Negyedik nap Dél-Francia országban

Ma volt az első alvás, amikor nem fáztam. Egyre jobban felöltözök estére, és a hálózsákot is már zsákként, nem takaróként használtam, így végre jó volt. Alapvetően meleg van, 30 fok nap közben, de éjjel mégis eljön a pillanat, amikor majd megfagyok. Reggel szépen a rutin szerint keltünk.

Öltöztünk, reggelit vettünk és vártunk egy sort a bicaj kölcsönzősre, de nem jött, majd jól bereggeliztünk. Ismét elmentünk a bicaj kölcsönzőhöz, de megint semmi. Ekkor már bosszús lettem, mert csak ment el az időnk, és mivel 24ó-ra lehet bérelni a gépet, nem akartam a másnapba csúszni nagyon, mert minden napra megvan a terv.

De csak nem jött. 12-re ígérte magát, ami erősen gondolkodóba ejtett, de elfogadtuk. Közben jót labdáztunk a camping sportpályáján, amiből játékos bunyó lett. Jó sokat nevettünk a gyerekekkel. Aztán leültünk, és vártunk, de a megbeszélt időre csak nem jött meg a biciklis. Édua közben a medencétől jövő tánc és játék hangjait, folyamatosan könyörgött a medencéért.

Azt hiszem a medence nekik nem csak lehetőség, de mindent felülíró opció. Hiába van bármi izgalom, tenger, táj, kaland, a medence vezet. Mégsem mentünk bele. Megvártuk a srácot, aki egy fél órás késéssel jött.

A bicajok vadonatújak, kényelmesek, méretesek, de a legjobb a csengőjük. Mindegyik másképp cseng és bong, és ebből csodás koncertet lehet adni.

A kormányra rögzített kosarakba pakoltunk, és hátizsákoztunk, naptejeztünk, és indultunk. Körbe szerettem volna járni az egész környéket, mert autóval, főleg a dugó miatt az ember csak eljutni akar valahova, nem az utat élvezni, és nem látni semmit a környékből. Gyalog meg elég lassú.

Elsőnek Saint Tropez felé vettük az irányt, mert az volt a benyomásom, hogy elég nagy hányadát kihagytuk. Az úton sajnos anyu átesett a 25cm-es, a bicikli utat és az autó utat elválasztó beton korláton az autók elé.

Még jó, hogy nem lett belőle komoly baleset, bár a lábát tenyérnyi foltban véresre horzsolta. Fáj is neki folyamatosan. Főleg amikor SR határában megálltunk egy strandon, és bement a sós tengervízbe. Viszont volt egy kis nyugalma, mert mindhárom gyermek szépen eljátszott a tengerben.

Marcival észrevettük, hogy ha kicsit várunk, megelevenedik a föveny. Egy négyzetméteren 7, csigaházat cipelő rákot is láttunk, plusz halakat. Édua és Bálint is hosszan csodálta őket, de végül kagyló gyűjtés, szikla nézegetés, és egy csomó finom kis játék lett a parti megállóból.

Nem töltöttünk itt nagyon sok időt. Óvatosan, lassan, keresztül gurultunk a forgalmas részein a kisvárosnak… vagy inkább falunak, mert kiderült, hogy csak olyan apró, mint amennyit már a múltkor is láttunk belőle.

Láttunk pár új részletet, feltoltuk a bringákat a citadellához a hegyre, majd kitekertünk a mólóra, ahol kicsit megpihentünk, ettünk, ittunk, fotóztunk, néztük a hajókat, de valójában nem sok újdonsággal lettünk gazdagabbak.

Éppen ezért elég bosszú voltam, hogy a biciklis program erre elment, nem sok újat hozott, pedig olcsó sem volt, és kényszerpályára is került. Késő volt már, 5 óra amikor befejeztük a fagyizást a múltkori cukrászdánál, ahol vitathatatlanul nagyon klassz volt az íz, még az ára ellenére is.

Vissza gurultunk a campinghez. Bálint közben bealudt. Kajánul figyeltem a dugóban álló autókat, mi pedig a kényelmes cangákkal csak szépen suhantunk az útra száz métereken át beomló virágsövény mellett.

A táborba érve aztán gyors vízvétel következett, és mindenki elment a nagy meleg és nap perzselte túra végére medencés fürdőzéses pontot tenni. Nekem közben céges tervezni valóm akadt, így a sátornál maradtam.

