volt ahol tripláztam, és kövekkel terheltem
le, hogy ne akarjanak távozni.
Máshol a
teraszok párkányainak szikla szegélyeihez tettem puhább elemeket, hogy ne
nyírják el a köteleinket az állandó mozgással. Most remélem stabil. Azt hiszem
az egyik legszerencsétlenebb helyzetbe vagyunk a campingben, mert hatalmas a
sátor, az egész kiterjedése derékszöget zár be a szél irányával, és mindezt a
camping legszelesebb helyén (végig jártam, tudom). Szerencsére vannak fák, ha
már a talaj alig-alig cövekelhető. Kb. úgy kerestem a leverési pontokat, mint
az orvos a tüdőt hallgatja a sztetoszkóppal.
Két ütés ide (nem megy), két ütés
ide (nem megy), két ütés ide, túl könnyen csúszik, amíg meg nem találtam a
megfelelő, vagy elfogadható megoldásokat. Több cövek eltört, vagy
eldeformálódott. Többségüket helyre hoztam „Thor” segítségével, de néhányat már
nem tudtam. Minden fennmaradt cöveket felhasználtam, és a zsinórból sem maradt
plusz. Orsi közben összerámolt, és felkészültünk arra, hogy ha másnap sem lesz
szép idő, akkor egy nappal hamarabb indulunk haza.
Jó kis nyaralás volt, köszönöm az én kedves
feleségemnek, hogy megszervezte, hogy rábeszélt, hogy kibírt minket, és az én
extra ötleteimet. Nagyon élveztem. Köszönöm !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése