Harmadik nap Dél-Francia országban

Ma valamiért kicsit hűvösebbnek és borúsabbnak indult a nap, de nem ijedtünk meg igazán. Miután nagyot reggeliztünk az Éduával vásárolt baguette-ekből, és elegendő szendvicset is készítettünk, elindultunk Antibes-be (Cannes mellett), ahol az ország legnagyobb delfináriuma működik, de van orka show és fóka, meg minden. 

A campingtől párszáz méterre sajnos azonnal abba a dugóba ütköztünk, amivel tegnap másfél órán át küzdöttünk, így nem csoda, hogy minded megoldással igyekeztem kikerülni. Találtam is egy utat, ami bíztatónak tűnt, de korán fordultam az autópályát határoló hegység felé, és így egy fél-egyórás hegyvidéki túrát kaptunk, ahol figyelni kellett a gyerekek hányingerére, viszont csodaszép tájakat láthattunk, kedves, turistáktól kevésbé sújtott formában.

Végül csak rátaláltunk az autópályára, ahol egész rövid volt az út a célunkig. A dugó itt sem maradhatott el. Szerintem az olaszok azt hiszik, hogy a zsúfoltság a normális, és a franciák meg azt, hogy a dugó normális. Minden napszakban és helyszínen meg lehet ezeket találni, és nem tesznek ellene látszólag.

Na, mikor már majdnem megérkeztünk, és már bármely pillanatban ott lehettünk volna, akkor egy lezárt útszakasz zárta el előttünk a célegyenest, ahonnan rendőrök fordítottak vissza. Kerülő utat kerestem, de az is le volt zárva. Közben tömegek dőltek abból az irányból. Szinte biztos voltunk benne, hogy valami bomba riadó miatt épp most ürítik ki a környéket, és mivel nem tudtunk a sorakozó autók és keskeny utcák miatt leállni, még megkérdezni sem tudtuk.

Aztán jó messze, csak leparkoltunk, és elmentem futva valami választ találni, de valahogyan csak eloszlott a nép, és olyan messze kerültünk a lezárt szakasztól, hogy úgy döntöttünk, hogy valahogyan közelebb megyünk mégis, és mégsem megyünk haza azonnal, egy kérdést csak megér már, hogy miért nem, és mikor igen ?

Legnagyobb megdöbbenésemre viszont ott ahol az előbb még tömegek álltak, és rendőr hadak dolgoztak, most már semmi és senki. Mintha a Truman showban kijátszottam volna a rendezőt… (Valszeg sportesemény volt egyébként a közeli golfpályán, és annak lett vége, vagy nem tudom.) Lényeg, hogy eljutottunk a tengeri parkig, ahol egyébként csúszda park meg egy csomó, hasonló dolog is volt. Oda nem terveztük bemenni. Megvettük a méreg drága jegyeket (mások havonta élnek ennyiből), és nagy várakozásokkal mentünk be, hogy csodás tengeri teremtmények harmonikus táncát élvezhessük.

Szerencsére az élmény –ha nem is mondom, hogy ennyit megért- de mindenképpen jelentős volt. Egy állatkerthez hasonló környezetbe csöppentünk, ahol sűrűn követték egymást az előadások. Először oroszlán fókákat lestünk, ahol elég kicsi volt a tribün, és küzdeni kellett a helyekért.

Nem annyira értettem, hogy miért írják ki, hogy „attention:Splash”, de konkrétan olyan számot adtak elő a fókák, aminek az egyik fő szempontja a néző közönség frissítése volt. Mindenhonnan folyt a víz, a hajunkból, a ruhánk ránk tapadt, de nem csak nekünk, 180 fokban mindenkiről körben a medence körül. De nem volt ez rossz, érdekesnek találtuk.

A következő bemutató a delfinárium volt. Na, az egy nagy stadionnak felelt meg, és volt hely az első sorban is amikor odaértünk.

  

Kényelmesen berendezkedtünk, jó szögből figyelhettük az egészet. Az előadás nagyon tetszett mindnyájunknak.

Először is nagyon vidám volt. A zene alatta lendületes, kellemes, az idomárokról sütött, hogy imádják csinálni, és majd kicsattantak, vigyorogtak, táncoltak, és a delfinek… a világ csodái. A gyerekek beléjük szerettek.

Innen sietve mentünk az orkák aquáriumához, ami egy hatalmas medence volt, egy még nagyobb stadionban. 

Olyan felépítése volt az egésznek, hogy nem csak a víz színét lehetett látni, de oldalról is vagy 5-8m mélységet, így nem csak a kiugró busz méretű állatok voltak megpillanthatóak, de az is, ahogyan a víz alatt suhantak.

Egészen elképesztő, hogy ez a hatalmas test, milyen csodás könnyedséggel suhan a vízben.

Az orkák kicsit rockosabb zenét kaptak, látszott, hogy nem olyan „puhapöcs” téma, mint a delfinek.

Nagyok, veszélyesek, vadak. Mégis tapintható volt az idomárok rajongása, és a kardszárnyú delfinek precíz figyelme is.

Engem az a rész érintett meg, amikor az egyik lány lement a medence szegélye mellett a víz szintje alatti külső oldalon, azaz a víz szintje alatt szaladgált, az orka pedig vele együtt úszott, és úgy figyelte, hogy mi a feladat, és úgy cicáztak.

Tényleg olyan volt, mintha szerelmesek lennének, és kiskutyaként követte a gyilkos bálna a lány minden apró kézmozdulatát. Levitt a felszínről egy kis levegőt a szájában, és „eldobta” a buborékokat, odabújt az üveghez, és együtt táncoltak, a lefekvő lányhoz feküdt, az orrukat összedugták, és egy csomó megkapó pillanat volt.

Nem hittem, hogy a kardszárnyú ilyen okos, szerintem érzelmes is, mozgékony, ragaszkodó tud lenni. Annak ellenére, hogy a delfin show volt talán a legmozgalmasabb, és a delfineket alapból lehet imádni, az orka show volt a legmeglepőbb, és emiatt a delfinekkel egyenértékűen érdekes.

A gyerekek is egészen odavoltak. Ezután már kezdett esteledni, de még elmentünk egy újabb fóka show-ra, ahol akrobatikus mutatványokkal kápráztatták el a kisebb termetű állatok a nézőket.

Itt szerintem több volt a sztori és a show, mint az ügyes, lenyűgöző trükk, de így is nagyon tetszett mindenkinek, hiszen egészen más képességeket mutattak be a fókák, mint a delfinek.

Külön fűszerezte a műsort, hogy egy a teljes esemény alatt a parton lustálkodó példányról kiderült, hogy nem simán lustálkodik, de újszülött babáját óvja, és szoptatja.

Miután lefutott a műsor, akkor döbbent erre a nép, és körül vette azt a részt egy kisebb tömeg. A fókamama egyik úszójával a napot takarván, szoptatta a kicsinyit. Nagyon kedves, megkapó pillanat volt.

Innen elballagtunk megnézni a cápákat és nagyobb teknősöket egy víz alatti alagútban ballagva, de volt ott nagy hajó makett kiállítás is, ami hasonlóan érdekes volt.

Aztán még a jegesmedvét is meglátogattuk, amiben az volt az érdekes, hogy nem 20m-ről lehetett látni egy lusta koszos-fehér kupacot, mint Bp-en, hanem egy üveglap választott el a hatalmas állattól, aki aktívan játszott a jéggyártó gép alatti hókupacban. A talpát az üvegnek nyomta, és úgy rágott valami műanyag játékot, máskor meg fejest ugrott a hóhegybe. 

Volt egy nagy, ugyancsak üveggel lezárt, azaz keresztmetszetében látható medence. Egy vizes úszó rész, amiben jó lett volna látni őket, de az üres volt sajnos. Viszont láttunk még egy medvét a száraz kifutón. Az éppen kapott valami ennivalót, és azt marcangolta.

Meglátogattunk egy játszó teret benn, még megnéztünk rájákat, pár további fókát és hasonlókat, de ezek már a záró akkordok voltak, mert zárt a park, és a gyerekek is energiájuk végén voltak, főleg Bálint, aki azonnal bealudt az autóban.

Hazafelé beállítunk a franciák nemzeti sportjába, és együtt araszoltunk egy szakaszon, de szerencsére nem követtük a fő csapásirányt. Mostanra kezdjük érezni, hogy merre kell menni, és könnyedén haza találtunk. Valahogyan nem jó irányba mozdul az időjárás.

Lehet, hogy holnap bicajt bérlünk, mert nem biztos a strand idő. Hazaérve nagy szél fogadott. Jelentős mértékben cibálta a sátrat. Kicsit megerősítettem újabb cövekekkel, újabb zsinórokkal, vacsiztunk, meséztünk, és elaludtunk. A szél nem tudott kifogni rajtunk, össze sem lehetett hasonlítani a tavalyi borával.