Sajnos a medence már nem volt sokáig nyitva, de így is nagyon jó döntés volt, mert a gyerekeknek megvolt, amire annyira vágytak. Orsi ezek után paradicsomos betűtésztás levest főzött, ami nagyon nagy sikernek örvendett. Mindenki repetára nyújtotta a tányérját, de elfogyott hamar.

Ezután egy újabb bicaj útra szántuk el magunkat. A tenger vonalát az ellenkező irányba követve indultunk el. A közeli Grimaud és Port Grimaud bejárata nem lehet messzebb, mint 1km, de amit ott találtunk, az megfizette a bicaj árát, és minden a bringás felfedezéshez fűzött elvárásomat beváltotta.

A települést úgy tudnám megfogalmazni, mintha találnánk egy kis,de rejtett, és így csöndes és intim Velencét. Egy olyan Velencét, ahol omlik a virág minden kertből, kapuból, ahol modern módon tervezve és dekorálva, de mégis középkorias hangulatban építve készülnek a házak, a kerítések, és a kapuk, spaletták.

Az apró hidak alatt a tenger csatornái ölelik körbe a szigetszerűen elhelyezkedő háztömböket, amelyik majd’ mindegyikének kis előkertje is van, terasszal, kerti bútorokkal, kis kerítéssel, kapuval, de mindegyik teljesen más, és igényesen stílusba hozva.

Az egész, nem olyan mint Velence, mert nem olaszosan zsúfolt, de mégis karcsú és szűk. Viszont emberibb. A kis utcák hosszúak és kanyargósan követik a szigetek formáit. A házak sorát néha egy-egy nyitott lehetőség követi, ahol a vízhez le lehet menni, esetleg stég is épült.

ÉDUA fényképe

Ugyanitt rálátni a szemközti oldalra, és azt látni, hogy a házikóknak nem csak előkertjei vannak, de a víz oldalon is nagyon klasszul vannak kialakítva. Láttunk olyant, hogy fapallós teraszt építettek a víz fölé, fehér bőr napágyakkal, megvilágított fahordóból omló virágokkal.

ÉDUA fotója

Persze, ne felejtsük el, hogy a világ egy olyan táján járunk, ahol minden 10 percben elmegy mellettünk egy Ferrari, és ugyanez-idő alatt pár Porsche, meg egyéb hasonlók, szóval aki itt lakik, az a yachtja miatt lakik egy kicsit itt is, és nem játszik szerepet az életében a nyomor.

ÉDUA fotója

Ugyanakkor azt sem érzékelem, hogy látványos pénzszórás vagy kivagyi rongyrázás lenne. Mindenki jómódú, és ennek megfelelően sokat fordítanak a külcsínre, de nem nem úgy mint az olaszok, hogy csak erre, hanem arányosan. Az élmény viszont csodás.

A főtér környékén sokat szaladgáltak a gyerekek, élő zene szólt a kis éttermek közt, és sétálgattunk, fotózgattunk. Később újra bicajra kaptunk, és felfedeztük a település nagyobbik részét. Kijutottunk a kikötőig, ott pedig a móló végéig, ahol ismét megálltunk, és mászkáltunk kicsit a sziklákon, nézve az eltűnő nappal besötétedő eget, vizet, hajó forgalmat.

A kis házak közt több helyen felfedeztük, hogy ki lehet bukkanni a homokos partra, de nem éltünk a lehetőséggel, innen viszont jól látszott a hosszú, plázs. Viszont mivel egyre sötétebb lett, haza indultunk.

ÉDUA fényképe

Ugyanaz maradt az élményem, mint Saint Tropez-vel, hogy még jobban végig kellene járni a helyet, főleg, mert nem voltak már fények, és lenne nagyon sok fotózni alkalmas helyszín, de lehet, hogy végül arra jönnék rá, hogy már szinte mindent láttunk.

A felfedező körútból haza indultunk, és nem kellett sokat tekerni az érkezésig. Mivel az éhség eluralkodott a népen, betértünk a camping étterménél lévő játszóházhoz, ahol amíg a gyerekek a többi „villa lakó” gyerekkel játszottak, és az élő zenére táncoltak kicsit, addig rendeltünk elvitelre kis sült krumplit, halat, és a sátrunknál jól megettük. Fürdés, alvás. Késő volt.