2014. április 7., hétfő

Tizedik nap Dél-Francia országban

Reggel mókus zajára keltünk. A fenyőkön valami olyan zajt adott a körme, mintha vízben csobogna valami, de Orsi szerint valami másik bolygó hangjaként. Marci és Sugi mama kíváncsian figyelték, a többiek még aludtak. Aztán lassan ébredezett mindenki, és Marcika mindenkinek elmesélte a különleges élményét.
A reggeli után a gyerekek elmentek játszóházazni, és egy gyors pakolás és szendvicskészítést követően felszerelkeztünk a mai napi túrához. A gyerekek indulás előtt kaptak egy-egy érmét, hogy választhassanak maguknak egy automatából egy-egy golyót, amiből random felfújható játék volt kinyerhető. Sajnos mindenki fegyvereket kapott, így lett két hatalmas kétfejű szekercénk és egy másfél méteres baseball ütőnk. Ezzel aztán lehetett egész nap verekedni.
Kicsit rövidebb utat terveztünk, ahol este marad idő strandolni és csúszdázni. A Ponte du Gard-hoz indultunk, ami egy hatalmas ókori vízvezeték Arles mellett. Az út nem volt hosszú, és a megtalálás sem volt bonyolult.
Mivel minden horror összeg, és ide felépítettek egy nagy színpadot meg egyéb olyasmit, ami nekem nem hiányzott egy természeti szépséghez és egy ókori emlékműhöz, nagyon reméltem, hogy nem kérik el az egyik falon látott összegeket, mert annyiért tartsák meg maguknak a látványosságukat. Szerencsére viszont nem állt sehol vámos, és elsétáltunk a háromemeletes hídig.
A vízben pancsolni terveztünk, de meglehetősen hideg volt, és így csak belegázoltunk, de nem merültünk meg. készítettem pár képet, a gyerekekkel kicsit kalandoztunk a környékbeli sziklákon, felmentünk a hídra, de nem volt igazán különös.
Sugi ezt másképp gondolhatta, mert hosszan fotózott. A vizit így több mint két óra volt. Mi már nagyon mentünk volna. Amikor beültünk az autóba, na akkor derült ki, hogy mégis durván lenyúlnak.
A parkoló díjba volt építve a belépő. 2 óra parkolás 6000Ft. Na, azért csak sikerül nekik elrontani az ember kedvét… Valahogy úgy érzem, hogy ezek itt Provence környékén úgy gondolkodnak, hogy egyszeri vevőlehúzás megy, úgysem jönnek vissza még egyszer. És tényleg így lesz.
Innen egy olyan kis faluba indultunk, ahol középkori környezetet alakított ki magának egy család, és ebbe a hangulatba engednek betekintést. Ezt sem volt nehéz megtalálni, bár már körülményesebb. Amióta van jó kis iGo-nk, minden könnyen megtalálható.
Az autó beépített gps-szével valszeg mindez esélytelen volna. Jó hosszan kalandoztunk a földek közti kis utakon, mire megleltük a tanyát.
A család udvarából nyílt egy pajta, ahol be lehetett fizetni a belépőt, de mi éppen akkor érkeztünk, amikor az udvarra épített hatalmas, vaskos, repedezett fa rudakból épített lelátón egyre többen ültek le várakozva, így mi is közéjük ültünk. Nemsokára aztán megjelent egy középkori paraszt ruhába öltözött emberke, aki hosszan mesélt a megjelent közönségnek arról, hogy milyen különleges történetet fognak előadni.
Ezek után ahhoz képest nagyon profi előadást láttunk, hogy egy család szervezésében került színpadra. Jó zenékkel, különleges orgánumú hangokkal szinkronizálva (franciául), festett hátterekkel, páncélos lovaggal (műanyag sisakkal :-D) előadtak egy történetet, amiben a parasztot roppantul zavarja a földesúr uralma.
Dolgozik, mint a güzü, de végül felkel ellene, és alul marad, de nem marad a fenekén, és talál valami kardot, amivel harcra kel ellene, és a lovag így nem levágja, hanem kiemeli harciassága és rátermettsége okán. Nem volt rossz.
Sugi mama ezek után meghívta a gyerekeket Suzinál egy palacsintára. Suzinak inkább a gonosz banyát kellene játszania a kalandban maszk nélkül. Eddig a legrondább nagymama volt a környéken, de a palacsinta rendben volt.
Közben újabb pávát találtunk, ami miatt hosszan szünetelt a konzumálás. Az étkezés után hezitálva, hogy végig járjuk-e a kiállítást, az előtérben látható shopban időztünk, ahol újabb antik hatású eszközök tetszettek meg a lányoknak, és volt is amit megvásároltak szuvenyír gyanánt.
Édua közben a nyitott ajtón át beslisszolt egy kovácsolás előadást nézni. Úgy döntöttünk, hogy a legizgalmasabb részt már láttuk, a múzeum (franciául) kevésbé kötné le a 3 gyereket, szóval inkább haza indultunk, Éduát is kinyertük a zárt ajtók mögül. Pedig nagyon tetszett neki, valamiben épp aktívan részt vett, amikor kihívtam.
Megálltunk egy bevásárló központban, vásároltunk vacsinak valót és egyebeket, majd elindultunk, a tegnapihoz hasonlóan, egy nagy vihart, és villámokat kergetve. Hazafelé hárman is bealudtak, és lemaradtak a felhőszakadásról, amin keresztül mentünk. Az autópálya forgalma kb. megállt, de onnantól, hogy újra tudtunk haladni, hamar hazaértünk.
Sajnos a megtorpanás, a vásárlás, és a lehűlt levegő megakadályozta, hogy este még strandoljunk. A gyerekek még hosszan játszottak a játszótéren, és este volt még minidizsi is, és jót vacsiztunk anyuci jóvoltából.
Fürdés és átöltözés után anyu ma este is hosszan mesélt a Rumini c. kalandregényből a gyerekeknek, egy kisegér kalandjairól a középkori tengeri utazásáról, kalózokról, kereskedőkről, királyokról és rabszolgákról, amit minden este várnak a srácok, követve a történetet. Sajnos a színpad ma is éjfélig üzemelt. Ez sokat levon a hely varázsából, szerencsére viszont csak nekem, mert a nagyobb gyerekek könnyen elalszanak a zaj ellenére is.

Nincsenek megjegyzések: