Reggelre szerencsére elvonultak az esőfelhők, és szép napos
időre ébredtünk. Bálint jó kedvű lett, mindenki jól aludt, nem fáztam én sem.
Reggeli vásárláskor több féle gyümölcsöt is vettem, ami nagyon jó ötletnek
bizonyult, mert pár része kb. azonnal elfogyott. Vettünk fánkot, ami nem
fogyott el, kekszet az útra, az is sikeres volt. Reggeli után a gyerekek még
elmentek a medencébe pancsolni amíg összekészültünk. Kitaláltuk, hogy melyik
helyszíneket látogatjuk meg aznap. Egy csokorban hármat is találtunk.
Az autópályán kb. Avignon határáig mentünk, onnan főutakon
egy fél óra volt az út addig a kis faluig (Bonnieux), aminek a
tőszomszédságában volt a Chateau de la Canorgue. Ez az a kúria, ahol a Bor,
Mámor Provance c. filmet forgatták. A mese nagyon jó hangulatú, így Orsi
mindenképpen látni szerette volna. Kicsit kalandoztunk, de megtaláltuk azért.
A kanyargós dombi szerpentinen egy tábla hirdette a helyét,
majd vékonyka fák sora vezetett be minket az udvarba, a parkolóba, ahova
látogatókat vártak. Furcsa volt, hogy csak mi álltunk meg ott, és még furcsább,
hogy táblával jelezték, hogy azért be ne akarjunk menni.
Úgy tűnik főleg
borászattal, kóstolással és eladással foglalkoznak inkább, nem annyira turista
nézelődőkkel. Ennek megfelelően fizetni sem kellett, de nem is láthattunk túl
sokat.
A szőlő lugasok közt kis tavat találtunk, a bevezető út
mellett jelentős szintkülönbséggel helyezkedett ez az épület előkertjének
kerítése, amire már nem igazán láttunk rá, csak pár kerti bútorra, melyek a
kültéri használat miatt rozsdás és aszott fa kombinációjával, hangulatos antik
hatást keltett.
Erről a magas kerítésről egy patak vagy forrás kis hozamú vize
ömlött egy árkád közepén le egy pici tóba.Hatalmas platán fák árnyékában
mindez. Nagyon hangulatos és stílusos, koros, de pont ettől különleges épület
és park volt amit láthattunk, amit sejthettünk. Sajnos be nem jutottunk, és nem
is nagyon láttunk oda, de jutott nekünk azért némi tavirózsa, kovácsoltvas
kapu, és hasonló finomságok a fotó oldalon.
Innen Roussillon-ba, az okker városba mentünk volna tovább,
ha nem találtunk menet közben pár dús levendula mezőt. Az elsőnél csak
megtorpantunk, és az ablakon keresztül készítettem egy felvételt, és
megfordultam az autóval amíg Sugi mama még néhányat kattintott, de később
találtunk egy másikat, aminél megálltunk, és rávettem a kislányomat, hogy egy
tündéri kis ruhában ugrabugráljon nekünk a levendula sorok közt, és így
nagyszerű képekkel lettünk gazdagabbak.
Neki is élmény volt, hogy
szerepelhetett, és hogy dicsértük, de engem is feldobott a jó kis képek sora.
Na, de most már tényleg mentünk volna Rousillon-ba, csakhogy
találtunk menet közben egy jó régi hidat egy kis patak felett.
Gondolom a patak
esős időszakban jelentős folyóvá nő, de most csak kisebb mennyiség folydogált a
víztől különleges formájú, néha lyukas, lekerekedett formájú, hófehér sziklák
közt. Voltak fürdőzők, kíváncsi turisták, de nem jelentős számban.
Mi is
megálltunk, és lementünk a vízhez, hogy megnedvesítsük a lábunkat. Sugi mama
jelenléte nagyon sokat számít. Mindenkire van figyelem, és még fotózni is marad
idő. Eddig erre nem maradt, állandóan azt kellett nézni, hogy ki merre lehet,
és milyen veszélybe kerülhet.
A pillanatnyi egyedül lét áldás és ajándék számba
ment, most viszont kezd emberi mennyiségeket ölteni az arány. Szóval a két nagy
Sugi mamával tornázott egy kisebb víz vájta medencében, a kicsi pedig Orsival
kalandozott egy furcsa kő képződményben. Há’é’mmeg fotóztam.
Na, csak tovább mentünk, és eljutottunk az okker városig.
Első ránézésre is kedves kis helynek találtuk, bár eléggé sok volt a turista.
Ugyan markánsabban színesnek, és jelentősebb méretű településnek gondoltam, de
így is szép volt a monokróm színharmónia, ami miatt Orsi már reggel barnába
öltözött.
Találtunk parkoló helyet, nem is messze, de az okker város a nevét az
okker színű sziklákról, a hegyekről kapta a nevét, így jelentős emelkedőn
kellett felkaptatni, ami Bálintnak gondot jelentett volna… ha nem kap Sugi
mamától egy piros esernyőt, amit a kis esernyőgyilkos nagy örömmel nyitott,
csukott, nyitott, csukott.
Eközben észre sem vette, hogy feljött az emelkedőre,
ahol miután a szél kifordította az ernyőt (ezzel a pusztulás lejtőjére helyezve
azt), eltettünk. Elég sok volt a turista, de benéztünk pár ruha és kerámia
boltba. Köztük egy kalap boltba is, ahol vettem egy olyan szalmakalapot,
amilyent fotózáshoz már régóta szerettem volna.
Nem volt olcsó, de remélem sok
jó kép alapja lesz. Utána benéztünk egy a szikla egy mélyedésébe folytatódó
üzletbe, ami simán az utcáról nyílt, de a mínusz első szintje már lefelé
vezetett a hegy gyomrába. A falak pedig a vörösessárga sziklából voltak.
A nagy
hőség elől (35-37fok) itt egy kis menekülő helyet talált a hegyre kaptató
látogató. Itt találkoztunk egy magyarul beszélővel is, ami az eddigi utunkon
szinte teljesen elkerült. Nincsenek erre magyarok. Csak belgák, franciák, és
pár olasz meg német.
Bár a campingünkben sok a holland, az utcákon nem látni
őket. Valszeg nekik jó a camping, de ki nem jönnek onnan. Míg Saint Tropez és
különösen az előző szállásunk tulajdonjoga kapcsán sok volt az angol, itt nem
látni egyet sem. Magyar meg sehol. Gondolom az árfekvés miatt.
Bár hozzá kell
tegyem, hogy eddig én sem találtam meg az okot, ami miatt újra vissza szeretnék
jönni. Illetve maga az élmény, a látnivaló jó, egyesek pedig kifejezetten
különlegesnek és csodásnak értékelnék, de az ár érték arány alacsony.
Az okker városban végigjárkáltunk az érdekes várfalakon, az
öreg, málló ajtókat, ablakokat, romokat lefotózgattuk, és hosszan számoltuk a
közelgő vihar villámait.
A dühös sötétkék ég felénk tartott, de ezzel dacolva,
egy olyan étterembe ültünk be, aminek különleges panorámája volt a nyitott
erkélyről, illetve konszolidált árai, és érdekes ételei, virágos, szép terasza,
vászonteteje, szóval ezt választottuk.
Én előre említettem Orsinak, hogy csak
pizzát nem kérek, erre sajnos kijelentették a pincérek az első körben, hogy
csak azt tudnak felszolgálni. Hurrá… Amíg kihozták, és ettek a gyerekek, majd a
maradékokat mi, a vihar egyre közelebb jött, de nem dörrent ránk.
Még ki is
fizettük, és el is jutottunk az autóig, amikor ránk borult az egész. A jegyet egy
másodperc alatt fizettem ki a parkoló automatánál, de ez alatt már el is áztam.
A többiek nem. Így tehát a hőséget a kellemes hűs eső, bár némileg agresszív
változata váltotta fel, mi pedig tovább indultunk a környék Velencéjeként is
emlegetett, de az antikvitásairól, és az ilyen témájú vásáráról híres Isle sur
la Conorgues –ba.
Lehagyva a vihart, az úton egy olyan tájon haladtunk el,
ahol érdekes barlangok sorát pillantottam meg. Gondoltam megnézzük, és abba az
irányba fordultunk
Karcsú utcákon haladtunk a hegynek, majd megtorpantunk,
mert egy csodaszép páva állt keresztbe, és minden gyerek látni akarta. Utána
folytattuk az utat az emelkedőn, de nem sokáig, mert rövid úton offroad-ra
jutottunk. Az utolsó pillanatban még egy éles fordulóval felkanyarodtam egy
karcsú teraszról egy magasabban fekvő részre, de ott már a visszafordulás
mellett döntöttünk. Itt megfordítottam az autót.
Ahogyan viszont le akarok
kanyarodni, rájöttem, hogy nagyon szűk a hely, és a teraszról legurulok, ha nem
tolatok kicsit. Erre szépen előkészítettem mindent, kézifék, alátekert kormány,
minden, csak a rükverc maradt ki, és egy nagy gázzal hopp, már majdnem le is
ugrottam a méteres árokba.
Az első kerék már gyakorlatilag lelógott, és kb.
biztos voltam benne, hogy ott maradunk. A kézifék nem elég erős, hogy megtartsa
ebben a pozícióban az autót. Amíg két lábbal állok a féken, addig nem megyünk
lejjebb, de vissza sem, mert nincs még egy lábam a kuplungnak és a gáznak. De
mondom, ez sem lett volna elég. Adrenalin, szívdobogás, izzadás…
A delta
kommandó viszont a segítségemre sietett. Az én marcona feleségem és Sugi
azonnal kiugrottak, kiékelték a kocsi hátsó kerekeit és egy kisujjmozdulattal
kilökték az autót a mélyből. Még remegtünk egy darabig, de nem kellett
autómentőt vagy traktort hívni.
Hamarosan megérkeztünk a kis városba, de az eső közben
utolért bennünket, és alig kezdtük meg sétánkat, máris menekülőre kellett
fogni. Ugyan befutva egy kis élelmiszerüzletbe, elég jól megúsztuk az esőt, de
ezzel pont az a kis idő telt el, ami a globális sárórát jelentette, így mire a
vizes utcákon folytattuk az utunkat, már egyre kevesebb látnivalónk maradt.
Még nyaltunk egy fagyit, és nézelődtünk, de sem napfény nem maradt, sem a híresség egyik okát jelentő antik árus. Azért még láttunk pár érdekes ülőgarnitúrát, kalitkát, pár kiegészítőt, szóval teljesen nem maradtunk le.
Ami még különleges volt, és megérintett minket, az egyszer a
főutca szélén hömpölygő tiszta és gyors vizű patak, az annak mellék ágain forgó
öreg vízimalom kerekek sora, és a vízen valami érdekes sportesemény
résztvevőinek harca az elemekkel.
A várost átszelő folyócskán a hidak sora igen
alacsonyan helyezkedtek el. Alig egy méter maradt a víz felett. A vízen
elő-előbukkantak kis ladikok, melyekben 2-2 ember harcolt az árral.
Az egyik egy
3-4 méteres rúddal tolja az árral szemben a járművet, a másik lustálkodni
látszik, fekve a hajó alján. Aztán mikor eljutnak a hídhoz, mindketten hanyatt
dobják magukat, és a plafonon járva tolják a hajót át a híd alatt. Itt újra
felugrik a rudas, és mehet minden tovább.
Majd jön egy bukó, ahol kis vízesés
formájában bukik át a víz. Kiugranak a srácok, átdobják a ladikot egy szinttel
feljebb, cserélnek a melóban, és minden megy tovább. Eltűnnek a szemünk elől,
és jön egy következő. Elég sportosak voltak, szerintem nem csak lementek egyet
hajókázni, inkább valami verseny szemtanúivá válhattunk.
Még sétáltunk kicsit a városkában, de vasárnap vissza
akarunk jönni a piacra, szóval nem erőltettük. Haza indultunk, és elég könnyen,
gyorsan el is jutottunk a campingbe. A mini dizsi éppen indult, Édua és Orsi
kiszálltak, mi pedig mentünk a sátorhoz.
Vacsiztunk amikor megjöttek a lányok,
és nyugodni tértünk… volna, ha nem lett volna karaoke est… Basszus, éjfélig
vernyákoltak. Több száz embernek kellett alvás helyett azt hallani, ahogyan
valami alkoholtol felbátorodott, töketlen és hangtalan majom szenved a
színpadon. Aztán csak leverte valaki a biztosítékot…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése