2014. április 6., vasárnap

Ötödik nap Dél-Francia országban

Ébredés után elbicajoztunk a pékhez Éduával, és Bálinttal. Megvettünk, amit tudtunk, és gyors reggelit dobtunk. Nem álltunk neki szendvicseket készíteni, inkább hamar indultunk, mert délelőtt még rendelkezésünkre álltak a bringák, megpróbáltuk kihasználni. Rövidesen már az egész család tekerte a drót szamarakat a napsütésben.
Észak felé indultunk, Grimaud felé, ahol tegnap este kincset találtunk, de most nem álltunk meg ott, hanem folytattuk az utunkat Saint Maxim felé. Menet közben campingek sorát fedeztük fel, de egyik sem ért fel külsőre a miénkhez. Árnyékmentes, poros, bár biztosan olcsóbb helyek voltak. Tegnap hazaérkezés ellőtt láttunk egy hívogatót, az lehet, hogy jó volt, de így a part mentén nem láttunk egyet sem, amit érdemes lett volna kipróbálni. 
Minden esetre lehet komoly igény a campingre, ha ilyen sok van. Az út part felőli oldalán tekertünk. Az úton a masszív dugó már így reggel is jellemző volt. A túloldalon villák, magánházak és apartman telepek sorakoznak, nagyon igényesen, szépen épített környezetben, virágzó növényerdőben telepítve.
Szép meg minden, de még mindig nem értem, hogy ez a környék mitől a Cote d’Azure, mitől híres. Orsi azt mondogatja, hogy mindent megad egy jól megválasztott Horvát tengerpart, amit ez. Ha nem is igaz ez annyiból, hogy itt nem a beton és rozsdás vas a jellemző, hogy a horvát kietlenséggel szemben itt mindenhonnan omlik a virág, viszont a dugó, a drágaság, a zsúfoltság, a part közepes jellege, stb. egyáltalán nem emeli ki számunkra, mint nyaralóhelyet.
 
Lehet, hogy a fiataloknak bulis, lehet, hogy a pénzeseknek kalandos, de mi értetlenül állunk a hely hírével szemben. A bicajozás viszont kellemes volt. A meleg levegő körbe simogatott, miközben a bringák csengőjének különböző hangjaival igazi koncertet csengettyűztünk a gyerekekkel.
 
A bicikli út itt is védett volt, és nyugodtan tudtunk kerekezni a parttal párhuzamosan, noha a sűrű beépítettség miatt alig láttuk néha a vizet. Aztán eljutottunk egy kis öbölhöz, ahol egy apró világító torony, és egy híd, már korábban is felhívta magára a figyelmemet. Gondoltam jó terep lehet fotózni. Itt leláncoltuk a bringákat, és strandoltunk kicsit.
Medúzákat találtunk a partra sodródva. Zselés, átlátszó testüket a gyerekekkel jól megnézegettük. Marci homok várat épített, Édua kagylót és kavicsot keresett, Bálint pedig szépen elvolt, de tulajdonképpen nála soha nem tudni, hogy mivel.
Aztán a megfelelő időpontban haza indultunk, hogy délre le tudjuk adni a bicajokat. Mi pontosak voltunk. Ezek után kimentünk a strandra a medencéinkhez, mely töretlenül vezeti a népszerűségi listát. Itt megéhezésig el is voltunk.
Ugyan a tornamajom animációs programjáról lemaradtunk, de hosszan pancsiztunk a gyerekekkel a gyerek medencében is a csúszdákon, pumpás vízi játékokkal, miegymás, és a nagyobb medencében is, ahol Édua megtanult fejest ugrani, és Bálint is biztonsággal közlekedik a mély vízben úszkálva a kerek úszógumijával.
Ebédre Orsi curry-s husit készített nekünk rizzsel. Nagyon népszerű volt, de még így is maradt. Jól megteltünk, és a sátor előtt elnyúltunk a fűben. Én Orsi pocakján el is aludtam, és csak félig emlékszem rá, hogy ők visszamentek a medencéhez, amikor én még mindig agonizáltam a kiterített pokrócon.
Nem voltak ott sokat, de ennyi idő alatt magamhoz tértem, és rendet raktam. A visszaérkező családdal összekészültünk, hogy elinduljunk valami újat látni.
A közeli Grimaud-i vár mellett döntöttünk, ami kis középkori faluként a szomszédos hegy csúcsán magasodott. Előtte megálltunk gyümölcsöt venni egy Lidl-ben, ahol az árak nem voltak igazán elszálltak.
Utána elmentünk Grimaud Village –ba, ahol a szűk utcákon kanyarogva alig találtunk parkolót. Mikor megérkeztünk, felmentünk az erdős, ligetes kaptatón, meredek lépcsősoron a hegycsúcsra. Olyan ez, mint Sümeg, csak erdőseb, és sokkal kisebb. A vár inkább torony, de helyben már látni, hogy nem egy, hanem több épület együttese volt.
Kár, hogy nagyon romos, és nem maradt belőle sok, mert különleges lehetett eredetileg is. A megmaradt lépcső kezdemények a föld színének magasságában, az ablak részletek, egy otthont körvonalaztak, ami izgalmassá tette a múlt valós formáját, de nem igazán lehetett kivenni mégsem, hogy milyen volt igazából.
A romokból láttuk, hogy szimfonikus előadás készülődik a faluban, és hófehér díszegyenruhában érkező tengerészek érkeztek egymás után. Ezt nem vártuk meg, ahogyan nem néztük meg a parkolón és temetőn túl látott szélmalmot sem, mert a nap a horizont mögé hanyatlott, és látszott, hogy rövidesen sötét lesz.
A fotózásra már nem volt megfelelő a fény, és a gyerekekkel a séta kapcsán folyamatosan küzdeni kell. Hol az egyikkel, hol a másikkal. Bálint még nem akar eléggé kitartóan sétálni, Marci elég lusta, ő azért nem, Édua meg kitalál dolgokat, amin lehet hisztizni, így egy idő után már tényleg nincs kedve az embernek őket azzal szívatni, ami őt érdekli, inkább a kisebb ellenállás felé mozdulva, olyan programot keresünk, ami inkább őket érdekli, és lemondunk a minket izgatóról.
 
Még pár utcácskát felfedeztünk a környéken, de aztán autóba ültünk, és tovább álltunk. Ismét Port Grimaud-ba mentünk, ahova tegnap este bringával. Autóval nem lehetett bemenni, így egy külső parkolóból sétáltunk át, ami így este 8 után is fizetős volt persze.
Fagyizni mentünk első sorban, amivel nem is volt gond, tele volt fagyizókkal a kis település, bár nem kiemelkedőkkel. Amíg elnyalogatták a srácok a desszertet, a főtéren néztünk a minden parkban jellemző Petangosokat.
A kis településre hidak vezettek be, és ezeknél közlekedési lámpák szabályozták a nem létező autóforgalmat, viszont a lámpák működtek. Így Bálint szigorú vezénylése szerint, csak zöld jelzésnél mehetünk át a hidakon. Így jöttünk ki a faluból, és hazatértünk, ahol már nem csináltunk újabb programot magunknak, hiszen késő éjjel volt már. Alvás.

Nincsenek megjegyzések: