Reggel mókus zajára keltünk. A fenyőkön valami olyan zajt
adott a körme, mintha vízben csobogna valami, de Orsi szerint valami másik
bolygó hangjaként. Marci és Sugi mama kíváncsian figyelték, a többiek még
aludtak. Aztán lassan ébredezett mindenki, és Marcika mindenkinek elmesélte a
különleges élményét.
A reggeli után a gyerekek elmentek játszóházazni, és egy
gyors pakolás és szendvicskészítést követően felszerelkeztünk a mai napi
túrához. A gyerekek indulás előtt kaptak egy-egy érmét, hogy választhassanak
maguknak egy automatából egy-egy golyót, amiből random felfújható játék volt
kinyerhető. Sajnos mindenki fegyvereket kapott, így lett két hatalmas kétfejű
szekercénk és egy másfél méteres baseball ütőnk. Ezzel aztán lehetett egész nap
verekedni.
Kicsit rövidebb utat terveztünk, ahol este marad idő
strandolni és csúszdázni. A Ponte du Gard-hoz indultunk, ami egy hatalmas ókori
vízvezeték Arles mellett. Az út nem volt hosszú, és a megtalálás sem volt
bonyolult.
Mivel minden horror összeg, és ide felépítettek egy nagy színpadot
meg egyéb olyasmit, ami nekem nem hiányzott egy természeti szépséghez és egy ókori
emlékműhöz, nagyon reméltem, hogy nem kérik el az egyik falon látott
összegeket, mert annyiért tartsák meg maguknak a látványosságukat. Szerencsére
viszont nem állt sehol vámos, és elsétáltunk a háromemeletes hídig.
A vízben pancsolni terveztünk, de meglehetősen hideg volt,
és így csak belegázoltunk, de nem merültünk meg. készítettem pár képet, a
gyerekekkel kicsit kalandoztunk a környékbeli sziklákon, felmentünk a hídra, de
nem volt igazán különös.
Sugi ezt másképp gondolhatta, mert hosszan fotózott. A
vizit így több mint két óra volt. Mi már nagyon mentünk volna. Amikor beültünk
az autóba, na akkor derült ki, hogy mégis durván lenyúlnak.
A parkoló díjba
volt építve a belépő. 2 óra parkolás 6000Ft. Na, azért csak sikerül nekik
elrontani az ember kedvét… Valahogy úgy érzem, hogy ezek itt Provence környékén
úgy gondolkodnak, hogy egyszeri vevőlehúzás megy, úgysem jönnek vissza még
egyszer. És tényleg így lesz.
Innen egy olyan kis faluba indultunk, ahol középkori
környezetet alakított ki magának egy család, és ebbe a hangulatba engednek
betekintést. Ezt sem volt nehéz megtalálni, bár már körülményesebb. Amióta van
jó kis iGo-nk, minden könnyen megtalálható.
Az autó beépített gps-szével
valszeg mindez esélytelen volna. Jó hosszan kalandoztunk a földek közti kis
utakon, mire megleltük a tanyát.
A család udvarából nyílt egy pajta, ahol be lehetett fizetni
a belépőt, de mi éppen akkor érkeztünk, amikor az udvarra épített hatalmas,
vaskos, repedezett fa rudakból épített lelátón egyre többen ültek le várakozva,
így mi is közéjük ültünk. Nemsokára aztán megjelent egy középkori paraszt
ruhába öltözött emberke, aki hosszan mesélt a megjelent közönségnek arról, hogy
milyen különleges történetet fognak előadni.
Ezek után ahhoz képest nagyon profi előadást láttunk, hogy egy
család szervezésében került színpadra. Jó zenékkel, különleges orgánumú
hangokkal szinkronizálva (franciául), festett hátterekkel, páncélos lovaggal
(műanyag sisakkal :-D) előadtak egy történetet, amiben a parasztot roppantul
zavarja a földesúr uralma.
Dolgozik, mint a güzü, de végül felkel ellene, és
alul marad, de nem marad a fenekén, és talál valami kardot, amivel harcra kel
ellene, és a lovag így nem levágja, hanem kiemeli harciassága és rátermettsége
okán. Nem volt rossz.
Sugi mama ezek után meghívta a gyerekeket Suzinál egy
palacsintára. Suzinak inkább a gonosz banyát kellene játszania a kalandban
maszk nélkül. Eddig a legrondább nagymama volt a környéken, de a palacsinta
rendben volt.
Közben újabb pávát találtunk, ami miatt hosszan szünetelt a konzumálás.
Az étkezés után hezitálva, hogy végig járjuk-e a kiállítást, az előtérben
látható shopban időztünk, ahol újabb antik hatású eszközök tetszettek meg a
lányoknak, és volt is amit megvásároltak szuvenyír gyanánt.
Édua közben a
nyitott ajtón át beslisszolt egy kovácsolás előadást nézni. Úgy döntöttünk,
hogy a legizgalmasabb részt már láttuk, a múzeum (franciául) kevésbé kötné le a
3 gyereket, szóval inkább haza indultunk, Éduát is kinyertük a zárt ajtók
mögül. Pedig nagyon tetszett neki, valamiben épp aktívan részt vett, amikor
kihívtam.
Megálltunk egy bevásárló központban, vásároltunk vacsinak
valót és egyebeket, majd elindultunk, a tegnapihoz hasonlóan, egy nagy vihart,
és villámokat kergetve. Hazafelé hárman is bealudtak, és lemaradtak a felhőszakadásról,
amin keresztül mentünk. Az autópálya forgalma kb. megállt, de onnantól, hogy
újra tudtunk haladni, hamar hazaértünk.
Sajnos a megtorpanás, a vásárlás, és a lehűlt levegő
megakadályozta, hogy este még strandoljunk. A gyerekek még hosszan játszottak a
játszótéren, és este volt még minidizsi is, és jót vacsiztunk anyuci
jóvoltából.
Fürdés és átöltözés után anyu ma este is hosszan mesélt a Rumini c.
kalandregényből a gyerekeknek, egy kisegér kalandjairól a középkori tengeri
utazásáról, kalózokról, kereskedőkről, királyokról és rabszolgákról, amit
minden este várnak a srácok, követve a történetet. Sajnos a színpad ma is
éjfélig üzemelt. Ez sokat levon a hely varázsából, szerencsére viszont csak
nekem, mert a nagyobb gyerekek könnyen elalszanak a zaj ellenére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése